Kedves Lions Barátaim!

Az alábbi interjút szeretném megosztani veletek, amely interjú a Kisalföld és a Dél-magyarország napilapokban jelent meg 2012. január 21-én Vida István tollából. Mindannyiunk nevében köszönjük!

Szabó Andris: „Ő a legjobb barátom”

Szabó Andris Benkő László és zenésztársai segítsége révén három saját koronggal – amelyből az egyik platinalemez lett – büszkélkedhet. Ma már a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola elsőéves növendéke ének szakon. Énekelni és zongorázni tanul. „Jól érzem magam az iskolában, bár nagyon fárasztó a bejárás. Reggel a máltaiak kisbuszával visznek Győrbe, s estefelé édesanyám jön értem.” Andris elmondta még: már túl van a mutáláson, hangja megváltozott, bariton jellegű lett. Újra vannak fellépései is. Benkő Lászlóról pedig csak ennyit mondott: „Ő a legjobb barátom. Zeneileg neki köszönhetem a legtöbbet, hiszen ő indított el ezen a pályán.”

A jótékonyságot nem lehet tanulni, az életforma Benkő László, az Omega billentyűse, zeneszerző a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége első ízben átadott Lions-díját vette át a napokban. A Lions-díj dr. Buzási Gábor volt kormányzó kezdeményezésére az önkéntes jószolgálat és a cselekvő szolidaritás eszméjének a társadalom általi nagyobb elismerését fejezi ki.  Odaítéléséről háromtagú kuratórium dönt: dr. Czeglédi László, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének alapító kormányzója, dr. Buzási Gábor díjalapító és a soros kormányzó, most Németh István.

Az indoklás szerint „Benkő László, az Omega együttes kiváló billentyűse közel egy évtizede segíti a Lions és klubjai jószolgálati munkáját. Jön, segít, önzetlenül, jelentős költségeket vállalva. Ott van a Lions-nap nyitórendezvényén, a regattán, szinte minden megmozdulásunkon. Szabó Andris vak énekes pályafutása sem indult volna el az Első Győri

Lions Club és Benkő László nélkül.” A Liszt-díjas művésszel a társadalmi felelősségvállalás mélyebb rugóiról beszélgettünk. „Ez is a középosztály kötelessége. Ez talán polgári szemlélet, polgárság nélkül pedig nem létezik igazi demokrácia” – fogalmazott Benkő László.

– Meglepte az elismerés, vagy azért titokban számított a Lions szobrocskájára?

– Magyarországon soha semmi nem szokott titokban maradni, én viszont tényleg nem tudtam erről, egészen a díjátadás pillanatáig. Elmentem, mert meghívtak az Intercontinentalba. Amikor csak tudok, ott vagyok a lionokkal. Most is találkoztam sok ismerőssel, barátokkal, művésztársakkal. Kedvesek voltak, invitáltak a helyemre, de fogalmam sem volt arról, hogy minek leszek itt a részesese. A kifinomult szervezés is igen igényes gesztus volt.

– Számos díja, Budapest díszpolgára, a Köztársasági Érdemrend, a Liszt-, Huszka-, Pulitzer- és Líra Díj mellett hová helyezi ezt a mostani elismerést?

– Ez a mai világnak egy igen erős üzenet. Arról szól, hogyan tudunk felülemelkedni a mindennapi egymást gyilkolászáson kapcsolatrendszerünk, személyes hitelünk s az ebből teremtődő bizalom által. Csak hogy egy másik példát is mondjak, a máltai lovagrendnek tagja is vagyok. S ez – akárcsak a Lions – világszerte egyfajta rangot, s vele lehetőséget és felelősséget is jelent. Csak hogy mást ne mondjak, a máltai lovagok között például Cliff Richard is a padtársam. Ez a kapcsolatrendszer használható fel arra, hogy segítsünk, ahol, és amiben tudunk. A Lions-szervezetek munkáját pedig azért tartom olyan nagyra, mert tevékenységük mindig konkrét, átlátható, és eredménye kézzelfogható. E díjjal talán azt ismerték el, hogy az önzetlen segítőkészség igenis létezik. Ezt nem lehet pénzben kifejezni, miközben ma minden arról szól, hogy pénzben mennyit érsz.

– Amikor először kerestem azzal, hogy van egy támogatásra érdemes vak fiú, aki zeneileg tehetséges lehet, első szóra azt mondta, hogy szívesen meghallgatja Andrist. Mindig ilyen segítőkész?

– Nos, ez egy életvitel, életmód talán. Tanulni nemigen lehet. Akkor is zsebembe nyúlok, ha az aluljáróban megmozdul a kartonpapír, s alóla egy kéz nyúlik felém. Szerintem ez is a középosztály kötelessége. Ez talán polgári szemlélet, polgárság nélkül pedig nem létezik igazi demokrácia. Ez lehetne a bajainkon való felülemelkedés záloga. Ez a magatartás ma különösen fontos lenne, előrevinné a társadalmi együttműködést.

– Milyen közéleti, jószolgálati feladatai vannak a Lions-mozgalom és Andris segítése mellett?

– Még a nyolcvanas években megfogadtam, hogy csak konkrét ügyek mellé állok oda. Akkoriban a Scorpions együttessel megcsináltuk jogdíj nélkül a Gyöngyhajú lányt egy, az afrikai éhezőket segítő korongra. A lemezből igen sok elfogyott, de máig nem tudom, hogy ebből a pénzből hány afrikai kisgyerek lakhatott jól. Azt viszont tudom, hogy ma is hat-nyolc percenként hal éhen valaki a Földön. Az Omegával adtunk jó pár jótékonysági koncertet. Például Erdélyben 2005-ben a nagy árvíz után, mikor arra is ügyelnünk kellett, hogy a pénz tényleg a rászorulóknak jusson. Ezért a színpadon adtuk a kezükbe a Nyárád és Küküllő menti falvak képviselőinek a bevételt. Aztán tagja vagyok a magyar zenészeket segítő érdekvédő egyesületnek. Hetente ülésezünk, vitatkozunk, próbálunk segíteni azoknak, akik erre rászolgálnak. Nem könnyű munka ez sem, hiszen a mindenkori politika mindig igyekezett megosztani a művészeket. Régi tervem, hogy megcsinálhassuk a magyar rock történetének igazi dokumentációját. Rockmúzeummal, hiteles visszaemlékezésekkel, azért, hogy a fiak fiai is korrektül megismerhessék a magyar hatvanas-hetvenes évek zenei valóságát. Rengeteg energiámat emészti fel, de igazi közszolgálati ügynek érzem ezt is.

– Közben pedig szervezik az Omega ötvenéves fennállása okán országos koncertturnéjukat. A közösen eltöltött öt évtized is szinte példátlan a rocktörténetben...

– Igen. Nos, az, hogy ötven évig el tudtuk egymást viselni, csak azért lehetséges, mert soha nem csináltunk olyat, ami valamelyikünk ízlése, szándéka, érdeke ellenére lett volna. Ki gondolta fél évszázada, amikor az Egyetemi Színpadon elkezdtem püfölni a zongorát, hogy ez lesz belőle? Márciusban kezdjük az országos turnét. Tíz-tizenkét helyszínen. Közte Szegeden és Mosonmagyaróváron is. Most az a remélt szándékom, hogy az Omegára ellátogató apák és anyák, sőt, az apák és fiaik közé a dallamok révén szimbolikusan odahajolhatunk harmadiknak. Hogy újra átélhessék velünk együtt, ez volt az életünk, ezek voltunk és vagyunk mi.

Barátsággal: Pósa Árpád médiafelelős