|
2010. március 19. Szeged
A magyarországi Lions-napok nyitórendezvényét tartották meg pénteken Szegeden, a belvárosban. Az oroszlánok a Klauzál téri Oroszlános kútnál köszöntötték a szegedieket, és népszerűsítették jószolgálati tevékenységüket.
A Lions-világmozgalom kék-sárga színeibe öltözött pénteken a szegedi belváros: zászlók, molinók, sárga lufik, információs táblák és pultok hívták fel a figyelmet az oroszlánok jószolgálati tevékenységére, és népszerűsítették a szervezetet.
A március 19-étől 27-éig tartó magyarországi Lions-napok nyitórendezvényét tartották pénteken a Tisza-parti városban, azért itt, mert tavaly a Szeged Első Lions Klub az ország kiváló klubja elismerést kapta. Az estig tartó program felvonulással kezdődött: a Dugonics térről a Kárász utcán át a Klauzál térig vonuló, a szegedi, valamint a vendégklubok képviselőiből álló menetet mazsorettek és két Citroën „kacsa" vezette. A látványos felvonuláshoz a sétáló szegediek is csatlakoztak. 
Klauzál téren először Kővári Árpád, a Szeged Első Lions Klub elnöke, majd Farkas Zoltán kormányzó és Botka László, Szeged polgármestere mondott beszédet. A Lions-himnuszt Tolcsvay László adta elő. Az ezt követő műsorban vak művészek – Szabó Andris énekes, szintetizátoron Jánoki Márió – léptek fel, a Lions-mozgalom ugyanis az egész világon a látásukban korlátozott emberek segítéséért tevékenykedik. Este a Korzó Zeneházban a vak zongoraművész, Érdi Tamás adott jótékonysági koncertet.
A képgaléria az alábbi linken tekinthető meg:
Képgaléria |