|
Kedves Tagtársak,
Időrendben egy héttel ezelőtti koncerttel kezdem a sort: A Pécs Normandia szülőszállásának támogatására létrehozott koncert, mely a székesegyházat megtöltötte, újabb jelentős mennyiségű téglát rakott le a bővítési projekt falaiba.
Az estet megelőző délutánon áttekinthetük a szerényebbre, ámde hatékonyabbra fogott építési terveket, mellyel több ágyhoz, alacsonyabb összeg felhasználásával juthatnak hozzá a rászorulók. Magyarázata ennek csak az, hogy nem egy relatíve drága emeletráépítés, hanem egy új szárny építése kezdődik meg. A klub amerikai támogatási pályázatát felfrissítve ismételten beadásra készítettük elő, remélhetőleg a koncert segítségével immáron az önrész fedezése is megoldhatóvá válik. Az önrészben egyébként igen szép példája látható az összefogásnak, bizony ismert Lions személyiségek, és klubok neve is ott szerepel. Pénteki kabinetértekezletünk döntése alapján ez az országos szövetség nevével is bővülhet, azaz valamennyi klubunk kicsit részésévé vált a programnak, ezt a felelősséget hiszem, vissza fogja igazolni az elkészülő mű.
Kedves Tagtársak, klubtisztségviselők,
Köszönet azoknak, akik más teendőik mellett is időt szakítottak, és eljöttek a Fonyódi konvenció előestéjére a képzésre, remélem, hasznos volt. A következő konvenció képzését ennél komolyabb feltételrendszerrel, és kötelező jelleggel fogjuk mehírdetni, vezetőtársaink, akik minden évben megújulnak, hiszen a rotáció miatt minden évben új elnökei vannak klubjainknak, és vezető tisztviselőink is nagyrészt cserélődnek, minden évben el kell mélyedjenek abban a tudásbázisan, amit elődeink felhalmoztak. Ez a záloga a hatékony Lions évkezdetnek, kérem, tisztségeket ennek a feladatatnak ismeretében, ennek tudatával vállaljatok, igen, néha vissza kell ülni egy picit iskolásnak...
A konvención való részvételt ezúton is köszönöm minden kedves Lions barátunknak, korábbi Lions-os vezetőnknek. A konvenciót megtisztelte részvételével hét volt kormányzónk ezáltal az eddigiekben is folyamatosan hangoztatott, leginkább konvencióinkon tettenérhető kollektív bölcsességünkhöz adtak adalékot.
A konvenció eredményének tekintem, hogy azt többen kiegyensúlyozottnak, jó hangulatúnak ítélték meg. Számomra nagy megelégedés volt látni azokat a kis csoportokat, csapatokat, akik beszélgettek, egymáshoz fordultak, egyeztettek eljövendő programokról, megosztottak egymással információkatm kapcsolatokat, és egyfajta régen nem láttalak-szerű baráti kapcsolatot ápoltak egymással. Amolyan barátinak tűnt ez az egész, melyben vannak vitáink, de azokat tudjuk rendezni, és érveket használunk egymás meggyőzősére, nem tekintélyt, hangerőt, stb. A tárgyszerűség, a korrektség nagyon sokat segített a problémás pontokon is. És a két gitár, a Lions himnusz, alighanem sokunk számára sokáig többet fog jelenteni, mint a CD-ről meghallgatott változat...
Ezúton is gratulálok megválasztott tisztviselőinknek, jó munkát kívánok Számukra, legyen erejük, idejük, energiájuk jól megoldani feladataikat.
Említésre került a +3 fő... ami fontos eredmény, csak a mögöttes részén látható 53 fő veszteség fájó pont, amit persze 56 fő belépő kompenzálna..., de milyen kár, hogy szükség van a kompentzációra, és nem csak a növekedésnek örülhetünk.... Ugyanakkor, ha azt vesszük figyelembe, milyen időszakban értük el ezt az eredményt, akkor az tényleg előrevetíti, talán útkeresésünk nem helytelen.
Fonyódi konvenciók sora, immáron a negyedik, melyből kettő komolyabb döntéseket, választásokat is tartalmazott immáron... Azt gondolom, lassan a Lions tagságának mintegy fele részéről mondható el, hogy Zsuzsa, köszönjük, és sok sikert az elkövetkezendő időszak tárgyalásaihoz, van sikeresély, ha teheted, ragadd meg, ha nem, akkor pedig több energiád marad a jövőben szeretteidre...
Egyidejűleg a Pécsett megrendezett Országos LEO találkozón is részt kellett vennünk, hiszen jelentős döntések történtek meg ott is. Erre a feladatra második alkormányzónk, Buzási Gábor vállalkozott, aki eredményesen végezte az ottani feladatot, a diabeteszes társasjáték fejlesztése terén jelentős lépéseket tett meg, érdekes módon szinte ugyanazokat az érvkészleteket használjuk mindketten a szabadalmaztatástól a forgalomba helyezésig bezárólag, és mindketten igen fontos lépésnek tartjuk ezt a LEO-k életében. Aki nem ismerné, annak csak jelzem, hogy a gyermekkori diabetesz megismerése, családi és baráti elfogadása, az odafigyelés, az empátia terén fontos ez a játék, mely elkerülhetővé teszi a szövődmények kialakulását, melyek közül talán az egyik legrosszabb a felnőttkori vakság... hát például ezért nagyon fontos.
Ezúton is gratulálunk a LEO-knak, hogy ünnepélyes formában megalakult a LEO közhasznú egyesület, melynek munkájához partnerszervezetünknek ezúton is sok sikert kívánunk.
Tamás nap, Zoltán nap, Nőnap, Fonyódi vacsoraest, sok minden volt még, az elmondásba’ egyszerre csak egy fér... még annak is csak törmeléke, és ahogy a konvención igyekeztem nem bőbeszédű lenni, itt lám már most is többet írtam a kelleténél, holott lehet csak annyit kellett volna :
Köszönjük a találkozást !
Barátsággal, Fandris |