|
2011. Június 14. Kedd, 23:03 |
|
Immáron negyedik éve került sor a Linos Mesterszakács versenyre. Az időpont egy kicsit szokatlan volt, bizonyára ennek tudható be, hogy az eddiginél szerényebb volt a részvétel, de még így is nyolc csapat állt ki, amelyből öt csapat a versenyben is részt vett. Barátainkkal és Bozsok falu érdeklődőivel együtt csaknem nyolcvan vendégünk volt.
Külön örömünkre szolgált, hogy a vendéglátó falu polgármestere is versenyzett a Lions Mesterszakács Címért, és harmadik lett e nemes vetélkedőben.
A kitűnő ételek bizony mindannyiunkat arra csábítottak, hogy néhány órára függesszük fel a reformétkezést, és ne gondoljunk az alakunkra. Úgyhogy alaposan belakmároztunk, s kitűnő italok mellett hangulatos beszélgetésben telt a verseny napja.
Nagy örömünkre szolgált, hogy Németh István, a 2011-2012. év megválasztott kormányzója és kedves felesége is tiszteletét tette a rendezvényünkön, mi több, a zsűriben is részt vettek. Köszönjük.
Ígérjük, hogy az immár hagyománnyá vált főzőversenyt folytatjuk, tehát jövőre is találkozunk ugyanitt. És mindenkit szeretettel várunk, akár versenyezni, akár kóstolgatni.
Lions Barátsággal
Süle János
a Savaria Lions Klub 2011-2012. évi elnöke
|