|
2011. Július 03. Vasárnap, 22:37 |
|
Június 18-án a Hotel Sopronban tartotta jótékonysági bálját a Lions Club Sopron. A támogatók közreműködését megköszönték, a bevételből a rászorulókat segítik.
– Hálával tartozunk támogatóinknak, akik egész évben és jelen bálunk alkalmával is segítik karitatív tevékenységünket – mondta bevezetőjében a klub leköszönő elnöke, Fábiánkovits Ferenc, majd sorra vette, kiknek s mivel sikerült az elmúlt egy esztendőben segíteniük.
A 21 éve alakult klub elsőrendű feladatának tartja a vakok és gyengénlátók megsegítését, őket karácsonykor hatszázezer forint értékű vásárlási utalvánnyal lepték meg. Az idén 660 ezer forint értékben olyan családokat is segítettek, amelyek betegség, haláleset vagy anyagi ellehetetlenülés folytán kerültek nagyon nehéz helyzetbe.
A soproni Erzsébet kórház szemészeti osztályát is támogatták, egymillió forinttal, hogy mielőbb megvehessenek egy fontos műszert. Emellett ötszázezer forinttal járultak hozzá a csíki csángók kósteleki iskolájának és térségi központjának befejező munkálataihoz.
Az elnök azt is elmondta, hogy a Leo klubok európai fórumát az osztrák társklubokkal közösen idén Sopronban tartották, aminek szervezésében szintén részt vállaltak. E sokféle és szerteágazó munkához az anyagi fedezetet az évenként megrendezett programok teremtik elő, amilyen az adventi forraltbor-kínálás, a tavaszi jótékonysági színházi előadás, valamint ez a mostani bál…
A bálon persze a zenéé és a táncé volt a főszerep, de a a kiemelkedő munka elismeréséről sem feledkeztek meg. Dr. Buzási Gábor kormányzó dr. Ocsák Józsefnek az „Év oroszlánja” kitüntetést, Tóth Kálmánnak pedig az Év kiváló klubtitkára kitüntetést adta át. A rendezvényen került sor a következő esztendő elnökének, dr. Hudomel Norbertnek a beiktatására, illetve új klubtagok avatására.
(Forrás: Kisalföld)
|