|
Kedves kecskeméti Rotary és Lions Barátaim !
Kecskeméten egy kellemes kora tavaszi hétfő estén csodálatos színházi előadással ajándékozta meg a várost a kecskeméti Rotary és a három helyi Lions club.
Mindkét mozgalom elsősorban a karitatív és jószolgálati munkájáról ismert. De emellett odafigyelnek a fiatal zenei és irodalmi tehetségekre, és az ifjúsági csereprogramokat is kiemelten támogatják. Ez a jól sikerült színházi nap pedig azt bizonyítja, hogy nemcsak külön-külön, de együtt is sokat tesznek a kultúra, a nemzeti együvé tartozás erősítésében, segítésében.
A Szent László LC, a Szent István LC, az Első LC Kecskemét a Rotary Clubbal közösen két éve határozta el, hogy a jószolgálati munkájuk mellett a kultúra támogatásában is együttműködnek.
A döntést tett követte, így már ez a második alkalom, hogy határon kívüli magyar nyelvű színház műsorát hozzák Kecskemétre, ezzel támogatva a határon kívüli magyar színházakat. Idén a Szabadkai Magyar Színházat hívták vendégszereplésre. A társulat Brandon Thomas - Aldobói Nagy György - Szenes Iván: Charley nénje című darabját mutatta be.
A patinás Katona József Színház nagyszerű miliőjével és telt házzal fogadta a vendégművészeket. Látható, érezhető volt a művészek boldog, vidám játékán, hogy élvezik az előadást, és tudásuk legjavát adják a kecskeméti, a magyar nézőknek, akik a függöny legördülése után vastapssal jutalmazták a színvonalas, kiváló előadást.
Az est nyereségéből a Lions klubok és a Rotary klub a vendégszereplő színtársulat városának gyermekeit fogadják majd, és a magyarországi nyaralásukat támogatják. A Szabadkán működő Magyar Szervezet segítségével vetélkedőt szerveznek a gyerekeknek – Magyarországról, és e nemes versenyben leginkább jeleskedők jutalma lesz a magyarországi nyaralás.
Nagy örömünkre abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a színházi nap délutánján Kecskemét Város Polgármestere fogadta a Városházán a Rotay és Lions Szövetség tagjait, illetve Dr. Cseri Miklóst, és Dr. Farkas Zoltánt, a két szövetség kormányzóját.
Dr. Zombor Gábor polgármester beszédében méltatta a két szövetség klubjainak a város rászorultjaiért végzett munkáját, és példa értékűnek nevezte a határainkon túl élő magyarokkal való kapcsolat építését, támogatását.
A fogadással egybekötött sajtótájékoztatón a Polgármester úr és a két Szövetség vezetője ismertette az újságírókkal a Lions és a Rotary Szövetség, illetve a klubok helyzetét, végzett munkáját.
Ezúton is szeretném megköszönni a sajtó érdeklődését.
Lions barátsággal,Dr. Farkas Zoltán D-119 kormányzó |