|
A YEC tábor 28 diákja július 10-én érkezett Pécsre. A világ minden tájáról érkező gyerekek már az ismkerkedési esten vidáman meséltek magyarországi élményeikről, hiszen a többségük a tábornyitás előtt egy hétig családnál volt elszállásolva - és a családok is azon voltak, hogy minél többet megmutathassanak az országunkból, s hogy minél több élménnyel gazdagodjanak a fiatalok. A Pécs Első Klub szervezésében minden tábor központi témája az "Ismerd meg a természeti szépségekben és vizekben gazdag Baranyát" – azért a standard városnézés és mecseki barangolás mellett mindig van valami újdonság, ami még a magyar kísérőknek is meglepetés.
Kende László YEC igazgató és Csonka Donát és táborvezető az érkezés pillanatában azzal bűvölte el a fiatalokat, hogy mindenkit a nevén szólítottak, és tudták, honnan érkezett.
(Mondhatnánk, könnyű volt a dolguk, hiszen mindenki fotóval, néhány szavas önéletrajzzal jelentkezett még tavasszal - de azért 28 gyermek nevét, szülőhazáját fejben tartani nem kis dolog...) Ez a fogadtatás azonnal oldotta az ismeretlen helyen való beilleszkedés görcseit. S mert ők nehezebben boldogultak a nevekkel és nacionálékkal, hát olyan Lions emblémás trikót kaptak a táborszervező pécsi klubtól ajándéba, melynek hátán valamennyi gyerek és a táborvezetők neve szerepel.
A táborközpoonttá előlépett Bagolyvár fogadó recepcióján már első este ott volt a másnapi program terve - de a fiatalok vacsora után nem nagyon akartak pihenni térni, inkább rávették kísérőiket, hogy ruccanjanak le a városba, hadd nézzék meg az éjszakai Pécs fényeit, nevezetességeit.
Szerencsére az idei táborprogram is bővelkedett fürdési lehetőséggel, ugyanis az esztendő legforróbb napjaira esett az a tíz nap, amit hazánkban töltenek a cseregyerekek.
Első nap Orfű strandján lubickoltak, aztán meglátogatták a siklósi strandot, és még pécsi éjszakai strandjában is csobbantak. A baranyai és somogyi kirándulások után irány a Balaton, egy kis hajókázás, majd hazafelé a kaposvári Lions klub vendégszeretetét élvezve egy kiadós vacsora.
Az idén is bekerült a programba Gyűrűfű, az egykor "halálra ítélt", ma újra éledő zselici település, ahol a gyerekek kipróbálhatták a vályogvetés tudományát, belekóstolhattak a vidéki élet hangulatába. Viszont újdonság volt az idei programban a szegedi és ópusztaszeri, illetve szentendrei kirándulás. A lovas- és íjászbemutatónak nagy sikere volt, s még azok a lányok sem ijedtek meg, akiket "elraboltak" a honfoglaló vitézek.
S mert egy magyarországi táborozás nem érhet véget úgy, hogy a fővárost nem látják, hát elutazás előtt még Budapest nevezetességeire is szántak időt.
A búcsúest - immár hagyományosan - a budapesti Rózsadomb LC jóvoltából Vácrátóton került megrendezésre, fergeteges hangulatban. Itt megismerkedtek az ülőröplapda játékszabályaival és mozgáskorlátozottakkal vívtak életre-halálra menő meccset (még sötétedéskor se nagyon lehetett becsalogatni a játékosokat, hogy egyék meg a finom vacsorát, különben éhen maradnak, mert a többiek felfalnak mindent. Vastapssal jutalmazták a kerekes-székes táncbemutatót és késő estig buliztak a házigazdák által szolgáltatott zenére.
A búcsúesten megjelent Németh István kormányzó, dr. Buzási Gábor volt kormányzó, Wanatka Gabriella az I.régió elnöke és Major Zoltán protokollfőnök is. Németh István emléklappal köszönte meg a táborvezetők önzetlen és nagyon lelkiismeretes munkáját.
A kirándulás egy-egy állomásáról, illetve hangulatáról az alábbi képösszeállítás ad ízelítőt.
Az 1-2. napról
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.146167962127225.37453.131084466968908
A 3-4.napról
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.147015672042454.37577.131084466968908
Vácrátóti búcsúest
http://www.facebook.com/home.php#!/media/set/?set=a.149316365145718.38025.131084466968908
A szegedi látogatásról a délmagyar.hu tudósítása:
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kulfoldi_fiatalok_vendegsegben_a_lionsnal/2230914/
És az utolsó napok infója a pest megyei hírhatár.hu-n:
http://pestmegyei-hirhatar.hu/hir/elbucsuztak-a-lions-cserediakjai |