Támogatásukat, adományukat az alábbi számlaszámra várjuk:
MKB Bank ZRt. . 10300002-20333522-00003285
Hogyan támogathat minket?

Youth Camp in Hungary Oldaltérkép
Vakbarát verzió
Főoldal Lions hírek Nagyváradi gyerekek táboroztak Kecskeméten
Nagyváradi gyerekek táboroztak Kecskeméten Nyomtatás E-mail
2011. Augusztus 20. Szombat, 13:51

 alt A három kecskeméti Lions Club és a Kecskeméti Rotary Klub tizenhét nagyváradi gyereket és két kísérő tanárt látott vendégül idén nyáron. A gyerekek az egy hetes program keretében hazánk nevezetességeivel ismerkedhettek, és kipróbálhatták magukat a kézművestáborban épp úgy, mint a kalandparkban.
A tábor költségeit a klubok tavasszal egy jótékonysági színházi est megszervezésével teremtették elő, immár harmadik alkalommal.

  alt  Immár hagyomány Kecskeméten, hogy évről évre valamelyik határon túli magyar színházat meghívják vendégszereplésre, s az előadás bevételéből ugyanannak a városnak a gyermekeit nyaraltatják Magyarországon. Általában a kiemelkedően teljesítő fiatalokat jutalmazzák ezzel az úttal, olyanokat, akik egyébként aligha tudnának utazni. Nagyváradról négy magyar iskolából válogatták össze a 10-13 éves diákokat, ketten pedig árvaházból jöttek.
 − Mivel egyedül nem utazhatnak a gyermekek, egészen Nagyváradig kellett értük autóbuszt küldeni − mesélte Harsányi Zsuzsanna, az egyik szervező. − Magyarországon minden nap más klub gondoskodott a programról. Voltunk Budapesten, ahol az Országházat, és a Csodák Palotáját nézték meg, és a Budai Várban barangoltak. A másik kirándulást Ópusztaszerre terveztük, ahol a történelmi hagyományokkal ismerkedhettek meg.    
alt Természetesen volt kecskeméti városnézés, a híres Szórakaténusz játékmúzeumban kézműves foglalkozáson is részt vettek, és a világhírű Rajzfilmstúdióba is ellátogattak. Nagy élmény volt a gyerekeknek a bugaci lovasprogram, a bográcsozás a Tiszaugi Arborétumban, és a kalandpark is.
alt  A szervezésben már évek óta nagy segítséget nyújt a Református Egyházközség, mely az idén a szállást és az étkezést biztosította a gyerekeknek.

A táborozók még alig értek haza, Harsányi Zsuzsanna és a többi szervező már a jövő évi nyárra gondol.
– Az Első Kecskeméti Lions Club, a Kecskeméti Szent László Lions Club, a Szent István Lions Club, valamint a Rotary Club Kecskemét jövőre is folytatni szeretné a hagyományt, és ez ügyben rövidesen felvesszük a kapcsolatot a Kassai Színházzal.
Szutor Enikő
 
infer-TECH