|
A Lions Klub Pestszentlőrinc Egyesület a rászorultakért
A pestszentlőrinci Lionok jószolgálati tevékenysége a rászorultak segítése jegyében történő aktivitásokkal telt el a nyári szünet utáni első két hónap. Október közismerten a látás hónapja. Idén október 13-án, a hónap második csütörtökén a Látás Világnapját, október 14-én pedig a látássérültek nemzetközi napját, a Fehér Bot Napját ünnepeltük. Erre a napra már szeptemberben elkezdtük a készülődést, Jótékonysági Hangversenyt szerveztünk.
Az előadást a Városháza Dísztermében rendeztük meg, amelyet erre az alkalomra pályázat útján nyertünk el Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatától.
Először Veszteg József, a Lions Klub Pestszentlőrinc Egyesület 2011-2012. évi elnöke köszöntötte a vendégeket, a fellépőket és a Klub tagjait, majd az est házigazdái, Csík Árpádné és Batáriné Dömötör Judit a SOFI tanárai, tájékoztatták a megjelenteket. Többek között szóltak a „Látás 2020” programról, amelynek célja, hogy 2020-ra megszűnjenek a megelőzhető vakságot előidéző okok, továbbá a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetéről, a társadalomba való lehető legteljesebb beilleszkedésük útjainak a kereséséről, a fehér bot használatának a gondolatáról.
A műsorban elsőként a SOFI 13. osztályának a tanulói léptek színpadra. Ők a Michael Kropf osztrák balettművész által Máté Péter "Egyszer véget ér a lázas ifjúság" című dalára komponált pantomimot adták elő nagy sikerrel, miközben mögöttük vetített képeken látható volt az eredeti produkció. Fellépett továbbá a SOFI gyermekkórusa is. A hangverseny további részében az egyesületünk rendezvényein vendégként már nem először szereplő Liederschatz Kórus dalait hallgattuk meg. Ők a kerületünkben működő Német Származású Polgárok Egyesületének a kórusa, vezetőjük Nagyné dr. Szabó Zsuzsanna. A rendezvényt az Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Zoltán Női Karának a B. Horváth Ilona vezényletével előadott dalcsokra, majd a három kórus és a közönség közös éneklése zárta.
A hangversenyt követően a Zila Kávéház által támogatott állófogadásra került sor, mely jó alkalmat nyújtott baráti beszélgetésekre is. A Jótékonysági Koncert adományait a kerületünkben működő SOFI Iskola, egy speciális nevelést és oktatást nyújtó intézmény, a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium támogatására szántuk.
A Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium a 2007/2008-es tanévtől működik kerületünkben. Klubunk 2011. szeptemberében döntött az iskola támogatásáról. Október 18-án délelőtt keresték fel a Klub képviselői az iskolát, és adták át az intézmény működését segítő támogatásunkat: irodatechnikai eszközöket, számítógépet és monitort, valamint egyéb anyagi eszközöket.
Egy héttel a jótékonysági hangverseny után, 2011. október 21-én délelőtt a SOFI Iskolába látogattak a Klub tagjai, hogy részt vegyenek azon az ünnepségen, amelyen a Speciális Olimpián és Nyári Világjátékokon résztvevő olimpikonok számoltak be élményeikről, eredményeikről, és mondtak köszönetet támogatóiknak, a megjelent nagykövet-feleségeknek (Görögország, Finnország, Montenegró), valamint a Lions Klub Pestszentlőrinc Egyesületnek.
A Klubunk, más kerületi civil szervezettel összefogva, idén februárban a Zila Kávéházban rendezett adománygyűjtést: borárveréssel egybekötött jótékonysági vacsora formájában. Az SOFI olimpikonjainak támogatására használtuk fel a 2011. évi Bálunk bevételeit is, amelyet hagyományosan az iskola Életjel Alapítványával közösen rendeztünk. Az említett támogatások és források számottevően hozzájárultak ahhoz, hogy 2011 júniusa végén az iskola 12 sportolója és 2 edzője részt vehessen az Athénban rendezett Speciális Olimpián és Nyári Világjátékokon, ahonnan a Magyarország delegációja által szerzett 51 aranyéremből 11 a SOFI-s fiatalok a nyakába került, sőt volt olyan kislány is, aki egymaga 3 aranyéremmel tért haza. Az aranyérmek mellet sportolóink további 3 ezüst- és 3 bronzérmet is kiérdemeltek.
Felejthetetlen és megható élmény volt a vetítéssel egybekötött élménybeszámoló.
Péczkáné Kovács Mária, klubtitkár
|