|
Kormányzósági bál 2012
A Lions Klubok Magyarországi Szövetsége 2012. január 14-én, szombaton tartotta meg hagyományos Kormányzósági Bálját az immáron hagyományosnak nevezhető helyszínen a budapesti Hotel Intercontinentalban. A bál jótékonysági célja a Németh István kormányzó úr által meghirdetett szemszűrő busz felszerelésének és működtetésének támogatása volt. A mintegy 200 vendéget köszöntő Németh István kormányzó úr kihangsúlyozta, hogy a Lions egy család is egyben, amely nem csak pénzt gyűjt – bár 2011-ben is mintegy 200 millió forinttal segítette a rászorulókat -, hanem igazi, összetartó közösség is.
A Kormányzósági Bál ünnepi bevezetésében három díj került kiosztásra. A Lions Klubok Magyarországi Szövetsége oklevéllel köszönte meg a Hotel Intercontinentalnak azt a munkát, amely lehetővé teszi a rangos esemény lebonyolítását. Az oklevelet Mathieu van Alphen, a Hotel Intercontinental ügyvezető igazgatója nevében Bogdány Zsolt étteremigazgató vette át. A Kormányzósági Bál keretében került átadásra a Lions béke poszter 2011 rajzverseny első díja is. A pályázat ezúttal a „A gyerekek ismerik a békét” címmel került kiírásra, a bizottság szerint pedig a legsikeresebb pályaművet a 12 éves Szabó Lilla Enid (Testnevelés Tagozatos Általános Iskola, Újpest) küldte be, felkészítő tanára Vad Józsefné, szponzoráló klubja pedig az Újpest Árpád LC volt. Érdemes elolvasni a zsűri értékelését: „A téma legegyénibb megközelítése. Nem használja az alapmotívumokat – békejel, galamb, földgömb – sok kifejező, apró, a mindennapi életből merített részletből építkezik. Színvilága is egyéni. Nem a kompozícióra, az előadásmódra koncentráló mű, a gondolatisága erős.”
Az est egyik fénypontja a tavaly, dr. Buzási Gábor volt kormányzó (2010-2011) kezdeményezésére a szövetség által alapított Lions-díj átadása volt. A Lions-díj odaítéléséről háromtagú kuratórium döntött: a díjalapító mellett dr. Czeglédi László alapító kormányzó, valamint Németh István kormányzó (2011-2012). Az első alkalom átadott, Paulikovics Iván szobrászművész által megalkotott Lions-díj Benkő László, az idén 50 éves Omega együttes billentyűsének kezébe került. Benkő Lászlóról a lions tagjai jól tudják, hogy milyen sok önzetlen munkával segíti a rászorulókat, a szövetség és a klubok számos rendezvényén is jelen van - a nagyközönség azonban keveset tud erről.
Az est első szakaszában egy kiváló fiatal zeneművész, Vörösváry Márton csillogtatta meg tehetségét hegedűn és zongorán. Nem mellékesen, az ifjú művész a Lions európai zenei versenyén tavaly 2. helyezést ért el.
A vacsora szegedi jegyeket viselt, lévén Németh István kormányzó szegedi. Pompás halászlével a szegedi Kiskőrössy Halászcsárda előadásában, remek pontytepertővel és túrós csuszával ismerkedhettek meg a vendégek a Szeged Első LC révén. A kiváló menüsorból pompás fogassal vette ki a részét a Balatonlelle LC, a Gyöngyös Mátra LC pedig párját ritkító szarvas pörköltet biztosított. Az ízes falatokat a Magyar Borklub révén a csopaki Söptei pince, a balatonszőlősi Koronczai pince és a szekszárdi Aranyfürt-Schieber pince borai kísérték. A jó falatok és a nemes borok elfogyasztása után táncra perdült a vendégsereg, amihez a Madarak együttes szolgáltatta a talpalávalót. És a jó hangulat meg a kemény mag hajnal háromig kitartott…
Szeretnénk kiemelni, hogy a jótékonysági célt szolgáló tombolára nagy számban érkeztek értékes ajándékok. A nyeremények felajánlóit ezúttal is külön köszönet illeti: Láng-Miticzky Katalin volt kormányzó, Pázmányi György volt kormányzó, Szeged Első Lions Club, Győr Első Lions Club, Arrabona Lions Club - Mugits József, Klauzál Lions Club, Dr. Czeglédi László alapító kormányzó, Pestszentlőrinc Lions Club - Zila László, Monor Hegyessy Lions Club, Első Lions Club Kaposvár , Gyulainé Kollár Krisztina, Magyar László II. alkormányzó, Kaposvári Első Lions .
Végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti azokat, akik a bál szervezésében és lebonyolításában segédkeztek: Gyulai Krisztina, Major Zoltán, dr. Boross György, dr. Buzási Gábor, Spissák István, Bana Gábor, Baán Béla, Várgedő Lajos és a LEO csapata.
Kende László lions barátunk szorgalmának köszönhetően remek fotókat is láthatunk a bálról a következő linken: https://picasaweb.google.com/117175278281000176798/KormanyzoiBal2012#. Köszönjük!
A barátkozás és a fergeteges hangulat mellett örömmel számolunk be arról is, hogy a bál közel 2 millió forintos eredménnyel zárult.
Barátsággal: Pósa Árpád média felelős |