LIONS Clubok
Magyarországi Szövetsége
Lions Clubs Association of Hungary D-119

Nyiregyháza L.C.

2018.02.14.
 
 
 
“ Mindannyian másak vagyunk tehetségnap és konferencia”
 Kedves Barátaim!
 
Örömmel küldöm valamennyi Lions klub részére az Első Nyíregyházi Lions Club meghívóját.
Olyan nem mindennapi rendezvényre invitálunk benneteket amely évek óta egyik meghatározó aktivitása a nyíregyházi klubnak.
A programról már a szeptemberi nemzetközi Lions újságban is terjedelmes cikk jelent meg, ezzel is elismerve ennek a kezdeményezésnek a sikerét.
Nem árulok el nagy titkot ha tájékoztatlak benneteket, hogy a következő kormányzói évben ennek a programnak kiemelkedő szerepet szánunk, amely reményeink szerint nagyban segíthet majd bennünket abban, hogy a hagyományos székesfehérvári VAGYOK-ot minden eddiginél sikeresebbé tegyük.
A Szövetség által támogatott “ Mindannyian másak vagyunk tehetségnap és konferencia” olyan egész napos program amelyben lehetőség nyílik majd megismerni azt hogy sérült, hátrányos helyzetű embertársaink részére hogyan szervezhetünk meg egy komplex tehetségsegítő programot, hogyan vehetjük fel a kapcsolatot a társszervezetekkel, hogyan pályázhatunk ezen programok megvalósítása érdekében. Szeretnénk ezt a jó példát valamennyi klubnak elérhetővé tenni, ezért kérlek benneteket éljetek a lehetőséggel és tiszteljétek meg a szervezőket azzal hogy részt vesztek a programon, megismeritek annak lehetőségeit és kapcsolódtok a kezdeményezéshez.
 
A tehetségnappal kapcsolatban az alábbi linken kaphattok bővebb információt: https://www.youtube.com/watch?v=puHzkHg2Aq0&t=160s/
A programmal kapcsolatos további információkat: Demarcsek Zsuzsától az alábbi elérhetőségeken kaptok: 06-30-9036480, ,
Regisztrálni az alábbi linken lehet: https://goo.gl/forms/azarAnXOhiOuZBfH3,
 
 
Köszönettel
 
dr Chrabák László
I. alkormányzó
 

Letölthető dokumentumok:

LIONS HÍREK

VAGYOK 2018

 
 
 
VAGYOK 2018

Meghívó a Pécs Első Lions Club jótékonysági hangversenyére.

 
 
„ Az Egészséges Jövő Nemzedékért”
 
 

All Nations Lions Club Budapest „Gála Koncert”

 
 
 
All Nations Lions Club Budapest „Gála Koncert”