hírek
Lions szövetség hírek
Zónatalálkozó Sopronban
A 3. zóna klubjai a hűség városában – közösség, együttműködés, jövőépítés! 

A Lions Club Sopron adott otthont március 21-én, szombaton a 3. zóna találkozójának
, ahol a kabinet képviselői, a klubok vezetői és tagjai közösen dolgoztak azon, hogy még hatékonyabban szolgáljuk közösségeinket. 
A szakmai egyeztetések mellett kiemelt szerepet kapott a tapasztalatcsere
, a jó gyakorlatok megosztása
és a jövőbeli közös programok tervezése.
A találkozón szó esett a tagsági adatok és a jószolgálati jelentések pontosításáról, klubjaink kiemelkedő rendezvényeinek bemutatásáról, valamint ötleteltünk új, inspiráló zónaszintű kezdeményezésekről.
Emellett a vezetői csapat – Görzsöny Éva Kormányzó Asszonytól a témafelelősökön át a titkárság tagjaiig – hasznos iránymutatással segítette a klubok mindennapi működését és fejlődését. 
A program egyben felkészülés a közelgő konvencióra és a következő kormányzói évre is, miközben lehetőséget teremt arra, hogy személyesen is megerősítsük kapcsolatainkat és közös céljainkat. 
Egy nap, ahol a Lions szellemiség – szolgálat
, barátság
és elhivatottság – valóban életre kel. 
Lions Clubok eseményei
LIONS díjjal kitüntetett művészek jótékonysági koncertje2026. április 18. 18:00 LIONS díjjal kitüntetett művészek jótékonysági koncertje
2026. április 18. 18:00 Tavaszi Jótékonysági Koncert
2026. április 21. 20:30
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz. 6.