2010. Péter

Seres Péter vagyok, 15 éves gimnazista, Kiskunfélegyházán lakom, és 2010-ben a Lions Club jóvoltából eljutottam Ciprus csodálatos szigetére.
Ez volt az első ilyen jellegű tábor, amin részt vettem, amit egy családi barátunknak, Lehoczky Lászlónak köszönhetek.

Szerencsénk volt, mert pont találtunk olyan repülőjegyet Ciprusra, amelynek időpontja megfelel a tábor kezdésének valamint végének időpontjával, így az utazással különösebben nem volt problémám.
Az egyik ottani táborvezetővel való e-mail-ezgetésünk szerint, valamelyik táborvezető jön ki elém a Larnacai repülőtérre, mikor majd megérkezek.

A repülés előtt pár nappal egyeztettünk a másik magyar utazóval, aki szintén a ciprusi táborba készült, és kiderült, hogy ugyanazzal a repülőjárattal megyünk, szóval én már a ferihegyi repülőtéren találkoztam az egyik „táborozótársammal”. Mikor megérkeztünk a ciprusi reptérre, nem fogadott minket senki, így hát fel kellett hívnom a táborvezetőt, majd úgy kb. 45 perccel később megérkezett két csoportvezető, és autóval elvittek minket az Ayia Napa nevű városban található táborba. Mivel a gépünk Ferihegyről késő este szállt fel, az időeltolódás miatt csak hajnalban értünk oda, és a hatalmas köd, hosszabbá tette az autóutat is, így mire odaértünk a táborba már a nap is fenn volt az égen.

Tommy, az egyik táborvezető, megmutatta hogy hol találom a közös fürdőszobát, mosdót, és hogy melyik a fiúk része, valamint a lányoké. Két 8-10 ágyas szoba volt alvásra szánva, mind a két nemnek külön-külön. Mivel én voltam az első fiú, aki megérkezett azt az ágyat választhattam ki, amelyiket csak akartam. Gyorsan ledobtam a bőröndöm, meghallottam a tenger hullámainak zaját és elkezdtem sétálni a tenger felé, abban a hitben, hogy majd sétálhatok egyet a tengerparton, nézve a napfelkeltét, de aztán egyre tisztábban kezdtem látni, hogy a tengerparttól egy szép szögesdrót, valamint egy, a táboron kívül lévő hatalmas parkoló választ el.
A kis röpke csalódottságtól elálmosodtam így hát ledőltem az ágyamba és aludtam egy jót.
Aznap délután kettőkor arra ébredtem, hogy megérkezett egy-két táborozó, akikkel nyomban össze is ismerkedtünk. A délután már csak abból állt, hogy folyamatosan új „vendégek” jöttek meg, és ez addig folytatódott, amíg mind a 45-en meg nem érkeztünk.
Ha jól emlékszem, a város kiépített tengerpartjára még aznap közösen lesétáltunk, és úsztunk egyet a Földközi-tenger csodás vizében.

A napirend szerint minden reggel 8-kor kellett kelnünk, majd 9-ig megreggelizni, de volt olyan eset mikor kivétel nélkül minden fiú tovább aludt egy órával. Dél és 1 óra körül volt az ebéd, ebéd után 5-ig pedig ún. "siesta time" volt, amikor nem szabadott napon lenni, és túlságosan zajosnak lenni. Ezek az órák sosem teltek unalmasan. Mindig elütöttük az időt egy kis kártyázással, gitározással, sakkozással, beszélgetéssel.

Voltak napok mikor kirándulni voltunk, Ciprus különböző városait látogattuk meg, ezek között szerepelt Pavosz városa, Limassol, valamint Ciprus fővárosa. A pavoszi utazás volt talán a legkellemetlenebb, nem a város miatt, hanem a 3 óra hosszás odaút miatt, valamint a kis túlzással 50 fokos hőség miatt. A város és annak kikötője szép volt, és bementünk egy várba is, ami a Pavosz jelképe.
Már nem is emlékszem melyik nap, egyszer elmentünk egy előadásra, ahol a török megszállásról beszéltek, tudniillik Ciprus északi fele török kormányzás alatt áll. Annak az épületnek a tetejéről, ahol az előadást tartották, távcsővel át lehetett látni a határon, látni lehetett egy várost, ahol egy lélek se volt, de néhány épület tetején ott lebegett a török zászló.
Még az első héten mindenkinek el kellett készítenie egy prezentációt, ami a saját országáról szólt. Ezeket, ha volt rá lehetőség, csapatokban kellett előadni. Egy csapatban azonos nemzetiségűek voltak. Volt lehetőség diavetítésre is, de normál képeket is lehetett mutatni, és nem volt hasztalan a magyar zászló sem, amit magammal vittem.
Többször is kaptunk egy-két óra szabadidőt a városokban, néha csak ott a helyi városban, néha pedig ott ahol éppen kirándultunk. Ilyenkor kihasználtuk az alkalmat és egyből kerestünk egy Starbucks Cafét vagy egy McDonald's-ot.
A két héten keresztül végig csodás idő volt, végig sütött a nap, néha még túlságosan is. Alig láttam a felhőt az ott töltött időm alatt, és az egyik kirándulás alatt a hőségtől elkezdett tönkremenni a papucsom is.
Volt egy este, amikor egy ciprusi étterembe mentünk vacsorázni, ahol sorra megkóstolhattuk Ciprus hagyományos ételeit.
A tengerparton eltöltöltött órák nagyon jók voltak, kivéve egy esetet, amikor nem kiépített tengerpartra mentünk, ahol el is vágtam a lábam.

Az ottani csapat nagyon jó társaság volt, jól összebarátkozunk, azóra is tartjuk a kapcsolatot az internet segítségével. Nagyon jól éreztem magam a két hét alatt. Remélem másoknak is, akik oda mennek, legalább ilyen jó nyaralásban lesz részük. :)

Seres Péter, 2010. nyara

Képgaléria