Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2013. Bence

indulás: 2013. augusztus 01.
vége: 2013. augusztus 31.
ország: Ausztria
tábor neve: MD 114, Dolomites Lions Youth Camp, Dobbiaco

Az idei utazásom Ausztriába az első alkalom volt a Lions szervezésében. Azért választottam Ausztriát, mert közel van hozzánk, és mert szerettem volna németül beszélni(, amit végül nem tettem meg.) Nehezen vettem fel a kapcsolatot a fogadócsaládommal, mert email fiókomba valószínűleg a spam-ba kerültek az üzeneteik. Végül felvettem a kapcsolatot a fogadócsalád lány tagjával, és elintéztünk minden fontos teendőt.

Vonattal mentem a fogadócsaládhoz: Kelenföldről Salzburgig, onnan pedig egészen Mallnitzig. Az utazás simán lezajlott annak ellenére, hogy kevés időm volt átszállni a másik vonatra, és még késett is az első vonat. A fogadócsalád nagyon kedves és segítőkész volt. Rögtön megérkezésem után csirkével és tésztával vált az anyuka, és elmondta a heti programot. Este felé érkezett Ata, a török fiú, akivel együtt töltöttük az egész hetet. Voltunk biciklitúrán, kilátóba, megnéztük Ausztria legmagasabb hegyét ,a Grossglocknert, megmutatták a kedvenc síhelyüket, és Salzburgot is meglátogattuk(és még sok más helyen is jártunk). A családdal sokat beszélgettünk a kultúráinkról, szokásainkról, az életünkről. Minden költségünket állták, és finomakat főztek nekünk.

A tábor több helyen zajlott: Először Toblachban, majd Innsbruckban laktunk. A csapat hamar összekovácsolódott, és sok barátot szereztünk már az első napokban. Az első héten rengeteg helyen jártunk, és különféle újdonságokat próbálhattunk ki: élményparkba látogattunk el, ahol jó sok izmot magunkra szedtünk az egyre nehezedő pályák miatt; úszhattunk egy jéghideg tóban (még a helyiek sem úsznak benne). Elbicikliztünk a Loacker csokigyárba, ami egy 47 kilométeres távnak felet megVelencébe is ellátogattunk, ahol megcsodálhattunk a szűk kis utcákat és a gondolákat, bár nem mindenki volt oda az ötletért, mert iszonyú meleg volt aznap. Néhányunknak vennie kellett ruhákat, hogy bírjuk az időjárást. Ellátogattunk a Monte Piana hegyhez, ahol többet megtudhattunk az ott folyt harcokról , és a régi határvonalról Ausztria és Olaszország között. Meglátogattuk a Swarovki gyárat, és sokan ajándékkal tértek vissza a szállásra. Egyik nap néhány camp tag főzött helyi különlegességeket az országukból, így szó szerint belekóstolhattunk a kultúrába.

A Goodbye parti szuper volt, de sírómaratont tartottunk egyik társunk beszéde után,így keserédes volt az egész este hangulata. Mindenki szeretett volna még maradni… Összességében ez volt az eddigi legjobb nyaram, hiszen új élményekkel gazdagodtam egy csodás országban csodálatos emberek társaságában. A világ minden tájáról szereztem barátokat, illetve nyelvgyakorlásnak sem volt utolsó a tábori élet. Végül néhány kép a vizualitás kedvéért


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.