Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2017. Adél

indulás: 2017. június 30.
vége: 2017. július 21.
ország: Olaszország
tábor neve: 108 L, Camp Amicizia Cesarotti

Az idei olasz utammal együtt a második kiutazásomat köszönhetem a Lions Klubnak, ugyanis itteni pályafutásomat tavaly egy finnországi utazással kezdtem. A skandináv tábor eléggé magasra tette a mércét, mivel a csapat is nagyon összekovácsolódott, a programok is csapatépítőek voltak, na persze a gyönyörű tájak és tavak ezt az érzést csak fokozták.

Olaszország szicíliai táborát a második helyen jelöltem meg. Kende László csereutazás felelős hívta fel a figyelmemet arra, hogy az ország másik nagy szigetére, Szardíniára is van esélyem eljutni, amit nagyon köszönök neki. Nagyon jó választás volt!

Az olasz táborvezetőkkel való kapcsolatfelvétel nehézkes volt, ugyanis az olaszok nagy része nem beszél angolul. A Google fordító és egy olasz táborvezető fiú nagy segítségünkre volt a kapcsolattartásban. A táborozókkal egy WhatsApp csoportban vettük fel a kapcsolatot. 10-en voltunk 10 országból: négyen tengerentúltól valamint hatan Európából. A két fogadócsaládom közül az egyikkel elég hamar megismerkedhettem, a második család viszont a fogadásom előtt három nappal válaszolt az e-mailemre, de mind a ketten nagyon aranyosak voltak.

Mivel Olaszország nem túl távol helyezkedik el Magyarországtól, a családommal úgy döntöttünk, szervezünk egy 5 napos Olaszországot bejáró családi nyaralást, majd a nyaralásunk végén Rómában a szálláson kitesznek. Az öt nap nagyon jól sikerült, volt alkalmam még inkább megismerni az országot és még több gyönyörű helyre eljuthattam. A hazaútra a WizzAir légitársaságot választottam, akikkel már többször is utaztam és eddig semmilyen nehézség nem volt.

A háromhetes tábor első hetén Rómában a Villa Aurelia hotelben szálltunk meg háromfős szobákban. Reggelit és vacsorát a szálloda biztosított, ebédre pedig a Lions vendégei voltunk általában pizzériában vagy más étteremben. Róma tele van történelmi épülettel, templommal, amik közül mindent bejártunk, ami egy hét alatt lehetséges volt. A Google által „Róma nevezetességei” címszó alatt kidobott találatok közül egy két kivétellel mindenhol voltunk. Eljuthattunk többek között a Colosseumba, a Szent Péter bazilikába, a Vatikánba (ahová könnyebb volt a bejutás, mint hittem), a Circus Maximushoz, a Pantheonba és még sok más helyre. A tömegnyomor és a forróság ellenére nekem a Trevi-kút tetszett a legjobban. A helyet és környékét őrzik, a vízben való fürdés pedig egy párszázezres büntetés ellenében lehetséges.

A római hét során kétszer volt alkalmunk úszkálással védekezni a meleg ellen, egyszer Anzio tengerpartjára, majd a hét végén egy kénes medencéhez látogattunk, bár általában városnézős programok voltak, a naptej használata itt is kötelező volt. A nap általában délelőtt 9-kor kezdődött és este 7-kor értünk haza. Mindenki fáradtan ült a vacsorához, de azért még utána éjfélig beszélgettünk, játszottunk a táborozókkal. A szállodai közös esti programokra mindig szakítottunk időt, még ha ez a kipihentségünk rovására is ment.

A második héten minden táborozó Perugiában, fogadó családoknál volt elszállásolva. A fogadó családomban volt egy 11 és egy 18 éves lány, Vibiana Cesari, akivel nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki még az országba való érkezésem előtt. Vibiana gyakran áthívta medencézni a többi táborozót is, valamint a közös programokra is jött velünk, így a többiekkel is jól összebarátkozott. A házuk meseszép helyen volt, egy valódi toszkán villa a hegy tetején, Toszkánától kicsit délkeletre. A villában nemhogy saját szobám volt, de egy egész emelet, fürdőszobával. A hét minden napján más városba látogattunk el Umbrián, a régión belül. Első nap Perugián vezettek körbe, eljutottunk Assisibe is, valamint egy mesterségesen kialakított vízesésnél is jártunk. Napközben a programok nem a fogadó családok által voltak szervezve, a többi táborozóval együtt a Lions vitt minket busszal különböző, szebbnél szebb helyekre. Épp azon a héten volt az úgynevezett Umbria Jazz fesztivál, így zenés táncos programokon lazíthattunk esténként.

A harmadik hetet egy repülőúttal kezdtük a csodálatos Szardíniára. Cagliari repterén a fogadó családom néhány tagja várt, majd hazaérve megismerkedhettem a többiekkel is. A szülők hat gyermekük mellett hetedikként fogadtak engem. A legidősebb lány, Pes Teresa 16 éves volt, a legkisebb fiúcska pedig a 16. hónapját töltötte. Ahogy a képen is látszik, a kisfiú kivételével mindenki lány gyermek a családban. Nagy zsivajra számítottam, viszont meglepően csendesek voltak. Az itteni táborvezetők és sokak fogadó családja sem tudott angolul, de itt is szerencsém volt ilyen szempontból, hogy a gyerekek és a szülők is beszélték a nyelvet. Minden esetre nem ártott egy két olasz szót megtanulni, amivel be lehetett vágódni az angolul nem tudó idősebbeknél is. A szardíniai programok között volt egy régi város, a Baumini kőmaradványaihoz való ellátogatás, egy egyetem megismerése, íjászkodós sportprogram, Szardínia lekicsinyített másán eltöltött nap, na és persze az elmaradhatatlan strandolás. A szigeten vannak Európa legszebb strandjai, de ezekhez nagy sajnálatunkra nem jutottunk el. A tenger hullámai nagyok és veszélyesek, de annál izgalmasabbak voltak. Az ebédek itt voltak a leghosszadalmasabbak. Általában két három, órán keresztül is falatoztunk, beszélgettünk. Megkóstolhattunk helyi különlegességeket is. A pizza és tészták száma itt már lecsökkent, helyébe a halételek léptek. Egyik délután egy hegy tetején ebédeltünk, ahonnan lélegzetelállító volt a kilátás.

A három hét elteltével a búcsú nehéz volt, talán azért, mert tudtuk, ha látjuk is még egymást valaha, az nem lesz ugyanaz. Ennek ellenére már tervezzük a következő találkozást, és voltak, akik a tábor után két héttel már találkoztak is.

A tábor összességében nagyon-nagyon tetszett, az kifejezetten, hogy nem csak egy, hanem három hetet töltöttem közösen a táborozókkal. A tábor kis létszáma jó hatással volt a csapatra, mindenki megismerkedhetett mindenkivel és szoros barátságok fűződtek a hetek alatt. Szereztünk még számos barátot a különböző városokban, ugyanis fordító mindig volt velünk, valamint Leo-k is szívesen csatlakoztak társaságunkhoz. A programok összességében érdekesek voltak, sosem hagytak minket unatkozni (vagy pihenni :D), de egy tábor erről szól, aludni otthon kell! Na és persze hazajövetelkor az arcomon virító letörölhetetlen vigyor, lebarnult bőr és kiszőkült haj miatt alig lehetett rám ismerni. (A finn lánynak a barnulós rész kimaradt :D)

Hálás vagyok a fogadó családjaimnak, hogy ilyen fantasztikusak voltak. Szerencsés vagyok, hogy megismerhettem őket, mert nagyon jókat beszélgettünk abban a rövidke időben, amit esténként velük tölthettem. Köszönöm a Lionsnak és Kende Lászlónak, hogy eljuthattam ilyen szép helyekre, hogy megismerkedhettem remek emberekkel és hogy egy életre szóló élményt szereztek nekem. Valamint köszönöm a szüleimnek, akik türelemmel tolerálják és finanszírozzák az utazgatásaimat.

DOLCE VITA!!!


Képgaléria