2017. Barnabás

Idén, immáron harmadik alkalommal vettem részt a Lions csereprogramban. Kanada már régóta egy olyasfajta álomkép volt, mindenképp el akartam jutni valahogy, jelentkeztem is tavaly, de akkor kicsit késve, és már nem volt nagyon hely.
Az érkezési, és a hazaút dátuma szerencsére nem volt kőbe vésve, így két nappal hamarabb tudtam menni, amivel rengeteget spóroltam (de tényleg sokat) szóval érdemes kicsit alkudozni.
Ami határozottan megkönnyítette az utazást, az a közvetlen Budapest-Torontó járat, így nem kellett az átszálláson idegeskedni, mert, hogy oda és vissza is egy órával később szálltunk fel, és ahogy hallottam, ez azért „előfordul” (de szerencsére a fogadócsalád figyelte a gépet, és nem álltak ott potyára a reptéren). Ami fontos, de nem köztudott, ha a Canada Rouge légitársasággal utazol (ami a Canada Air olcsóbb verziója) akkor érdemes laptopot, tabletet vagy valami hasonlót vinni, mert bár ingyen lehet filmezni és zenét hallgatni (ingyenes alkalmazással) kütyüt nem adnak hozzá!!

A jelentkezésem, ami az itthoni részt illeti rendben, és egészen gyorsan ment, viszont kintről kicsit döcögősebbek voltak a visszaigazolások, csak úgy, mint a későbbi kommunikáció. Volt némi bonyodalom a fogadásommal, vagyis azzal, hogy fogadó családot kerítsenek nekem (családi és egészségügyi komplikációk az első két, potenciális fogadócsaládnál). Végül a táborszervezőknél laktam, akik, mivel nem számoltak azzal, hogy idén fogadnak, nem igazán tudtak otthon lenni, még a korombéliek is dolgoztak a családban. Ennek következtében, a fogadócsaládnál töltött idő, noha kedvesek és nyitottak voltak, igencsak magamra utalva telt. Programok csak igen visszafogottan voltak, azok is ahhoz kapcsolva, amit a fogadócsalád el kellett intézni (ha mentek tárgyalni például, akkor engem elvittek az adott városba, és amíg ők intézték a dolgaikat, addig én felfedeztem, eltévedtem, visszataláltam és hasonlók). Aminek persze megvoltak a maga szépségei, de a hátrányi is (azt csináltam és oda mentem, ahova akartam, de nem volt idegenvezetés és sokszor annyit beszélgettem egész nap, amennyivel kávét vettem). Viszont, amikor egyszerűen csak dolgozni mentek, akkor egyedül maradtam a házban, a derékig érő kutyával, aki amúgy az esetek 50 százalékában nem akart megenni :P ja, és őt is Barnabásnak hívták, ez lehetett volna a kapcsolatunk alapja :D .

A tábor is elég furcsán alakult, mert valamilyen oknál fogva csak négyen jelentkeztünk (igen, 4 fő). Az elhelyezés. Hát igen, az is egy érdekes helyzet volt, a három lány lakókocsiban aludt, én pedig egy viszonylag nagy sátorban. Ezzel nem is lett volna baj, jó dolog a sátorozás, de nem Kanadában, a nyár vége felé, mikor kimondottan hidegek az éjszakák. Mindegy, pulóverben, hálózsákban és két pokrócba bugyolálva kb. végig tudtam aludni az éjszakákat, de azért nem rendszeresíteném.
A tábor viszont, programok szempontjából jó volt, elmentünk a kötelező helyekre, amik miatt az ember Kanadába kívánkozik (Niagara, Toronto, Muskoka stb). Mondjuk a programok nagyrészében négyesben voltunk (vagyis hármasban, mert az egyik lány lebetegedett) mert a szervezők már látták a helyeket, szóval meghagyták nekünk a felfedezés élményét. Ennek ugyanazok az előnyi és hátrányai voltak, mint a fogadócsaládos időszakban.
Összességében is legalább annyira kettős az élményem, mint részleteiben, hiszen az ország gyönyörű, az emberek tényleg olyan kedvesek, mint amilyennek mondják őket, és nagyon örülök, hogy egy régi álmom teljesült azzal, hogy kijutottam Kanadába, és biztosan vissza is fogok menni. Azt viszont csak mostanában vallom be magamnak is, hogy a leglaposabb utazásom volt. Ez ne tántorítson el senkit, mert az, hogy így alakult a fogadásom, és hogy csak ilyen kevesen voltunk a táborban, az nem jelenti azt, hogy ez jövőre, egyáltalán hasonlóan alakul.

Ha bármilyen jellegű kérdésben tudok segíteni, keress bártan! 
Ami, szervezés szempontjából, szerintem jó lenne, ha a tábor nem csak szűk egy hét lenne, hanem kicsit hosszabb.

Képgaléria