Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2017. Boglárka

indulás: 2017. július 17.
vége: 2017. augusztus 09.
ország: Finnorszag
tábor neve: Lions Youth Camp 2017 107-I: Exploring the “Tar Route”in Utajärvi

Ez volt az első utazásom a Lions csereutazás keretében, és remélem, hogy nem az utolsó.

A táborvezetővel és a fogadócsaládommal is hamar felvettem a kapcsolatot, a családdal a tábor előtt minden nap e-mailben egyeztettünk. Mindannyian nagyon készségesek voltak minden felmerülő kérdésemmel, problémámmal kapcsolatban.
Finnországban a nyár nem olyan, mint nálunk. A legfontosabb kellékek, a túrabakancs és a széldzseki, ezek nélkül sehova sem mentem. Általában 15 fok volt, és az eső is bármikor elkezdhetett esni. Finnországban nyáron sosincs sötét, még hajnali háromkor is olyan világos van, mint napközben, ami nekem először nagyon szokatlan volt.

A finn emberek mentalitása teljesen más, mint a miénk, sokkal szótlanabbak, zárkózottabbak, de a fogadócsaládom ennek teljesen az ellenkezője volt.
Budapestről repültem Helsinkibe, ahol egy helyi Lions tag várt rám, ő segített, hogy eljussak a vasútállomásra, onnan pedig vonattal utaztam a fogadócsaládomhoz, ahol két csodálatos hetet töltöttem. A házuk Nilsiäban volt, így az első pár nap felfedeztük a környéket, aztán átmentünk a legközelebbi nagyvárosba, Kuopioba. Rengeteget túráztunk és szaunáztunk. Három napra ellátogattunk Koliba, ahol a család kedvelt nyaralója található. Ez nagyon érdekes volt számomra, ugyanis nomád életkörülmények közt éltünk, ami azt jelentette, hogy a kristálytiszta tóból mertünk ivóvizet, és zuhanyzásképpen dézsából öntöttük magunkra a fürdővizet.

A családban volt egy velem egyidős lány is, akivel nagyon jól kijöttem, mert a többi finn emberrel ellentétben ő is nagyon közvetlen volt. Velük minden nap nagyon finom és egészséges ételeket próbáltunk ki, még pár főzőleckét is kaptam tőlük. Mindent érdemes kipróbálni, mert a tipikus finn ételek nagyon különbözőek a mieinktől, de nekem ízlettek (igaz, a táborból egyedül csak nekem).

Találkoztam a helyi Lions Klub elnökével is, aki kiváncsi volt az 1. Nyíregyházi Lions Klub és az Alfa Leó Klub tevékenységeire, aminek szüleim ill. utóbbinak én is tagja vagyok.

A táborba a fogadócsaládom vitt el, mert ez Finnország nyugati oldalán helyezkedett el. Ott már első perctől nagyon jól kijöttem mindenkivel. Már az első nap olyannak tűnt, mintha több ideje ismerném a többi cserediákot, mindenki nagyon nyitott volt. A tábor során rengeteg érdekes programban volt részünk: megismertük a finn kultúrát, eljutottunk egy finn baseball meccsre is, megnéztük a közeli városokat, hajókiránduláson vettünk részt, minden programunkban szerepelt a természet és a túrázás, és természetesen itt is minden nap az országok bemutatásával és szaunázással zárult. A táborban és a családnál is az utolsó nap volt a legrosszabb, amikor eljött a búcsú ideje, mindkét helyen megkönnyeztük egymást, és azóta is tartjuk a kapcsolatuk. Alig várjuk, hogy újra találkozzunk. Visszafelé Ouluból repültem belföldi járattal Helsinkibe, ahol a rossz csatlakozás miatt egy napot a helyi Lions Klub egy tagjánál töltöttem, így még a fővárost is megcsodálhattam.

Köszönöm szépen a Lions Klubnak és Kende Lászlónak, hogy lehetővé tették a kiutazásomat!


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.