2017. Dóri

Első mondataimban szeretném még egyszer megköszönni a sok segítséget Kende Lászlónak és Hunyadi Jánosnak, akik lehetőséget adtak nekem egy felejthetetlen élmény birtoklásához. Egy élményekkel teli, felejthetetlen, emlékezetes nyáron vagyok túl.
Első utazásom volt a Lions klubbal, de remélem nem az utolsó. Egyik barátnőm által jutott tudomásomra a Lions klub, ő tavaly Cipruson volt és élménybeszámolói után rögtön tudtam, hogy nekem is részt kell vennem egy ilyen programban. 
Már egészen Augusztus végétől figyeltem a Lions weboldalát, hogy nehogy lemaradjak bármiről is. Minden fontosabb dátumhoz emlékeztetőt jelöltem be a telefonomon, nehogy elfelejtsek valamit A papírmunkával eléggé ügyetlen voltam, mert egyszerűen mindig lefelejtettem róla valamit, vagy rosszul töltöttem ki, illetve állandóan kérdésekkel zaklattam Kende Lászlót, aki mindig türelmesen és nagyon segítőkészen fordult hozzám. Mikor láttam az úticélokat, rögtön tudtam, hogy az USA-ba szeretnék menni, abban nem voltam biztos melyik államba, de szüleim segítségével eldöntöttük, hogy Dél- Karolina kerül jelentkezésem első úti céljának.

Miután láttam, hogy az én nevem került Dél-Karolinához, hihetetlenül boldog voltam. Alig vártam Jim Varn, a dél-karolinai táborvezető levelét. Miután megerősítették, hogy biztosan mehetek, megkaptuk a fogadócsaládom elérhetőségeit és Bill(usa apukám ) rögtön levelezésbe kezdett velünk. Ők megadták Lily elérhetőségeit, aki az ausztriai tesóm lett. Lilyvel mai napig beszélünk, és hamarosan találkozunk is.
Március körül lefoglaltuk a repülőjegyeket, Budapestről repültem Brüsszelbe, ahol 2 óra várakozás után tovább repültem Washingtonba, onnan pedig Columbiába, ahol a reptéren már várt a fogadó családom Bill és Linda, Jim a táborvezető, és szerencsém volt találkozni pár gyerekkel is akik később a táborban barátaim lettek. ( litván fiú, belga fiú, olasz lány)
Winnsboroban laktunk, egy csodálatos és hatalmas birtokon, ahol a családomnak 3 háza volt, egy hatalmas tava, egy kisebb tava és egy medencéje. Lilyvel külön szobáink voltak, így még otthonosabban éreztük magunkat, hogy mindenkinek meg volt a külön kis helye, persze csak aludni mentünk a szobáinkba, mert Billék állandóan programokkal halmoztak el minket 
Bill és Linda gyerekükként gondoskodtak rólunk, nagyon figyeltek ránk és nagyon segítőkészek voltak. Az első három napban nálam eléggé jelentkeztek a jet- lag tünetei amihez hozzájárult még Dél-Karolina csodálatos időjárása is, ami minimum 38-40 fok volt és eléggé magas páratartalom. Pár nap elteltével már semmi problémám nem volt, teljesen elterelődött a figyelmem a rosszullétről a sok izgalmas élmény miatt.
Első napokban segítettünk host anyukánkkal, Lindával a salkehatchie nevű szervezetnek(önkéntes gyerekek és felnőttek, akik segítettek házakat felújítania rászorulóknak), ahol nagyon sok új, különböző államból érkezett, korunkbeli gyerekkel ismerkedtünk meg. Majdnem minden délután medencés bulikra voltunk hivatalosak, ahol még több környékbeli embert ismertünk meg. Már a tábor előtt, a host familyknél töltött 2 hétben barát lettem a litván, német, orosz és angol fiúkkal. Nagyon sok közös programot szerveztek host családjaink, amik ugyancsak felejthetetlenek lettek. Utolsó hetünk, utolsó két napját Litchfield beach-en töltöttük egy gyönyörű hotelben, az óceán partján. A tábor előtti estén Lilyvel kavarogtak bennünk az érzések, mert egyik oldalról izgatottak voltunk a tábor miatt, de nagyon fájt a szívünk otthagyni a már tényleg igazi családnak tűnő host familynket.
A tábor első estéjén már összebarátkozott a csapat. Olyanok voltunk mint egy nagy család. Nagyon jó volt, hogy a világ majdnem minden tájáról részt vett valaki a táborban. Megismertem egy indiai, izraeli, francia, holland, finn, olasz, spanyol lányt( akik közül a francia és a finn már jönnek is látogatni Budapestre két hónap múlva) és litván, német, orosz, dán, angol és egy belga fiút.
Első szállásunk Spartanburgban volt, innen mentünk át Észak-Karolinába, ahol raftingoltunk. Nekem ez a program tetszett legjobban, nagyon nagy kaland volt, gyönyörű környezetben. Eleinte a szüleim nem akartak engedni engem raftingolni, mert az így is nagyon extra biztosításomban nem volt benne a raftingolás, de hála égnek nem is volt rá szükség, mert nagyon biztonságos volt.
Második napon a Lake Jocasse-t látogattuk meg, ahol sziklákról ugrálhattunk a vízbe. Harmadik napon a Carrowinds vidámparkba mentünk, ahol mindenki legyőzve minden félelmét majdnem mindent kipróbált. Ezen az estén egy újabb host familyt kaptunk, akik Tega Cay nevű helyen laktak. Másnap elindultunk Myrtle Beach-re, az óceánhoz, ahol három napot töltöttünk.
Onnan tovább mentünk Charleston-ba, ahol egy szekérről megnéztük az egész várost. Másnap a magnólia gardenben töltöttük a délelőttöt, majd vásároltunk.
Két bőrönddel mentem, egy naggyal és egy kisebbel de annyira bevásároltam kint, hogy alig fértem be mikor hazafele jöttem.
Utolsó napokat Columbiában töltöttük, ahol megnéztük a parlamentet, a kormányzó házát, és egy farmot.

Az utolsó este, a búcsúesten, mindenki utoljára tartott egy kisebb beszédet, ahol elmondta mik voltak a legjobb dolgok amik vele történtek, köszönetet mondott Jim-nek, a host familyknek, a gyerekeknek azért a felejthetetlen négy hétért amit ott tölthettünk. Nagy sírás közepette búcsúztunk el egymástól, még a magát érzéstelennek tartó dán fiú arcán is lecsordult egy pár könnycsepp.
Az utolsó estét host familynkkel töltöttük.
Sajnos már hajnalban engem ki kellett vinniük a Columbiai reptérre, ahol sírva búcsúztunk el egymástól. Columbiából Washingtonba repültem, ahol 10 órát kellett várnom a reptéren( ez egy örökkévalóságnak tűnt, főleg egyedül) , majd még a Brüsszelben töltött 13 órás várakozásom után végre Budapestre, hazaértem.
Nagyon nagy élményben volt részem összeségében, megtudtam, hogy az amerikai emberek nagyon életvidám, barátságos, befogadó emberek, akik ugyan nem tudnak annyira főzni, mint itt Európában, de mégis +3 kilóval nehezebben és rengeteg élménnyel a zsebemben tértem haza  
A végére itt egy pár kép egy kis ízelítőként.

Képgaléria