2017. Gréta

Ezen a nyáron utaztam előszőr a Lionsszal és őszintén állíthatom, hogy életem egyik legnagyobb kalandja volt. Előszőr is szeretném megköszöni Kende Lászlónak és az első Nyíregyházi Lions Clubnak a rengeteg segítséget, amit tőlük kaptam és a lehetőséget, hogy 3 felejthetetlen hetet tölthettem Dél-Olaszországban. Nélkülük mindez nem valósulhatott volna meg.
A jelentkezéssel kapcsolatban mindent megtaláltok a Lions magyarországi honlapján, de egyebként ez gyorsan és egyszerűen zajlik. Én már minden dokumentumot elkészítettem a jelentkezés kezdetére, hogy egyből elküldhessem azokat, mivel biztosra akartam menni. A tervem bevált és nemsokkal később kaptam az üzenetet, hogy nyáron utazhatok Olaszországba. Ezek után felvettem a kapcsolatot az olasz táborigazgatóval, aki további kérdéseimre készségesen válaszolt. Majd következett a repülőjegy fogalalás. Én mindenképpen a Wizzair Budapest-Nápoly közvetlen járatát ajánlom (én is ezzel utaztam), de egy jó alternatíva lehet az is, hogy Rómába mész repülővel, és onnan vonattal Nápolyba. Szerintem az árak miatt érdemes figyelembe venni ezt is. Az utazás előtt már felvettem a kapcsolatot a fogadócsaládommal és már alig bírtam kivárni, hogy július 1-je legyen.

Majd végre elérkezett az indulás ideje. A pakolásnál egy probléma merült fel, a tábor programját nem kaptuk meg, így a bőség zavarában nem tudtam , hogy mit érdemes vinni. Amit mindenképpen pakolj be: bikini, naptej, sportcipő. Utólag pedig azt gondolom, hogy nem érdemes sok felsőt vinni, mivel a tábor alatt az esetek 90%-ában a lionsos pólóban kellett lenni.

A fogadó nővérem, Gabriella már várt rám, és a testvérével hazavittek, ahol találkozhattam az egész családdal. Gabri-nak 2 bátyja van, akik az átlag olaszokkal ellentétben igen csendesek voltak, de azért a közös étkezések közben mindig beszélgettünk. Sajnos a szülők közül csak az anyuka tudott egy nagyon keveset angolul. Persze ez nem hátráltatta az apukát abban, hogy olaszul társalogjon velem. A hét végére ezt már teljesen megszoktam, és mivel a beszédéhez mutogatott, néha meg is értettem mit szeretne. Gabriellával programokkal teli hetünk volt. Már rögtön az első napon megismerkedtem az egyik barátnőjével, Angelával, akinél a litvány táborozó, Gabrielè volt és az egész hetet együtt töltöttük. Voltunk Nápolyban, szerveztek nekünk grillpartyt, ahol ott volt az amerikai, a kínai és a litvány lány, valamint a francia fiú is. Minden estét a környező kisvárosokban töltöttünk Gabriella barátaival, egy napra pedig elmentünk a család tengerparti házába is. Gabrinak még vizsgái voltak, ami nekem szerencsés volt, mivel így én pihenhettem/ sokáig aludhattam délelőttönként, amíg ő tanult. Ráadásul sikerültek a vizsgái, úgyhogy nagy volt az öröm. 1 hét alatt igazi családtaggá váltam, így nagyon nehéz volt a búcsú.
Július 9-e egy keserédes nap volt. Könnyek között köszöntem el az olasz családomtól és vidáman ismerkedtem a többi cserediákkal. A welcome party jól sikerült, az olasz camp director gyönyörű otthonában volt. Ezek után a hotelbe vittek minket ahol 2 fős szobákban voltunk. Az én szobatársam a litván lány volt, aminek természetesen nagyon örültünk.

A tábor programja nagyon változatos volt. Voltunk túrázni a Vezúvon, várost néztünk Materában, Nápolyban és Caprin, megnéztük Pompeii-t és a Giffoni filmfesztiválra is ellátogattunk, amit egy color party követett. A táborozók közül a 17 évesek voltak többségben, én épp ez idő alatt töltöttem be a 19-et, szóval idősnek számítottam. Azért a korkülönbség igazából nem volt érezhető, de arra számítsatok, hogy nagyon fognak vigyázni rátok, néha még túlzottan is. Például egyedül sehová sem mehettek, még a hotellel szemben lévő kisbolta sem. De el kellett fogadnunk, hogy ezek a szabályok a mi biztonságunkért voltak. A szülinapom alkalmából egyébként nagyon aranyosan felköszöntöttek, még tortát is kaptam, gondolom mondani se kell, nagyon nagyon jól esett, hogy ennyire figyelmesek voltak.

Július 22-én elérkezett a rettegett nap, a végső búcsú ideje. 21-én este mér nem aludtunk, mivel a késői vacsora után mindenki pakolt, majd a maradék perceket megpróbáltunk együtt tölteni. Hajnal 4-kor Bella, az amerikai lány indult haza elsőként. Ekkor félig sírva félig nevetve ugrottunk mindannyian egymás nyakába és azt gondolom, hogy egyikünk sem mert igazán belegondolni abba, hogy talán most látjuk egymást utoljára. A reptérre 5 fős csoportokban vittek minket, együtt vártuk a gépek indulását. Dél körül már tőlem búcsúztak és így én is elhagytam Olaszországot.
A tábort mindenkinek szívből ajánlom! Ha bármilyen kérdésetek van nyugodtan írjatok nekem, szívesen segítek! :)

Képgaléria