2017. Marcell

Ez volt életem második Lions Clubos utazása és ha bár már volt egy kis tapasztalatom, azért természetesen most is izgalommal teltek az előkészületek. Idén is Finnországba mentem, mivel nagyon szeretem az északi országokat, azzal a különbséggel, hogy idén Finnország északi felébe utaztam. Most is a Finnair-rel repültem és szerencsére most se volt semmi gond.

Budapestről Helsinkibe mentem, ahol át kellet szállnom egy belföldi légijáratra, ami Rovaniemibe vitt. A táborba többen is ezzel a géppel mentek, így már a reptéren összeismerkedtünk. A rovaniemi-i reptéren egy busszal vártak minket, ami elvitt minket Kittilaba. Itt egy gyors vacsi után elfoglaltuk a szobáinkat, majd az ünnepélyes tábormegnyitó után mehettünk, ahova akartunk. Nyolc fős apartmanokban laktunk, fiúk és lányok vegyesen, két-két ágyas szobákban (a szobák természetesen nem voltak koedukáltak).

Az első nap biciklire pattantunk és körbejártuk a várost, illetve egy sportcsarnokban egy partizánhoz hasonló kidobóst és röpit játszottunk. Minden napra akadt valami program, de most csak a legjobbakat említem. Voltunk fát ültetni, rengeteget kirándultunk és minden kiránduláson virslit sütöttünk tábortűznél. Találkoztunk az igazi finn mikulással és betekinthettünk a helyi cserkészcsapat életébe is. A táborban mindenkivel jól megtaláltam a hangot, de legjobban egy olasz fiúval, illetve egy francia és egy amerikai lánnyal voltam jóban.

A tábor egy tó partján fekszik, így a helyszín gyönyörű, a szállás nagyon rendben volt. A kajára se panaszkodhat az ember, mert nagyon finom volt minden és rengeteg helyi ételt meg tudtunk kóstolni.

Az utolsó napon azok, akiknek a fogadócsaládja nem lakott közel Kittilahoz, azokat - köztük engem is - elvitték Rovaniemibe. Innen egy, a fogadócsaládomhoz csak pár kilométerre lakó másik család vitt el Kemibe.

A fogócsaládomban egy 60 év körüli, nagyon aranyos házaspár fogadott, akiknek a fia már természetesen külön élt tőlük, de nem unatkoztam egy percig sem, mivel az egyik osztrák fiút, Jakobot is ők fogatták, így volt „játszópajtásom”. Természetesen megnéztük a várost és sokat találkoztunk a közelünkben lakó német fiúval is. Jakobbal mindketten imádunk horgászni, így amikor időnk engedte, horgásztunk a tengerben. A fogadó anyukám nagyon finomakat főzött, rengeteg helyi ételt csinált, amelyek egy részét már ismertük a táborból, de sok volt az újdonság is. Sőt, olyan is volt, hogy az aznapi horgászaton fogott halat csinálta meg ebédre, csak úgy dagadt a mellem a büszkeségtől.

Nagyon közel laktunk a tengerparthoz, így ha jó volt az idő, késő estig strand röpiztünk a helyi fiatalokkal, ha viszont rossz volt, akkor egy helyi pubban biliárdoztunk esténként. Három-négy alkalommal 20-30 km-es biciklitúrákat is rendeztünk a közeli érdekességekhez. Volt, hogy a német fiúval és fogadótestvérével elmentünk frizbi-golfot játszani, ami ott a nemzeti sport. Egyszer kocsival átmentünk Svédországba is, ahol egy skanzen szerű horgászmúzeumot néztünk meg. Itt nagy meglepetésemre pár dolgot magyarul is kiírtak. Az egyik legjobb program az volt, amikor Jakobbal, a német fiúval, illetve az olasz barátommal és egy szlovén fiúval öten elmentünk Ranuaba, az ottani állatkertbe. A leges legjobb program azonban messze az volt, amikor elmentünk kisrepülőgéppel sétarepülőzni Kemi felett.

Mivel Jakob gépe sajnos egy nappal hamarabb indult, mint az enyém, így az utolsó napot egyedül töltöttem.

Hazafele először el kellet buszoznom Rovaniemibe, ahonnan indult a gépem. A buszút rendben volt, csak nagyon sokáig tartott. A repülőtérre nagyon korán odaértem és kicsit unatkoztam, de sajnos csak így volt busz. Helsinkiben hazafele is eltöltöttem a reptéren kellemes ötven percet, majd újabb két órás repülés után landoltam Ferihegyen.