Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2017. Patrícia

indulás: 2017. július 28.
vége: 2017. augusztus 21.
ország: Kína
tábor neve: Beijing D385

A kínai tábor már a harmadik kiutazásom volt a Lions clubbal, előtte voltam Finnországban és Spanyolországban, mindkét tábort nagyon élveztem, ezért döntöttem úgy, hogy idén is szeretnék menni. Azt gondoltam most jó lenne Európán kívül is világot látni.
A kínai tábort elég későn hirdették meg (áprilisban!), de mivel nem sikerült előtte jelentkeznem másik táborba nagyon örültem a lehetőségnek. Kende László, mint mindig most is nagyon sokat segített, az itthoni jelentkezésem így gördülékenyen zajlott. Azonban a kínaiakkal való kommunikáció kissé nehézkes volt, gondolom az is közre játszott, hogy ott 6 órával később van. A fogadócsaládom elérhetőségeit 2 héttel az utazásom előtt kaptam meg. Leveleztünk is egy kicsit, de az azonnal feltűnt, hogy a leveleiknek eléggé fordító szaguk volt. Egy héttel az utazásom előtt vettük fel a kapcsolatot Wechaten is, amit csak ajánlani tudok, mivel Kínában még VPNnel is elég nehéz Facebookot használni, ráadásul a kínaiaknak nincs is nagyon.

A repülőjegy foglalása simán ment, volt egy pár órás tranzitom Dubajban mivel az Emiratesszel utaztam. A vízummal kapcsolatban viszont akadtak nehézségeim. A kínai konzulátuson szereztem meg (ami egyébként csak délelőttönként van nyitva 4 napot) végül, de csak másodszorra, mivel a meghívó levelemen nem volt pecsét nem akarták elfogadni így még azt is be kellett szereznem. A pekingi reptéren pedig van egy migrációs ellenőrzés, amitől nem kell megijedni csak, ki kell tölteni egy kis sárga papírt a legjobb tudásunk szerint (pl. útlevél szám, tartózkodási hely én csak simán Pekinget írtam)

Az utazásom napján tájékoztatott a családom, hogy egy német srácot is befogadnak. A családom már várt rám a reptéren a fogadóapukám Mr. Hone a telefonján mutogatta a képemet.

 

1 hetet töltöttem a fogadócsaládomnál, 1 hét tábor majd vissza még egy hétre a fogadócsaládomhoz. A családom Peking külvárosában élt, a metrót használva jutottunk be a központba kb 40-50 perc alatt. Nagyon aggódtak amiatt, hogy nem bírjuk a kinti meleget, ezért az első héten elég sokat voltunk otthon, amit nem értettünk és erre csak később derült fény, hogy miért. Mivel a családunk nem nagyon tudott angolul a nagyobbik lányuk 3 éve tanulta az angolt és egy kis alapot magára szedett, míg a 13 éves öccse, aki 1 éve tanul angolul sokkal lelkesebb volt és próbált velünk valahogy kommunikálni, amikor épp nem telefonozott. Sajnos azonban se az anyuka se az apuka egy szót sem beszélt angolul, kivéve a Hello-t, ami a náluk töltött idő alatt helyettesítette a nevünket. A nyelvtudásukat a lelkesedésükkel pótolták. Többek között eljutottunk az Olimpiai stadionhoz, a Nyári Palotába, a Tiltott városba és az Ég oltárához. A családunk nem mindig ért rá így volt, hogy egyedül mentünk Lukasszal, a német sráccal a központba.
A mosdók többnyire csak lyukak a padlón szóval érdemes megpróbálni a mozgás sérült wct ott rendes wc van.

A tábor jó volt, mondjuk szerintem lehetett volna több látványosságot is megnézni, de legalább elvittek minket az első nap a Nagy Falhoz. A tábor összetétele érdekes volt 9en voltunk európaiak és 20 tajvani csatlakozott a táborba biztos, mert nem sikerült meghirdetni időben és nem akartak 9 embernek tábort tartani, de jó volt a hangulat. Minden este volt díjosztás ünnepélyes keretek között és mindenki kapott ajándékot. Építettünk autót és aztán versenyeztünk vele, voltunk szabaduló szobában, lövöldöztünk szappangolyókkal és megjártunk egy Geológiai parkot, amiből csak 2 van Kínában.

A táborozókkal találkoztunk még a tábor után is, az európaiakkal elmentünk a night marketbe ahol voltak, akik skorpiót ettek (!!). A tajvaniakkal pedig a 798 art districtben vásároltunk.
Számomra Kína egy élmény volt nagyon sok mindent láttam van, ami miatt még vissza is mennék. Sajnos a kínaiak nem beszélnek angolul, ezért nem árt, ha az ember magára szed egy kis alap kínait az utazás előtt. Illetve mentálisan készül a wc kérdésre: és arra is, hogy a kínai kaja nem olyan, mint nálunk, nagyon nem.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.