2017. Zsófia Réka

Tavaly volt egy jó barátnőm kint Cipruson és miután ódákat zengett, hogy milyen jól telt neki és hogy mekkora élmény volt úgy gondoltam én is belevágok ebbe a Lions Cseretáborba és őszintén egy másodpercig nem bántam meg! Barátnőm nagybátyja Lions tag szóval őtőle hallott a programról és neki már bátyja is vett rész a programban. Mivel első kiutazásom volt ezért fel kellett vennem a kapcsolatot a gödöllői klubbal, akik készségesen segítettek mindenben és mikor lehetett jelentkezni elküldtem mindent.

Miután megjelent a nevem a táblázatban nagyon örültem és ezek után jött az, hogy visszaigazoljanak a táborból és a családból. A családom anyukájával hamar felvettem a kapcsolatot és megbeszéltük a legfontosabb dolgokat. A táborvezetővel nagyon nehéz volt felvenni a kapcsolatot és megbeszélni a fontosabb dolgokat, úgyhogy az telt egy kis időbe.

Mivel egyik barátnőm a szomszédos államba ment ugyanazon a napon amikor én (Dél-Karolina) ezért nehéz volt a repjegyeket megvenni, hiszen végig olyanokat kerestünk, amivel legalább az Államokig együtt tudunk menni és onnan elválunk. Sajnos az idő szorított és az árak mentek fel és nekem sokkal drágább lett volna arrafele menni amerre ő (Washington) ezért külön vettük meg a jegyeket. Ezen felül mégis teljesen véletlenül mégis szerencsésen a Brüsszeli átszállásunkig egy repülőre szolt a jegyünk. A vízummal semmi probléma nem volt, ESTA-t csináltunk, ami csak egy kérdőív kitöltésével járt.

A legtöbb probléma az egész utam alatt a repülőkkel volt. Mint előbb említettem Brüsszelig mentem barátnőmmel és onnan elváltunk és én New Yorkig mentem először, és onnan még lett volna 2 repülő járatom. Az első probléma ott volt, hogy elvileg rendeltünk egy hostess embert, aki várt volna rám és elkísér a következő check-in-hez. (Tudni kell ehhez, hogy New Yorkba 11 terminál van és kis külön villamos hozzá.) A fickó nem jelent meg, de szerencsére más emberek is látták elveszettségem és megmondták honnan indul a gépem és a másik szerencse, hogy a reptéren minden szépen ki volt plakátozva és elegendő időm is volt mindenre. Második problémám ezután jött: a repülőm Charlotte-ban szállt volna le, de valami vihar volt ezért egy teljesen másik helyen száltam le Richmondban és ott várakoztunk 2 óráig. Ezzel csak annyi gond volt, hogy volt még egy csatlakozásom, amit el kellett volna érnem. Ilyenkor írtam apukámnak SMS-eket (otthon már hajnali 2 volt) és ő meg írt a családnak folyamatosan, vagyis ők is informálódtak.

Közben és is írtam a családnak, de a válaszokat azért nem láttam -mint később kiderült- mert iMassegen írtam, amihez internet kellett volna, ami nyilván még nem volt nekem. 2 órás késéssel megérkeztünk Charlotte-ba, de a nagy káosz miatt nem kellett másnap reggelig várnom a leghamarabbi gépre Asheville fele, hanem azok is késtek és így legalább aznap hajnal 1 fele odaérkeztem (ami otthon már reggel 7-nek számított). Nyilván ennyi se volt elég és a csomagom Charlotte-ban maradt, viszont miután másnap felkeltem az is ott várt már engem. Szerencsére felkészítettek még mindkét helyzetre még az otthoni Lionsosok úgyhogy volt egy mini túlélőszett a kézipoggyászomban. Sajnos a visszafel utam se ment egyszerűen.

Én a szüleimmel találkoztam New Yorkban 4-én és elvileg közvetlen járatom lett volna Piedmont Triat reptérről, de hát persze úgy túl könnyű lett volna. Azt a járatot is lemondták és eredetileg csak másnap délután lett volna az első repülő odafele, ami azért volt necces, mert a szüleimmel tervezett programok és szálás teljesen csúszott volna. Ekkor hívtam fel a táborvezetőt, (aki már lerakott minket) a családot és mindenkit az alternatív lehetőségek miatt. Sajnos azt mondták busszal ne menjek más reptérre és nincs ki levigyen, viszont kétségbeesettségem megsajnálta a dolgozó a reptéren és szerencsésen talált aznapi járatot Chicagoi átszállással, viszont így is késtem legalább 4 órát, de legalább ettem egy Chicagoi pizzát a reptéren 

A családom nagyon kedves, szertő volt, szerencsére nagyon jól megtaláltuk a közös hangot és mindig voltak programok, de sose fárasztottak ki teljesen. Sokat voltunk moziba, túrázni, a szomszéd lánnyal is sok programot csináltam és természetesen a meetingjeiken is részt vettem mindig. Nagyon sokféle étterembe vittek el, úgyhogy nagyon sokféle kulturális ételt ettem és még a Trónok Harca premiert is első kézből láthattam. Tényleg nagyon aranyosak voltak és mindent megtettek annak érdekében, hogy jól érezzem magam.

Amerikában nyilván sok minden más, mint otthon, például mindenki klímát használ és elég hideg van bent minden házban/boltban/étteremben míg kint 30 fok vagyis nagyon nehéz az ottani időhöz öltözni, amire 1 hónap alatt se jöttem rá, hogy hogyan kell. egy egész oldalas listám van arról, hogy mi más ott, de az étel is elég különböző, Európába sokkal több zöldséget és friss kenyeret eszik az ember, míg ott egy hatalmas bevásárlóközpontban (Walmart) se zöldség/gyümölcs se friss pékárú nem található csak csomagolt. Még pár ilyen különbség például az, hogy az ablakokat nem lehet kinyitni, minden innivalóba jeget tesznek (tényleg), és elképzelhetetlenül sok gyorskaja bolt van mindenhol. A durva az, hogy a szüleimmel töltött idő alatt próbáltunk friss zöldégből és zsömléből meg felvágottból vacsorázni és pénzügyileg hasonlóa jöttünk ki, mint egy gyorskajáldába. Amúgy azok közül a Taco Bellt tudom ajánlani az tetszett a legjobban.

A tábor is fantasztikus élmény volt, szerintem oldalakat tudnék írni arról mennyi mindent tanultam és milyen fantasztikus embereket ismertem meg. A legfőbb benyomásom az volt, hogy bármilyen messziről jöttek mind jól tudtunk beszélgetni, mind hasonló dolgokat csináltunk otthon és nem különböztünk annyiban, mint az ember hinné. Mindenkinek kialakult a helye a csapatban és mivel ez egy kislétszámos tábor volt mindenkit sokkal jobban megismertem mintha sokan lettünk volna, aminek nagyon örülök.

A programok mindig jól meg voltak szervezve a különböző klubok által és mivel mindig mentünk ide-oda ezért körülbelül az egész államot bejártuk a hegyektől az óceánig. A logikát annyira nem találtam meg az utazásainkban mert szerintem sokat cikáztunk, de biztos jó okunk volt rá. Mivel a vacsoráknál különböző klubok hívtak meg így majdnem minden este a hamburger – hotdog kombinációt ettük és napközben is néha gyorkaját ettünk így elég sokat ettem azalatt a 2 hét alatt. A Hotellánc ahol sokszor megszálltunk nagyon jó volt és minden fogadócsalád szuper rendes volt. A legjobban azok tetszettek, amikor egy tó mellett laktunk és ott fogadtak, voltunk jeckizni, csináltunk tábortüzet és szerencsére voltak zenészek köztünk úgyhogy énekelni is sokszor tudtunk. Ezenkívül nagyon sok közös viccünk lett a táborozókkal és hihetetlen jól éreztem magam velük, nagyon nehéz volt a búcsú mindenki számára.

Összegezve azt mondanám, hogy nagyon hálás vagyok a Lions Klubnak ezért az útért, olyan dolgokat tanultam az életről az emberekről, amt mindenkinek meg kéne tapasztalnia és sokkal nyitottabbnak érzem magam mások fele azóta és nem tudom meddig fog tartani, de még tartom a kapcsolatot az ott megismert emberekkel. El nem hanyagolom azt a tényt, hogy a beszélt angolom is nagyon sokat fejlődött és nagyon könnyen váltok a két nyelv között. Én csak ajánlani tudom bárkinek!

Mint már említettem a tábor alatti buszozásainkat lehetett volna megszervezni jobban, mivel úgy éreztem teljesen össze-vissza megyünk az államba, egyszer fent egyszer lent aztán keleten meg középen. Másik dolog az étkezés, amit nyilván nehéz megoldani, hogy ennyi embert ellássanak rendes étellel, de a tábor végére valahogy senkinek nem jött, hogy hamburgert egyen többet. Ezalól persze voltak kivételes klubok, ahol nagyon jókat ettünk. Harmadik észrevételem a táborvezetővel kapcsolatban lenne: Mivel idősnek számított már Paulette a férjével ezért elég szigorú elképzelései voltak és apróságokon felidegesítette magát és néha úgy éreztük, hogy nem szeretne velünk lenni. Ezek ellenében mindig készségesen segített mindenben, ha volt valamire szükségünk.

Képgaléria