Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2018. Viktor

indulás: 2018. július 20.
vége: 2018. augusztus 10.
ország: Franciaország
tábor neve: Périgord

Nekem ez volt a második utazásom a Lions Klubbal. Azért választottam Franciaországot, mert még sohase voltam és barátaimtól meg csak jót hallottam róla. Franciául nem tudok, ezért választottam ezt a tábort, ahol az angol is elfogadott nyelv.

Jó tanács: Francia tudás nélkül ne menj ebbe a táborba!

Sajnos nem tértem haza olyan jó tapasztalatokkal, mint tavaly Svájcból. Már a kiutazás előtt akadtak kisebb problémák a kapcsolatfelvétellel. Adatokat a fogadócsaládomról még időben kb. 1 hónappal a kiutazás előtt kaptam, azonban a kapcsolat felvétel már nehézkesebben ment. Muszáj volt telefonon keresni őket, mer az emailjeimre nem válaszoltak, de ekkor derült ki az első nagy csapás, hogy igen szerény az angol tudásuk.

A táborvezetőnk pedig a kiutazás előtti napon keresett meg minket WhatsApp-on hogy kellene vinni zászlót és tradicionális ruhát. Nekem szerencsére volt otthon egy zászlóm, de a többi táborozó közt volt több is aki akkor már nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

A kiutazással szerencsére semmi probléma nem volt, a Budapest- Bordeaux fapados járat késés nélkül megérkezett és a csomagjaim se vesztek el. Megérkezéskor a fogadóapám ott várt a reptéren, de vele sajnos aztán tényleg egy szót se tudtam váltani. A táborvezetőre pedig kb. 1 órát vártunk a reptéren (amivel alapból nem lett volna baj, ha nem kínos csöndbe ültünk volna egymás mellett az apukával). Miután megérkezett, legalább az megnyugtatott, hogy Isabelle a táborvezetőnő (aki előző nap keresett minket WhatsApp-on) tud angolul.

 

A család St. Emilion-ban lakik, ami Bordeauxtól úgy 50km-re van. A családnak van egy szőlőföldje és saját borászatuk, így helyben kóstolhattam a híres francia vörösborból. Az anyuka és az idősebb fiú tudott olyan szinten angolul, hogy elmondják a fontosabb dolgokat, de sajnos amikor beszélgetést próbáltam kezdeményezni, az már sok volt nekik. Kicsit furán, sőt néha kellemetlenül éreztem magam náluk, mert kicsit úgy éreztem magam, mintha púp lennék a hátukon. Programot a 10 nap alatt, csak 5 nap szerveztek nekem, a többi nap otthon voltam. Az otthonléttel se lett volna problémám, ha tudtam volna velük társasozni/beszélgetni, de ugye ez nem jött össze. Nem akartam egész héten az ágyban unatkozni, ezért ráírtam a táborvezetőre, hogy segítsen ki. Ő nem nagyon tudott/akart segíteni, így többnyire zenehallgatással töltöttem a hetem. Tudom, hogy ez nagyon antiszociálisan hangzik, de nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A többi táborozót még nem ismertem ugye, de egyszer beírtam ezért a csoportba, de mindenkitől messze voltam így csak egyszer tudtam leszervezni egy programot.

Azért persze nem volt teljes unalom a családnál töltött 10 napom, hiszen ahogy említettem 5 nap volt program. Elvittek St. Emillionba, Bordeauxba, az óceán partra és Párizsba. A Párizsért nagyon hálás vagyok, mert még sose láttam és most már tudom milyen szép város. Kocsival mentünk ki, szóval egy húzósabb 5-6 órás út volt, így ez egy egész hétvégés programmá vált. Persze elsősorban nem miattam mentünk (meg is lepett amikor bejelentették, hogy megyünk Párizsba) hanem azért, mert az idősebb fiú kirepült Norvégiába és csak Párizsból indult repülő.

 

Aztán jött a 10 nap tábor. Összesen 14 táborozó 2 segéd és 3 felnőtt Lionsos volt. A társaság kb. fele nem tudott franciául, mint én, de nekik nagyobb szerencséjük volt a családjukkal mint nekem. A két segéd közül csak az egyik, a 3 felnőtt közül pedig 2-en tudtak angolul. A tábort összességében sokkal jobban élveztem, mint a családnál töltött időt, de hogy őszinte legyek ezt se a szervezésnek köszönhetem. A többi táborozóval majdnem egytől-egyig jóba lettem tényleg egy nagyon jó csapat gyűlt ott össze. A programokat, ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: szervezetlen. Ezen a ponton realizáltam, hogy nem csak egyszeri hiba volt az amit a kiutazás előtt tapasztaltam. Az a zökkenőmentesség amit a svájci, olasz, német vagy akár a magyar Lionstól érzékeltem eddig, itt nem volt jelen (nővérem volt Olaszországban, barát Németországban és idén fogadtunk egy spanyol lányt és ő se jelzett semmi féle gondot). 2 kisbusszal utaztunk, de az összes csomagunk nem fért bele, így jó pár csomag egy harmadik autóba került, ami külön utakon járt és semmit se tudtunk róla. Ez a “semmit se tudtunk” lehetne a tábor másik jelmondata. Nem nagyon részletezték sose azt, hogy mi fog történni, csak annyit mondtak, mikor hol legyünk, hova megyünk és hogy ott melyik nevezetesség (főleg chateau) van. Erre példa: Azt hogy a Lion-os egyen pólót kell-e aznap hordani, csak az indulás reggelén tudtuk meg, ezzel az volt a baj, hogy konstans 38 fokban mindenki eléggé szétizzad egy pólót és az finoman szólva se virágillatú.

A lelkünkre kötötték, hogy sehonnan sincs késés, mert ez itt náluk nem szokás. Ezt mi be is tartottuk hiszen ez a normális (persze egyszer-egyszer 1-2 percet késtünk, ezért kaptuk is a leszúrást), de a táborvezetők vagy az aznapi kísérőink folyton késtek. Órákba lehet számolni mennyi idő ment el azzal, hogy állunk és várunk mindenféle okokból. Nem csak akkor vártunk amikor késett valaki, hanem a kisbuszra, a hajóra, a kulcsokra stb... Ennek a sok idegesítő szervezési hibának egy jó oldala volt, az hogy összekovácsolt minket a panaszkodás. És ezért merek ilyeneket írni, mert nem csak engem zavart ez az egész. Mind a 14 ember ugyanazokat mondta.

A programok között volt érdekes persze. Elmentünk például a Lascaux-ba, ami az egyik legjelentősebb őskori barlang. A töri könyvbe található barlangfestmények mind innen vannak. Voltunk a Dune de Pyla-nál ami nagyon meglepő volt, hogy mit keres ott egy akkora homokdűne az óceán parton. Már-már sivatag feelingje volt. De volt a Lions-tól megszokott “érzékenyítés” is, aminek a keretében kötött szemmel vacsoráztunk egy vak nő társaságában. Kiderült, hogy nem születésétől fogva vak, így van fogalma a színekről és ezután mondott valami nagyon megdöbbentőt. Eddig úgy gondoltam, hogy a vakok is azt “látják” mint mi amikor becsukják a szemünket, de nem, mert egy szín kavalkádról beszélt, ami hangulatfüggő. Lehetett kenuzni a Dordogne-on és meglátogattuk a fogadó családom városát St. Emiliont. Sajnos nem vehettem részt az összes programon sok másik táborozóval együtt, mert végigment rajtunk egy vírus ami kb. 10 embert kiütött 2 napra.

És a végére hagytam a legnagyobb közfelháborodást okozó programot, a Lions jótékonysági borfesztiválját. Itt dolgoznunk kellett, amivel nekem normális esetben megint nem lett volna bajom, ha csak 1 délután vagy maximum 1 nap lett volna, hiszen sok mindent fizetett nekünk a Klub, akkor adjunk vissza belőle valamit. De erre 2 délelőtt és két délután/este ment rá. Délelőtt rakodtunk a napon, délután pedig pincérkedtünk. Ez a program adta a vírus táptalaját is, mert a napon dolgozás se tett jót jó pár embernek, de nem tudtuk elkerülni, hogy ne egymás után igyunk a flakonokból.

Összegezve akármilyen negatívan is írok, azért még mindig egy jó Lions-os kiutazás volt. Az új barátok miatt pedig mindenféleképpen megérte, de összehasonlítva bármelyik másik tapasztalatunkkal nem éri el a többinek a szintjét. Persze, ha tudnék franciául, biztos mindent máshogy látnék, de utólag könnyű

 

 

okosnak lenni. Hozzáteszem, azok a táborozók, akik tudtak franciául, se voltak sokkal elégedettebbek.

Azoknak tudnám ajánlani, akik szeretik a franci nyelvet, türelmesek, szeretik a bort és képesek 3 hétig kacsán élni.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.