Lions táborbeszámolók
2018. Bence
vége: 2018. június 24.
tábor neve: Hong Kong
A 2018-as táborlistát elolvasván megakadt a szemem a hongkongi táboron, mert Ázsiában még nem jártam. Tavaly mindenáron el akartam jutni a BalatonSound fesztiválra, de inkább eladtam a bérletem, hogy mehessek Amerikába, a Lions Club szervezésében. Az idei utazásom napja éppen egybeesett az emelt szintű szóbeli érettségi napjával - esélyem sem lett volna Miskolcról felérni a ferihegyi repülőtérre. Hosszas levelezés és engedélyek után Gödöllőn, egy idegen gimnáziumban érettségiztem, hogy elérhessem a British Airways járatát. Az érettségit letudva rohantunk a reptérre és indultam Londonba, mert ott volt az átszállás. Ott pár órát töltöttem el és megismertem egy olasz lányt és egy francia srácot, akik szintén a hongkongi táborba tartottak. Az út HK-ba kb. 15 óra volt.
Kint tartózkodásom első pár napját egy Youth Hostelben töltöttük a többi táborozóval. Ez alatt az idő alatt bejártuk Hongkongot, különleges éttermekben ettünk, pl. egy olyanban vacsoráztunk, ahonnan felülről lehetett látni az egész kivilágított várost. Nagy élmény! Múzeumba, interaktív kiállításra mentünk - minden program nagyon jó - nem lehet semmibe belekötni! Brutálisan jó hely ez a Hongkong! Olyan jó fejek és lazák a kínai fiatal táborvezetők, hogy kötetlennek és szabadnak éreztük magunkat. Annyira bírom az ázsiaiakat, 2 sráccal nagyon jóban lettem. Az egyikük el is szeretne jönni Magyarországra, egyénileg - én majd segítek neki a szervezésben.
Hongkong után Macao-ba, a kaszinók városába utaztunk, ami Las Vegas mása. Jártunk Macao egyetemén is, ami olyan hatalmas, hogy kb. 6x akkora, mint a miskolci egyetem: csak a könyvtára nagyobb volt, mint a mi egyetemünk legnagyobb épülete. Elképesztő fejlődés van itt!
Az éghajlattal nem volt gondom - olyan mediterrán, mint Görögországban: nagyon könnyen hozzá lehet szokni. Csak rövid ideig tartó, 20-30 perces esőzés van.
Macao után Guilin-ba mentünk, ami borzasztóan gyönyörű hely. Ide a gyorsforgalmi vasúttal érkeztünk. Ide kellett a kínai vízum, de abszolút megérte ezért átlépni a kínai határt. Itt többnyire olyan programok voltak, amik megismertették a kínai hagyományokat és a kultúrát. Az angol nyelvvel nem volt semmi baj, mindenki beszélte: ki jobban, ki kevésbé. Nagyon barátságosak voltak a kínaiak, mindenkit szívélyesen fogadtak. Nagyon sokan érdeklődtek felőlem, az Európai Unióról, Magyarországról és a városomról. A táborban egy prezentációt kellett tartanom az otthonomról: ezt a prezentációt mindenkinek meg tudtam mutatni, mivel a telefonomban tároltam.
Hongkongnak van még egy nagy előnye: minden elképesztően olcsó, ezért egy csomó divatipari cikket, meg kiegészítőket tudtam venni a barátaimnak. Hátránya viszont, hogy a kaja nagyon rossz, legalábbis nekem, mert nem nagyon szeretek idegen ételeket enni. Ha bementünk egy ázsiai étterembe, legtöbbször azt sem tudtam, hogy mit eszek. De lehet, hogy még a kínaiak sem tudták...de nincsenek is elhízva, mint az amerikaiak. A vizet forralják, hogy ne legyen szennyezett. Az egész ottlétem alatt nem volt egyáltalán gyomorpanaszom.
A fogadócsaládom nagyon kedves és vendégszerető volt, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Nyitottak és érdeklődőek voltak Magyarország iránt - még egy magyar ételt, a paprikás csirkét is főztünk együtt.
Összességében sok tapasztalatot szereztem és remélem még a későbbiek során lesz lehetőségem, hasonló utazáson részt venni. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített megszervezni ezt a felejthetetlen tábort.
Beszámolók éves bontásban
- 2023-es beszámolók
- 2022-es beszámolók
- 2019-es beszámolók
- 2018-as beszámolók
- 2017-es beszámolók
- 2016-os beszámolók
- 2015-ös beszámolók
- 2014-es beszámolók
- 2013-as beszámolók
- 2012-es beszámolók
- 2011-es beszámolók
- 2010-es beszámolók
- 2009-es beszámolók
Lions szövetség eseményei
Évközi Konvenció2023. december 09. 10:00 III. Kabinetülés (Wanatka Központ)
2024. február 03. 10:00 Kormányzói bál
2024. február 17. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.