Lions táborbeszámolók
2018. Viktória
vége: 2018. augusztus 04.
tábor neve:
Idén nyáron lehetőségem volt részt venni a harmadik Lions táboromon, ez volt az eddigi legváratlanabb és legérdekesebb. Jó pár éve vágytam már Izraelbe, és az érdeklődés hiánya a YEC tábor iránt épp a kezemre játszott, ugyanis Laci közbenjárásának hála kicsit túlkorosan és kicsit későn, de jelentkezhettem.
Utólag is nagyon köszönöm az Újpesti Lions Klubnak a kiküldést, és a gyors reagálást.
Az itthoni ügyintézés nagyon szuper volt, mint mindig, a kinti azért hagyott némi kívánni valót maga után…
Nem szeretnék rögtön vagy egyáltalán negatívumokat írni, így inkább a nagyon kedves fogadó családommal és a csodálatos helyekkel kezdeném, ahol jártam.
A 3 hét alatt túlzás nélkül szinte az egész országot bejártuk, kulturális, kalandos és vallási szempontból is. Hajnali hegymászás a naplementében, Jeruzsálem és az ország bibliai helyei, szerintem a világ leglenyűgözőbb Holokauszt múzeuma, sivatagi off road túra és még sorolhatnám. A nagyon sok program egyetlen hátulütője, hogy semennyi időnk nem volt a családokkal, még ha náluk is laktunk, minden nap reggeltől-kora estig programok voltak. Nem tudom, mi az oka, talán, hogy dolgoztak, de szívesen töltöttem volna csak velük is több időt.
Esetemben a család éppen költözés alatt állt, így a nagyszülőknél voltam félidőben, de nagyon kedvesek voltak ők is.
A tábor során egy hivatásos guideunk volt, aki eszméletlen tájékozott és kedves volt, élmény volt vele megismerni ezt az országot. Ben volt végig velünk, és bár nagyon vicces és segítőkész volt, ajánlanám a camp staff rendszer bevezetését, szükségét éreztük volna legalább egy LEO-nak vagy velünk egykorú helyi fiatalnak a tábor során. 20 emberre kevés
az egy fő, főleg 13 lány mellett J sokszor kirándultunk, éjszakáztunk, ahol azért néha kellett volna egy plusz ember.
A tábori szállások és étkezések nagyon jók voltak, éhen sosem maradtunk. A változatosság más kérdés, humuszt valószínűleg a következő években nem eszem J
Összességében hatalmas élmény volt a tábor is és az egész kint tartózkodás, azonban pár megjegyzést, tanácsot mindenképp közvetítenék, amivel kicsit egyszerűbbé teszik mindenkinek a dolgát a szervezők.
Először is a program előzetes részletes megküldése, vagy csak bármilyen elküldése. Többen nem voltunk 2 napos túrára és nomád körülményekre készülve. Alapvetően nem reagáltak egyikünk emailjére sem, amiben nekem Laci segített, de sokan kicsit félve jöttek el így. Az idő megszépít mindent, de a 3 napos zuhany nélküli programot azért módosítanám a jövőre nézve mindenképpen. (egy táborozó elég erőteljes kérésére megoldották a kérdést, de elég harci helyzet alakult ki)
Nagyon kedves Lionok kísértek minket a tábor utáni programok során, ide is szerveznék fiatalokat, ha megoldható, kicsit egyszerűbb lehetne a boldogulás. (Biztosan oka van, hogy nincsenek fiatalok, a kötelező katonaság ideje stb., szóval nem tudom, ez megoldható-e egyáltalán)
Visszagondolva csak jó érzésem van a kint létről és nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem. Mindenképpen ajánlom ezt a tábort, senkit ne tartsanak vissza a sajtóban található hírek, a mi biztonságunk volt asz elsődleges az egész 3 hét során. A hőség számomra is meglepően kibírható volt, kivéve a párás napokat. Mondjuk a kalapomat szerintem csak alváshoz vettem le. J Rendkívül érdekes ország, külkapcsolati szemmel pedig egyenesen Kánaán volt minél többet megtudni róla.
Országh Viki
Beszámolók éves bontásban
- 2023-es beszámolók
- 2022-es beszámolók
- 2019-es beszámolók
- 2018-as beszámolók
- 2017-es beszámolók
- 2016-os beszámolók
- 2015-ös beszámolók
- 2014-es beszámolók
- 2013-as beszámolók
- 2012-es beszámolók
- 2011-es beszámolók
- 2010-es beszámolók
- 2009-es beszámolók
Lions szövetség eseményei
Évközi Konvenció2023. december 09. 10:00 III. Kabinetülés (Wanatka Központ)
2024. február 03. 10:00 Kormányzói bál
2024. február 17. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.