2018. Richárd

Először is megszeretném köszönni Pelle Ervinnek, Kende Lászlónak és a Wesselényi Lions clubnak, hogy lehetővé tették ezt az egész utazást. Ez volt az első Lions csereutazásom, mégpedig Japánba. Na de miért pont japán? Az első számú ok az volt, hogy a nyelvet tudjam gyakorolni (mind Angolt mind Japánt) az utóbbit olyan középfok szint körül beszélem. A másik ok a japán kultúra. Úgy gondolom, hogy ennél sokszínűbb kultúrát nehezen lehet találni, a japán zenétől kezdve az építészeten át a konyháig különleges.

A jelentkezési folyamat december előtt pár hónappal indult. Kellett mindenféle dolog, amibe most nem megyek bele, mert nem az a célja ennek a beszámolónak, hogy a lions oldalon fennt található információkat részletesen elmagyarázzam. Én olyan karácsony környékén tudtam meg, hogy mehetek Japánba, úgyhogy eléggé feldobta az ünnepeket. Majd utána indult a repjegy vadászat, ami nem egy egyszerű procedúra, ha olcsón akarunk kijönni. Úgy lett nálam megoldva, hogy mindenféle árfigyelővel követtem az árak változását, majd végül olyan 150000 forint körül jött ki az ár (Emirates légitársaságnál.)

Utána vártam, hogy megkapjam a fogadó családok elérhetőségét. Ami végül június elején történt meg, szóval senki se pánikoljon ha esetleg nem érkezne elérhetőség hamar. Úgy vettem észre, hogy főleg a japánoknál elég későn küldik ki a host elérhetőségeket. Miután megkaptam a fogadó családok elérhetőségeit mondjuk úgy, hogy vegyes érzelmek fogtak el, amikor láttam, hogy egy buddhista pap lesz és egy félig templom-felig tipikus japán lakásban fogok lakni egy hétig, vidéken. A második család már városban élt, és egy ruha tisztító láncnak volt az egyik tulajdonosa.

Volt akkora szerencsém az első családdal, hogy egy félig amerikai (Californiai) ágú család volt. Fel is vettem a kapcsolatot a családdal ahol főképp a velem egykorú (18 éves) Mizuki nevű lánnyal beszélgettem nagyon jókat. A másodiknál kevésbé tudtam felvenni a kapcsolatot, mert nem válaszoltak az emailekre egészen az utazás előtti 1 hétig.

Na, nem is húzom tovább az unalmas részt. Egy napnyi repülés és 9 óra Dubai tranzit végig szenvedése után megérkeztünk Japánba a másik kiutazóval. A reptéren várt minket egy Lions-ös jelző mellényben álló ember, ’Aki’ volt a neve. Nagyon kedves volt, azonban semmit sem beszélt Angolul, és ha nem beszéltem volna japánul halvány lila gőzünk sem lett volna mit mond. A Haneda reptéren aludtunk egy éjszakát, mert 11-re értünk ki este.

Másnap elindultunk Niigata prefektúrába, azon belül is Nagaoka állomáshoz shinkansennel (japán szuper expressz), ami egy életre szóló élmény lehet a magyar csodálatos MÁV után. Amint leszálltunk sokkolódtam is, ahogy egy hadsereg várt egy 5 méter hosszú welcome felirattal, a képemmel rajta. Később kiderült, hogy szinte az egész fogadó Lions club kijött az állomásra elém. Majd elvittek ebédelni ahol indult az elsőre furán kinéző, de rendkívül finom ételek kalandja. Az ebéd után már csak a fogadó családdal voltam és ők haza vittek a templomba, ami egy gyönyörű 500 éves buddhista templom volt. Ott egyből imádkoztunk egyet, ami egyébként különleges élmény megint csak és nem kell ezektől megijedni.

Lepakoltam a csomó bőröndöt meg táskát a szobámban, ami egy különleges tatami talajjal lefedett klasszikus vidéki japán szoba volt, ezt nagyon kevesen tudják tapasztalni. A család előkészítette az ágyat, mert gondoltak biztos nagyon fáradt leszek, de én elég rendesen megedződtem nem alvásban a Balaton Soundon előtte pár héttel és mondtam, hogy nagyon is eleven vagyok. Aminek a vége az lett, hogy elvittek egy hegyi bicaj túrára ahol rájöttem, hogy lehet mégis inkább az ágyat kellett volna választani, a viccet és a több napos izomlázat félretéve hihetetlen egy élmény volt a rizsföldek között menni a biciklivel és élvezni a friss vidéki japán levegőt. Másnap pedig volt egy welcome bulim ahol jobban megismerhettem a 2 host családot és a klubot.

Ez egy kis betekintés volt az első családnál töltött napokba, nem fogok azért mindent lelőni, ha esetleg bárki ehhez a klubhoz és családhoz kerülne. Mindenféle nevezetességhez elvittek Shinto szentélyektől kezdve, ilyen-olyan éttermekig, még kaját is csináltunk közösen.

Majd eljött a búcsú az első családtól, amitől eléggé letörtem, mert nagyon közel kerültünk egymáshoz. Utána jött a tábor, ahová busszal vittek át minket. A tábor Tochigi prefektúrában volt és nem fix helyen, naponta-két naponta mentünk át más helyre. Úgy körülbelül 30 ember gyűlt össze 16 országból, ha jól emlékszem, de ha nem akkor is rengeteg országból volt csomó emberànem semmi lehetőség a nyelv tanulásra. Voltak enyhe klikkesedések elsősorban azért, mert túl sok ember jött xy országból, emiatt pedig a saját anyanyelvükön beszéltek. De ettől függetlenül elég jó volt a hangulat és minden este buli volt. Továbbá kellett tartani egy prezentációt az országról, amihez azt tudom ajánlani, hogy tényleg csak a leglényegesebb információkat egy ppt-be, de ami még jobb, valami interaktív jatekszerű módon bemutatni az országot. Van elég nagy esélye annak, hogy a Lions tagokon kívül mást nem igazán fog érdekelni a prezentációd főleg, ha a 71626282.-et tartod, tehát én mellőzném az ilyen információkat, hogy mikor alapították az államot. A táborozás során is volt mindenféle program, yukata hordastól a 36°C 90% páratartalombantól kezdve, a Nikkoban lévő UNESCO világörökség megtekintéséig.

A tábor után megint csak vissza Niigata-ba, a második családhoz. Egy elég jómódú család 2 gyerekkel. Itt is úgy éreztem, mintha a család egyik tagja lennék. A fogadó apukám vállalkozó volt és engem nagyon érdekel ez a téma főleg, hogy közgazdaságot tanulok és a jövőben én is vállalkozni szeretnék. Lehetőséget kaptam, hogy kicsit atlássam a cége működését és, hogy milyen komoly láncot épített ki.

Jártunk Tokyo-ban 2 napot és elmentünk az összes helyre, ami a legjobban érdekelt, Tokyo Shibuya negyede és híres kereszteződése. A Tokyo skytree-n is jártunk, ami egy 633 méter magas felhőkarcoló, illetve megnéztük a Tokyoi team lab-et, egy digitális művészeti kiállítás. Elvitt a bátyja egy Maserati granturismo-ban egy körre és érezhettem az erejét. Pár nap múlva pedig jött a búcsú buli ahol egy elég jót mulattunk a fogadó klubbal. Majd a szomorú búcsú következett másnap és mentünk vissza a Naritai reptérre, ahonnan Dubaiba és onnan vissza Magyarországra. Dubaiban a Lengyel srácokkal együtt mentünk így elég jól elvoltunk, majd külön váltak útjaink.

Továbbá ha esetleg nem szereted a beszédeket, akkor ez durva lesz, mert alsóhangon 4 beszédet kell mondani az egész tábor alatt. Ami még nagyon vicces volt az a japánok érthetetlen angolja, főleg a táborban, csomó körülbelül 10 perces japán-angol beszédet hallottunk, aminek semmi értelme sem volt. Másik a fizetési mániájuk, mindent kiakarnak fizetni és erőltetni kell, hogy magadnak fizethess.

Illetve a kaják, amik a legjobb országgá teszik nálam Japánt, mindenképpen, ha van lehetőség ezeket ki kell próbálni;soba, tenpura, ramen, gyouza, unagi, ayu, namagaki. En személy szerint nem vagyok oda a sushiért, főképp az ecetes íze miatt, ha valaki lenne még így akkor nehogy emiatt ne menjen, mert rengeteg alternatíva van és a japán konyha nem csak sushiból és nyers halból áll, ha valaki ebben a tévhitben élne.

Összegezve az egészet, mindenkinek nagyon tudom ajánlani ezt a tábort, mert megtapasztalhatjuk egy japán ember életét és látásmódját. A másik a mentalitás, ami eléggé elgondolkodtatott engem. Tényleg életre szóló élmény, csomó új barátot lehet szerezni, jó a kaja és gyönyörű az ország is.

És elnézést, hogy ez csak egy tézis hosszúságban sikeredett. Ha bárkinek, bármi kérdése lenne, nyugodtan írjon rám (Facebook: Richard Mayer), örömmel segítek, ha tudok.

Képgaléria