2018. Anna

Pizza, pasta, gelato, mennyország, azaz Olaszország

Őszintén bevallom előszőr annyira izgultam és féltem, hogy menni se akartam. Aztán pár nagy levegővétel, bíztatás és felkészülés után már a reptéren is voltam. Azért izgultam ennyire mert még sose utaztam egyedül. Egyedül egy idegen országban, egy idegen családnál. De ahogy leszálltam Rómában és megláttam  a mosolygós befogadó családomat elmúlt minden és a hazaút kellemes beszélgetéssel telt. A négy fős családból igazán csak a velem egyidős lány tudott angolul, így vele csináltam és beszéltem meg mindent, de a többiek is nagyon aranyosak voltak és lelkesen próbálkoztak. Nagyon sok mindent megtudtam az olasz kultúráról, gasztronómiáról (a család összes tagja remek séfnek bizonyult) és sok új embert ismertem meg általuk. A csodálatos időjárásban sokat strandoltunk, sok nevezetességet tekintettünk meg és persze rengeteget ettünk. Magával ragadtak a hangulatos kis utcák, a pezsgő élet és a vidám környezet. Egy hét után búcsút vettem a családtól és átrepültem Szicíliába, egészen pontosan Catániába. Ott várt pár táborvezető és pár társam. Itt kezdődőtt az igazi kaland: 2 hét az első Lions táboromban. Hosszú és meleg buszút után elérkeztünk az első szállodánkba. Gyonyörű volt és különleges, egyből beleszerettem. Aznap ismerkedős este volt amit nagyon élveztem, de soha többet nem akarom meghallani azt hogy name game. Itt már kialakult pár jó kapcsolat, de még mennyi alakult ki a tábor végéig. Nem csak Európából, Amerika minden tájáról új barátságokra tettem szert. Hihetetlen volt egy helyen ennyi kultúrát megismerni. Elém tárult az egész világ. Az elkövetkezendő két hétben rengeteget utaztunk a saját kétemeletes buszunkkal ami igen hamar megtelt, hiszen ideiglenesen csatlakozott hozzánk a fogyatékkal élők tábora és véglegesen a később érkezettek is a csapat tagjai lettek. Fontosnak érzem kiemelni, hogy a Lions tábor rengeteg minden miatt csodálatos, de hogy ilyen élményeket tud nyújtani minden ember számára az több mint tökéletes. Soha nem fogom elfelejteni a mosolyt az arcukon, ahogy táncoltak, vagy ahogy a tolószéken többen ülve valaki által meglökve száguldottak a csillagok alatt a tenger mellett. Számomra is felejthetetlen élmény volt ezt látni, el se tudom képzelni nekik mekkora öröm volt. Buszhoz visszatérve, mindg itt pótoltuk be az alváshiányt, de party buszként is üzemelt. Zene mindig szólt akárhova mentünk. Ami mindig volt, akár zene mellett az az étel. Rengeteget ettünk, híztam is három kilót. Azóta se ettem pizzát vagy tésztát mert már nem vagyok képes ránézni annyi volt minden egyes nap. Svédasztal, vagy háromfogásos étel, a tészta sosem maradt el. Sokszor vacsoráztunk együtt a Leokkal is, ilyenkor zászlókkal vonultunk, és én büszkén képviseltem kis hazámat. A sok buszút miatt sokat változott a szállásunk, de mindegyikhez szép emlékek kötnek. Azt hiszem kijelenthetem, hogy szinte egész Dél-Olaszországot körbejártuk. Az összes program csodás volt, legyen az múzeumlátogatás, evés, bulizás, vidámparkozás, hajózás, strandolás, Etna mászás, vagy tipikus turistáskodás. De ami igazán csodássá tette ezt a kalandot, azok az emberek voltak. Minden nap beszélek velük a tábor elhagyása óta és iszonyatosan hiányoznak. Nem hiszem hogy mégegyszer lesz egy ilyen jó csapat, ilyen jó táborvezetőkkel és táborlakókkal. Ezt nem lehet felülmúlni. Az utolsó este persze búcsúbulival és sok sírással telt. Senki nem akart hazamenni. Senki nem akarta itthagyni ezt a különleges helyet ezekkel a különleges emberekkel.

Tehát mit kaptam a Lions tábortól? Nagyon sok gyönyörű emléket, csodás barátokat a világ minden tájáról, folyékony angol társalgást önbizalommal, életem legfinomabb tésztáját, de ami a legfontosabb, lehetőséget. Mindenre. Köszönöm mindenkinek aki ezt lehetővé tette, köszönöm a táborvezetőknek a sok programot, köszönöm a téborlakóknak a sok nevetést és a gyönyörű emlékeket. Remélem újra találkozhatok egyszer mindenkivel. Sose felejtem el ezt a három hetet. 

Képgaléria