2018. Boglárka

Első Lions táborom június végén vette kezdetét. A jelentkezés mondhatni zökkenőmentesen zajlott egy kisebb tábor csereberétől eltekintve. Az utazást repülővel oldottuk meg, ami miatt egy picit izgultam, mert ez volt az első repülő utam. Szerencsére gyorsan és zökkenőmentesen eljutottam a bergamoi reptérre, ahol a fogadócsaládom már örömmel várt. Egy szép kisvárosban laktunk a hegyek mellett Bergamotól körülbelül 15-20 percre. Az anyuka és az apuka nem beszéltek angolul, ezért a két „testvéremmel” beszélgettem a legtöbbet, habár a nyelvi korlátok miatt velük is nehézkesen. Sajnos a környéken nem volt másik fogadó család így mind a tíz napot ötösben töltöttük. Ezekben a napokban a Bergamot jártuk be, valamint egyik nap elvonatoztunk Velencébe. Rendkívül jókedvű családom volt, akik már első este is az olasz konyha csúcsával, pizzával vártak. A tábor kezdetének a napján egy viszonylag hosszú kocsikázás várt ránk, mivel az a Garda-tó mellett foglalt helyet. És végre elkezdődött a várva várt tábor. A táborban én voltam az egyik legfiatalabb tizenhét évesen, a legidősebb indiai lány pedig huszonkét éves volt. Ennek ellenére próbáltam mindenkivel a lehető többet beszélgetni. Ez sikerült is, ugyanis a legtöbb emberrel szoros barátságot kötöttünk. A táborvezetőnk, Ivo, energikus, ötven év körüli férfi volt, aki az egész időszakot teljes erőbedobással, s minden probléma nélkül irányította. Látszott rajta, hogy nem először csinálja már és sikerét legjobban talán az bizonyította, hogy az egyik segítője egy előző évben még táborozóként résztvevő dán fiú volt. A tíz nap alatt nagyon sok várost megismertünk. Bejártunk a Garda-tó vidékét, Milánót (ahol két éjszakát is töltöttünk) és sok más kisebb várost. Csodálatos helyeket láttunk, s iszonyatosan feszített tempóban ugyan, de rengeteg nevezetes helyekre eljutottunk. A szállásaink egyszerűek, de nagyon jól felszereltek voltak, így az első helyen utolsó éjszaka még egy medencés bulit is tudtunk tartani. A kezdetben idegen emberek egy nagyon jól összekovácsolódott csapattá váltak a tábor végére, sok közös poénunk is lett, „fél szavakból”, gesztusokból, de zenerészletekből is megértettük már egymást. Ebből kifolyólag a búcsúzkodás igen nehézre sikerült és mindenki végig sírta az egészet. Mindenkinek szívből ajánlom az olaszországi Laghi tábort, szívem szerint még mindig ott lennék.

Képgaléria