2018. Adél

Keleti kultúra, különleges ételek, cosmopolitan. Többszörös utazóként idén valami újnak, teljesen másnak lehettem a részese. A tajvani táborról kapott előzetes információk alapján, miszerint kb 60 fős, valamint egyik évben a legjobb tábor címet kapta meg, úgy gondoltam, vágjunk bele!

A táborvezető már januárban felvette velem
a kapcsolatot, és arra ösztönzött, hogy  minél hamarabb foglaljuk le a repjegyet. A levélben írta, hogy a fogadó családokat  júniusban „osztják szét”, úgyhogy addig nem idegeskedtem emiatt. Fel is vették velem  a kapcsolatot, ekkor derült ki, hogy a szlovák lánnyal együtt fogadnak, valamint, hogy valójában kettő lány fogad minket. A szülőkkel egy vacsora alkalmával találkoztunk csak. A többi táborozóval is felvettem
a kapcsolatot még a kiutazás előtt a csoportosan küldött e-mailek segítségével.

A közel 9000 km-es, 18 órás utat egy négy órás Dubai átszállással  tettem meg. Vízumra előzetesen nem volt szükség, azt a tajpeji reptéren kaptuk  meg három hónapra. A reptéren nagy fogadtatásban volt részünk, majd az épületből kilépve megcsapott minket az óriási páratartalom és hőség. A nappali 34 fok éjszaka is csak 30-ra “hűlt le”, valamint a hő a páratartalom miatt teljesen másként érződött, mint Magyarországon.

A tábor tematikája úgy épült fel, hogy az első három és az utolsó három napot a családdal, míg a köztes egy hetet a táborban töltöttük. Idő szűkében sajnos Taipeien kívül nem sokat jártunk, ám a fogadótesóink ezt a pár napot is a lehető legélvezetesebbé tették. Ellátogattunk az elefánt orr sziklához, ami valami elképesztően gyönyörű hely, ahol a szárazság a végeláthatatlan vízzel párosul.

A lányok elvittek minket garnélarákot pecázni, majd a szerzeményünket a grillrácsra dobtunk és megettük. Számos helyi ételkülönlegességet kipróbáltattak velünk, ami közt volt jobb és rosszabb is. Személyes kedvencem a beef noodles, de a büdös tofu és a “fekete” tofu megkóstolására is került sor. A büdös tofu ízéről a neve is árulkodik, a fekete tofu pedig vér megsütve. Az íze ennek nem volt rossz, egészen addig, amíg meg nem tudtam, miből van. 

A táborban töltött hét felejthetetlen volt, nem kifejezetten a programok, annál inkább a társaság miatt. A 66 táborozó felét a külföldi vendégek, másik  felét a fogadótesók adták. A nagy számnak voltak  előnyei és hátrányai egyaránt. Sok barátra tehettünk szert, rendkívül jó volt a csapat, viszont sajnos széthúzás volt. Ázsiai és nem ázsiai csapatra oszlottunk, ugyanis nagyon sokan nem beszélték az angol nyelvet a fogadók közül. A programokat tekintve sok Lions összejövetelen vettünk részt, próbáltak minket minél több élményt szerezni. Agyagoztunk, engedtünk fel lampionokat az égbe, táncbemutatón vettünk részt. Két estét töltöttünk a szállodán kívül. Egyet az egyik Lions vezető villájában, ami meseszép volt medencével az udvarában, majd egy másikat sátorban egy campingben. Hálózsákot, hátizsákot, és minden egyéb, a campingezéshez hasznos dolgot kaptunk, amit haza is hozhattunk a tábor befejeztével. 

A tábor jó hangulata az utolsó három, a családnál töltött napokra is kivetült. Tajvan legnevezetesebb épületébe, a Taipei 101-be a többi táborozóval közösen mentünk fel, majd egy másik nap az egyik fogadó család meghívott néhány táborozót a saját otthonukba. Ez egyfajta búcsú buli volt, ugyanis másnap mindenki utazott haza, nem volt több lehetőség a találkozásra. Ema, a szlovák lány, és én abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a gépünk az indulás napján éjfélkor indult haza, így eltölthettünk még egy egész napot Taipeiben. A legjobbat a legvégére elv sikeresnek bizonyult, utolsó napunk nagyon jól telt. Aznap mentünk fel az Elefánt-hegyre, ami megmászásáért vért izzadtunk, de a látványért megérte. 

Ez azon különleges táborok közé tartozik, ahol ketten vehettünk részt magyarként, úgyhogy Koncsik Péterrel együtt utaztam erre a fantasztikus helyre. Az ő beszámolóját is elolvasva széleskörű véleményt kaphat a kedves leendő utazó. A két szlovák táborozó Magyarország közelsége miatt inkább Budapestről indult útnak, így nem csak ketten, de négyen is utazhattunk együtt. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy Emával kettőnket fogadtak, mert nagyon közeli barátok lettünk. A tábor óta egyszer már találkoztunk Szlovákiában, amit mindenképp meg szeretnénk ismételni. A csapat összetartásának és jó hangulatának köszönhetően már meg is szerveztük a következő találkozót, két hét múlva 10-en találkozunk Brüsszelben, ahol eltöltünk néhány napot közösen. Az alkalmat kihasználva egy két évvel ezelőtt, a finn táborban megismert belga barátommal is kerítünk sort a találkozásra. Szerintem ezzel a tábor legfőbb célját teljesítettük is. Olyan kapcsolatokra tehettünk szert, ami nem ismer országhatárokat, és ezeket a kapcsolatokat ápoljuk is. 

A tajvani emberek az ázsiai sztereotípiát nyitottságukkal ledöntötték. Akik beszéltek angolul, szívesen ismerkedtek, barátkoztak a többiekkel. A tábor véleményem szerint épülhetett volna kicsit jobban a látványosságokra, szívesen megismertem volna egyéb természet közeli helyeket. A nagy lélekszámú tábor hátránya volt, hogy néhány táborozóval az egy hét alatt nem sikerült két szónál többet váltani, de az a 20 ember, akikkel igen, velük nagyon jó viszonyba kerültem.

Nagyon szépen köszönöm a Lions szervezetnek, hogy lehetőséget adtak egy újabb óriási élményhez. Mindenkinek csak ajánlani tudom a tábort.

Képgaléria