2018. Villő

Életem első Lions Club által szervezett tábora rengeteg élményt adott nekem. Sosem gondoltam, hogy ennyi, szinte idegen ember a világ különböző pontjairól ilyen rövid idő alatt ennyire közel kerüljön egymáshoz! 

  Nekem különös helyzetem volt, ugyanis az eredeti fogadócsaládommal sajnos nagyon nehezen tudtam kommunikálni, hiszen csak a kislány tudott angolul egy keveset, és  mivel a szülők egész héten, egész nap dolgoztak, a városban is csak korlátozva tudtunk közlekedni nélkülük. Sok más probléma is akadt, azonban alig két nap elteltével  a  magyar és török vezetőség összefogásával sikerült engem áthelyezni egy másik családba, és ebben a folyamatban személyesen is megismertem a Chairmant.

  Új családommal a lehető legjobban töltöttük az időt, eszméletlenül jó hangulatban, csodálatos helyeken. Megismertem az egész famíliát, és kedvességük, nyitottságuk végtelenül meghatott és boldoggá tett. Bár az érkezésem utáni első napokon eléggé elkeseredtem, a továbbiak teljes mértékben kárpótoltak, és a tábor első napján könnyek között búcsúzkodtunk második családommal. Később meg is látogattak a táborban, és azóta is kapcsolatban vagyok velük.

  A tábor Bursában kezdődött, ahol megtekintettük a várost, többek között három mecsetet, végigjártunk a bazárokon és különleges éttermeken, és találkoztunk két másik táborral is. Felmentünk az Uludag hegyre, ahol kirándultunk egyet, és az állatkertben is eltöltöttünk egy fél napot. Időnk szórakozással és felfedezéssel telt. Szállásunk nagyon modern volt, edzőteremmel és tetőn elhelyezkedő medencével ellátva. Amit talán a legjobban sajnáltunk, az a fiúk-lányok szinte teljes szintű szeparációja volt, de ezzel sem volt igazán problémánk.

  Tovább haladtunk, második megállónk Eskisehir volt, egy viszonylag kis város, ahol egy helyi bazárban, pékségben majd egy különleges fakiállításon voltunk, illetve a Tepebasi- i kastélykertben. Mudanyaban is töltöttünk időt, majd Nilüferben tettünk egy körtúrát. Itt együtt főztünk török hagyományos ételeket, majd vendégségbe mentünk táborvezetőnk családjához.

 Canakkale volt következő állomásunk, és itt a tengerparton és egy Hammamban töltöttük időnket. Időről időre különböző Lions clubok adtak nekünk fogadásokat, amik igazán bőségesek és ízletesek voltak.

 Nyolc órás buszút után érkeztünk meg Istanbulba, ahol a városnézés után egy hajóúton is részt vettünk a város két hídja között. Másnap bementünk a csodálatos Dolmabahce palotába, ami mindenkit lenyűgözött szépségével. Rövid időre a Sultanahmetbe is bemehettünk, ám sajnos a Hagia Sophia-ba nem jutottunk be a nagy tömeg, az idő és a pénz hiánya miatt. ( negatív élmény volt, hogy választanunk kellett egy gyorsétteremben elköltött ebéd és a Hagia Sophia megtekintése között, sajnos a társaság az ebéd mellett döntött...) Körbejártunk ezenkívül a Kék mecsetben, majd a Beyoglu-i autókiállítást tekintettük meg.

 Utolsó éjjelünkön könnyes búcsúval váltunk el egymástól, ki-ki a hajnali repülőjéhez indult.

  Számomra nem csak kultúrális, hanem kapcsolatépítési szempontból is nagyon gazdag volt a tábor. Messzi barátainkkal már nem egy találkozást megejtettünk a tábor óta, és mind kapcsolatban vagyunk. Sokat tanultam Törökország és a táborlakók országainak kultúrájáról, és megtörtük a sztereotípiákat. A tábor alatt nem vettük számításba egymás vallási, politikai és történelmi állapotát/múltját. Mind tiszta lappal indítottunk, egyenlő emberekként, és így lehetséges, hogy egy szinte a külvilágtól elválasztott, ideális környezetet, afféle buborékot alakítottunk ki magunk körül. Ez a buborék tette az egészet varázslatossá, és olyannyira feledhetetlenné. E buborék terjesztése a világon vált közös célunkká, feladatunkká.

Képgaléria