Lions táborbeszámolók
2018. Zsófia
vége: 2018. július 28.
tábor neve: Iowa
Első lions-os kiutazásom volt és úti célom Amerika, Iowa volt. Osztályfőnököm segítségével mivel az ő apukája a Szombathelyi klub elnöke. Rajta keresztül sikerült kitölteni a papírokat.
Kicsit későn kaptam meg a visszaigazoló levelemet külföldről, és még a család egyeztetésével volt kis problémám de a végén mindent sikerült egyeztetni.
A táborigazgatóval és a fogadócsaláddal is csak a fontosabb dolgokról beszéltem.
A repülőjegy és a vízum megszerzése is simán ment viszont a hazafele út volt zűrősebb mert valamit megváltozattak a repülőjegyemben és Des Moinesben csak a Chicagoba tartó járatom jegyét tudták odaadni és Chicagoban szintén futkoznom kellett hogy meglegyen a többi jegyem.
Imádtam az egész utat, hogy egyedül utazhattam és egész Amerikát.
A családom a repülőtéren várt a kettő másik diákkal akikkel együtt laktam. A táborvezetővel is találkoztam, de vele nem beszéltem.
A család háza a semmi közepén helyezkedett el a legközelebbi bevásárlóközpont 30 perce volt és a legközelebbi szomszéd 2km-re. Mindenhol csak kukoricaföldeket láttam.
Nem volt olyan sok program mint amit vártam, a kettő másik diákkal töltöttem napjaimat kérdezgettük egymást mindenről és barátkoztunk. A wi-fi-vel volt nagyobb problémám mivel messze laktak a várostól 15Gb net volt összesen 5 emberre. Első három nap alatt le is fogyasztottuk és utána még filmet se tudtunk nézni…se Facetime-olni a családjainkkal.
A táborba izgatottan érkeztünk de minden nagyszerű volt csak a szabályok voltak kicsit túlságosan is szigorúak…de ettől eltekintettem. A táborban batikoltunk, voltunk trambulin parkban, tehetségkutatót tartottunk az utolsó közös estén , mályvacukrot sütögettünk, és ország prezentációkat mutattunk be minden este. A diákok mind barátságosak voltak többé kevésbé. A személyzet iszonyat aranyos volt imádtam őket. Volt hogy direkt felkeltem reggel 6-kor hogy segítsek nekik vagy tovább maradtam és segítettem nekik mosogatni. Csak ajánlani tudom a Lions exchange programot.
Beszámolók éves bontásban
- 2023-es beszámolók
- 2022-es beszámolók
- 2019-es beszámolók
- 2018-as beszámolók
- 2017-es beszámolók
- 2016-os beszámolók
- 2015-ös beszámolók
- 2014-es beszámolók
- 2013-as beszámolók
- 2012-es beszámolók
- 2011-es beszámolók
- 2010-es beszámolók
- 2009-es beszámolók
Lions Clubok eseményei
Jótékonysági Hangverseny2024. október 14. 18:00 LÉLEK-LÁTÓK kiállítás megnyitó
2024. október 15. 17:00 A Kecskeméti Szent László LC jótékonysági LIONS Gálaestje
2024. október 16. 19:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.