2018. Lilla

Sziasztok,

Varga Lilla vagyok és immár harmadjára vettem részt a Lions csereprogramban. Először 2014-ben utaztam Dániába, amin fellelkesülve rögtön a következő nyáron elutaztam az álomhelyemre, Ausztráliába a Lionsnek köszönhetően. Idén nyáron több év kihagyása után Észtországot vettem célba.

Észtország nem feltétlen az a hely, amit végig görgetve a táborlistán megláttok és rögtön ki is választotok. Ez velem sem volt így. Viszont, mint felkészült utazó az úti cél kiválasztása előtt tájékozódtam és erről a táborról, illetve magáról az országról és az emberekről az előző évek táborozói remek dolgokat írtak, szóval úgy döntöttem, hogy belevágok. A szervezés gördülékenyen ment, sorra kaptam a válaszokat, hogy készülhetek és mehetek a táborba. Egyetlen hiba csúszott be (az viszont a részemről), a repülőjegyem korábbi járatra szólt, így nekem hajnalban kellett távoznom utolsó nap a táborból.

Most pedig beszélek kicsit magáról az,,észt kalandról”. Hajnalban indult a gépem lengyel csatlakozással, az úton minden simán ment, összesen kb 3 órát repültem. Mikor megérkeztem a reptéren fogadott az ,,apukám” és a ,,tesóm” egy nagyon kedves kis táblával. Az első benyomás nagyon pozitív volt, nagyon örültem, hogy odaértem és rajtuk is látszott, hogy örülnek nekem és izgatottak. Az autóban már beszélgettünk és többet megtudtam a családról, például, hogy az anyuka egyáltalán nem beszél angolul, az apuka keveset és a kislány (11 éves) sem annyira, most tanulgatja az iskolában. Tehát maradt Annika (15 éves), aki fogadott a reptéren, ő volt az aki fordított oda-vissza a családban. Persze először kissé megijedtem, hogy hogy fog ez működni, de rendben ment minden. Nem mentünk rögtön haza, az első és a második napot Tallinban töltöttük egy másik fogadócsalád társaságában, akik egy török és egy osztrák lányt fogadtak. Ezzel a családdal szervezték az összes programot a 10 nap során, egy percig sem unatkoztunk, nagyon jó és változatos napokat éltünk és így, hogy már az első nap óta együtt voltunk a tábor végére nagyon jó barátok lettünk a két lánnyal.

A családtól való búcsú nagyon nehéz és könnyes volt, nagyon kedvesek voltak és tényleg mindent megtettek értünk, szóval a szívünkhöz nőttek (még a másik család is). Ezután elindultunk a táborba. Mindig izgulok ilyenkor, hogy milyen lesz a hely, milyenek lesznek a többiek, de az sokat segített nekem, hogy a török és az osztrák lány mellettem voltak. A tábort 4 Leo vezette, akikről csak jókat tudok mondani, nagyon flottul, mindenkire figyelve vezették a tábort. A többi táborozó egytől-egyig nagyon szimpatikus volt, szép napokat éltünk át együtt (kenuztunk, videót forgattunk, árvaházba látogattunk, bemutattuk egymásnak az országainkat, észtül is tanultunk és voltak különböző csapatépítő játékok is). Egész tábor alatt húzódott kettő játék: egy gyilkosos (húztunk egy nevet és az adott személyt puszival ,,meg kellett ölni”) a másik pedig a titkos barát volt (szintén nevet húztunk és az egész tábor alatt kedveskedni kellett a másiknak pici ajándékokkal és egyéb figyelmességekkel), szerintem ezek a játékok nagyon jó ötletek voltak, jobban összehozták a csapatot. Utolsó este mindenki írt egy pár soros üzenetet mindenkinek, amit a hazafele úton könnyek közt olvastunk, tényleg fantasztikus élmény volt az egész. Az még egy nagyon kedves pillant volt, hogy Balázsnak és nekem előbb indult a gépünk, előbb jött értünk kocsi és többen fennmaradtak velünk a kocsi indulásáig, hogy el tudjanak búcsúzni tőlünk. Mint minden táborban a búcsú itt is könnyes volt…de örökemlék marad minden, amit ott átéltem.

Szeretnék megköszönni mindent a Lions Clubnak, nemcsak ezt a tábort, de a másik kettőt is, mert rengeteget tanultam és tapasztaltam a három tábor során, illetve nagyon sok barátra tettem szert a világ minden pontjáról. Valószínűleg nekem ennyi volt a táborozás, mert már kezdek ,,kiöregedni” a programból 21 évesen, de úgy gondolom ez a tábor szép lezárás volt, szóval nagyon köszönöm!

Bármi kérdésetek van akár az észt, dán, vagy ausztrál táborokról nyugodtan írjatok e-mailt vagy keressetek meg Facebookon.