2019. Zsófia

Bana Zsófia vagyok, 22 éves és idén vettem részt először Lions Club által szervezett cseretáborban. Édesapám Lions clubtag révén évek óta mondogatta, hogy mindenképp éljek a lehetőséggel amíg tudok és próbáljam ki az egyik tábort, amire végre idén tudtam sort keríteni sok évi vágyakozás után.           

            A táborba való jelentkezésem nagyon gördülékenyül történt. A https://www.lions.hu/ oldalon található részletes és érthető leírást követve beadtam jelentkezésemet októberben, mely után kis idővel már érkezett is a válasz, hogy mehetek az általam első helyen megjelölt indiai táborba aminek nagyon örültem. A felkészítő napra nem tudtam elmenni, így kiutazásom előtt Kende Laci volt olyan kedves és találkozott velem külön, hogy egy személyes beszélgetés során legyen lehetőségem még kérdezni párat és én is megkapjam a tábori ajándékokat (táska, kitűző, zászló).

                       A fogadó családommal kiutazásom előtt egy hónappal vettem fel a kapcsolatot. Whatsapp-on csináltak egy csoportot amibe az én összes családtagom és a fogadó család összes tagja is bekerült, így családjaink be tudtak egymásnak mutatkozni. Nagyon aranyos ötletnek tartottuk. Közben egy másik csoport is született melyet az India Lions Clubtagok és tábor igazgató hozott létre. Az összes kiutazó tudott egymással kommunikálni a csoporton keresztül, valamint az indulás előtti fontos információkat itt közvetítették felénk. 

            Az utazás megszervezése a jegyeim megvásárlásával kezdődött áprilisban. A vízum igénylést a kiutazás előtt 1 hónappal lehet csak elkezdeni. E-vízummal lehet utazni India számos repülőterére, köztük Mumbai-ba is, így elég volt egy hosszú dokumentumot kitöltenem online és kifizetni a vízumot bankkártyáról, a nagykövetségre nem kellett bemennem. Pár napra rá már meg is küldték az E-visát melyet kinyomtatva kellett magammal vinnem és a Mumbai repülőtéren megérkezéskor a dokumentum ellenőrzése után pecsételtek be az útlevelembe. Nagy előnye, hogy az E-visánál sosincs sor a repülőtereken, így nagyon gyors az ügyintézés. Fontos azonban megemlíteni, hogy sok kamu oldalt találni az interneten az elektronikus vízum igénylésekor. A következő oldalon szabad csak megigényelni, ez hivatalosan az indiai kormány által működtetett weblap: https://indianvisaonline.gov.in/evisa/tvoa.html 

            A Turkish Airlines repülő társasággal utaztam Istanbulba (2óra), ahol 8 óra várakozás után szálltam fel a Mumbaiba tartó gépre(6 és fél óra út). A várakozás során már összefutottam táborozókkal a repülőtéren, sok Európai országból érkező fiatal itt szállt át velem együtt, így nem unatkoztam. A visszaút is ugyanígy zajlott. 

            A Mumbai Chhatrapati Shivaji International Airport-ra megérkezve a gyors E-vízum intézés után eljötte a pillanat mikor is kiléptünk a repülőtérről és megláttuk a fogadó családokat. A légkondicionált reptérről kiérve olyan szintű pára csapta meg az arcunkat, hogy az ember egy másodperc alatt elkezd szörnyen verejtékezni és úgy érzi a ruha olvad le róla. A légzésemre erősen koncentrálva odasétáltam az óriási készenlétben és táblával váró indiaiakhoz és utána kezdetét vette a fogadtatási ceremónia: nyakláncot adtak rám, bindhi (piros pötty) a homlokra, rizst szórtak a hajamra majd füstölővel körbe illatoztak, miután egy finom csokoládét kaptam a kezembe. A csodálatos üdvözlési rítus különböző formái vártak ezután ránk az elkövetkezendő 3 hétben. 

            A fogadó családomnál eltöltött 1 hét csodálatosan telt. Az első pillanattól kezdve úgy kezeltek, mintha családtagjuk lennék, s én tényleg úgy is éreztem magam. Törekedtek Mumbaiból a lehető legtöbbet megmutatni nekem, így rengeteg helyre elvittek és csodás programokat szerveztek: együtt főztünk minden nap host anyukámmal, számos indiai receptet megtanultam. Közösen néztünk napfelkeltét a tengerparton kókuszvizet iszogatva. Kérésemnek eleget téve elvittek sok templomba ahol órák hosszat beszélgetve tanulhattam tőlük a különböző vallási felfogásokról. Tanultam hindiül, felpróbálhattam szárikat, valamint minden családtagjuk meglátogatott, hogy üdvözöljön. Részt vettem egy hindu születésnapon, találkoztam Jain szerzetessel, ültem tuktukban, s végül de nem utolsó sorban kipróbálhattam az indiai hennát. De ami a legfontosabb: rengeteget tanultam tiszteletről, feltétel nélküli szeretetről és arról, hogyan éljek összhangban a természettel úgy, hogy ne pusztítsak magam körül. Mai napig tartom a kapcsolatot a családommal, tervben van egy látogatás Magyarországra, valamint ha indiait főzök, host anyukám videóhívás közben segít a részletekkel. 

            A 8 napos host family stay után kezdetét vette a két hetes tábor. Nagyon sűrű programban vehettem részt:

            Mumbaiból indulva megjártuk Pune-t, ahol Krishna templomot látogattunk meg, valamint egy Science centert, kipróbálhattunk óriási indiai dobokat rituális énekléssel és különböző tipikus ételeket.

            Puneból repülőgéppel utaztunk el Új-Delhibe, ahol 3 nap alatt meglátogattuk a város legfontosabb nevezetességeit köztük a Gateway of Indiát és az Akshardam névre hallgató kézzel faragott óriási kőtemplomot. Megjegyezném, hogy az utóbbinál szebb épületet még életemben nem láttam.

            A főváros után Agra felé vettük az irányt, ahol a Taj Mahal varázslatos látványa tárult elénk. Még közelebb nem sétál az ember a gyönyörű emlékműhöz, olyan érzése van, mintha egy festményt nézne. Magával ragadó.

            A következő város, Jaipur a „pink city” volt amit meglátogattunk. Elképesztő építészeti műremekekkel van tele a város, melynek nevét a jellegzetes narancsos rózsaszínes épületek adták.

            Ezt követően egy 19 órás vonatút és egy 6 órás buszút keretében jutottunk el a Jaipurtól jó messze fekvő Alibag városába, ahol a tábor utolsó 4 napját töltöttük. A hosszú út kellemesen telt voltaképp, az alvókabinos vonaton végre minden táborozónak lehetősége volt picit megpihenni az intenzív programok közepette. Kártyáztunk, játszottunk, elképedve bámultunk ki az ablakon a monszun sújtotta területekre, pihentünk és már meg is érkeztünk. Nem volt olyan rossz ahogy azt elképzeltük.

            Alibag egy üdülőváros a természet lágy ölén a tenger mellett Mumbaitól nem messze. Csodálatos komplexumot biztosítottak nekünk az utolsó napokra, medencével és ízletes reggelivel-ebéddel-vacsorával. Az itt eltöltött 4 nap volt a tábor legjobb része számomra. Voltunk túrázni a közelben, mely program alkalmával egy hegy tetején található templom melletti természetes medencébe ugrálhattunk sziklákról. Kipróbáltuk a Holi nevű tradíciót, amikor is festékkel festjük össze egymást és utána egy medencés bulin veszünk részt. Voltunk a tengernél, Bollywoody filmet néztünk moziban és minden este tánc órákon vettünk részt. A hét megkoronázásaként az utolsó napon visszaérkezve Mumbaiba egy finálé este keretében előadtuk a héten tanult tradicionális táncokat melyet egy indiai divatbemutató előzött meg. Az utolsó este sírva és ölelkezve búcsúztunk egymástól természetesen mind a táborozókkal, mind a Leo és Lions táborvezetőkkel. De ha minden jól megy nem ez volt a vége a kalandnak, már szerveződik a reunion.           

            A 3 hét nagyon intenzíven telt minden értelemben: a színek, ízek, tájak, programok, vallások és emberek akiket/amiket megismerhettem a részemmé váltak. Az indiai emberek pozitivitása jókedve és életszemlélete követendő példa lett számomra. Rengeteget tanulhattam a csereprogram segítségével, egy egész életre szóló élmény részese lehettem amit nagyon nehéz összegezni, de mindenesetre most megpróbáltam. Mindenkinek szívből ajánlom az indiai tábort. Namaste.

Képgaléria