Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2022. Flóra

indulás: 2022. október 28.
vége: 2022. október 28.
ország: Dánia
tábor neve: Koppenhága

Idén nyáron lehetőségem nyílt kiutazni Dániába és 3 csodás hetet ott tölteni.

A jelentkezés problémamentesen lezajlott, megkaptam a fogadócsaládomat, akikkel rögtön felvettem a kapcsolatot és megbeszéltük az utazásom részleteit.

A családnál töltött idő fantasztikusan telt. Megmutatták Koppenhágát, ahol hajókáztunk; a tengerpartra is elmentünk, bár a víz nagyon hideg volt, így csak a lábunkat mártottuk meg benne. Egyik este Magyarország egyik tradicionális ételét készítettem el, pörköltet galuskával. A dán koncertekre is bepillantást kaptunk, ahol egy helyi bandát hallottunk zenél.

Elég hamar eltelt az egy hét a családnál és rövidesen elérkezett a tábor első napja. A fogadócsaládtól a táborba vonattal vittek minket, ahol találkoztam néhány táborozóval és Nikivel, a másik magyar lánnyal is. A táborban megismerkedtem a többi cserediákkal, akik annyira kedvesek és nyitottak voltak, hogy hamar összekovácsolódtunk. A szervezők minden napra szerveztek programokat, többek között vidámparkban mentünk, ellátogattunk Aarhusba, minigolfoztunk és csapatépítő foglalkozásokon vettünk részt.  Megismerhettünk más országok tradícióit, szokásait és alkalmunk nyílt a dán karácsony és húsvét megünneplésére is, amit egy szellemes játékkal zártunk. Az estéket általában egy közösségi szobában töltöttük, ahol billiárdoztunk, ping pongoztunk, csocsóztunk vagy kártyáztunk, kinek mihez volt kedve. Ezek mindig nagyon jó hangulatban teltek, hiszen a zenéről valaki mindig gondoskodott és feldobták a hangulatot. A tábor végét egy hatalmas bulival fejeztük be, ami után elérkezett a könnyes búcsú és mindenki szomorúan indult útnak az emlékezetes hetek után.

Összeségében felejthetetlen 3 hetet töltöttem kint, amiért nagyon hálás vagyok. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert egy életre szóló kaland, amit nem fog elfelejteni.

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.