hírek

Lions szövetség hírek

Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke

2025.04.01-2025.04.04 között Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke. Fabrico Oliveira úrnak és kíséretének egy színes programban volt része hazánkban:

  • Három napos itt tartózkodása alatt összesen 34 Lions tagot avatott, ebből 24 tagot Budapesten, 4 tagot Sopronban, 6 tagot Győrben. Ezen felül  Leo 10 tagot avatott Budapesten. Meghitt körülmények között történtek a tagavatások: a Budapesti Béke Szállóban (a békeposzter pályázat nyertes rajzainak környezetében), a soproni Perkovácz Házban, a győri Városháza Dísztermében.
  • Jószolgálati programban vettünk részt a Székesfehérvári Digi Suliban, ahol ukrán menekült gyerekek előadása  tette emlékezetessé a napot.
  • Hajléktalanok ételosztásán vettünk részt Sopronban.
  • Itt tartózkodása végén részt vett Magyarország egyik legnagyobb jószolgálati rendezvényén a győri Kantharosz Gálán.
  • És nem utolsó sorban a sűrű program mellett el tudtunk látogatni a Parlamentbe is, ahol külön VIP vendégeknek járó idegenvezetés mellett megnézhettük országunk legszebb épületét
  • A helyi sajtó tudósított az eseményekről  Székesfehérváron, Sopronban és Győrben

Több Lions tag nemzetközi elnöki elismeréseket vett át! Elnöki medált kapott Süle János képzési koordinátor, Koteczki Zsuzsa aki a Kantharosz Gálát szervezte, Vörös Ákos a Sopron LC tagja, Major Zoltán kabinet titkár,  Gyulai Krisztina Tri-Jumelage szervező, Batári Géza a budapesti Szentlőrinc LC vezetője, Sass-Kortsák Edina az idei kormányzói bál főszervezője, Kutschné Lucz Emőke a budaörsi Horizont LC titkára. Elnöki elismerő oklevelet vettek át: Czingráber József a Sopron LC volt elnöke, dr. Solymosiné dr. Kiss Ilona volt kormányzó, Mészáros Eszter az Első Győri LC titkára, Tóvári Zsófia a győri Patrónus LC elnöke, Szarvas Krisztina tagmegtartási koordinátor, Fenyő Edina a győri Arrabona LC elnöke, Győriné Fodróczi Annamária a győri Arrabona LC tagja.

2025. április 4-én a magyar-szlovén határon, az elköszönésünk alkalmával a következő mondattal búcsúztam el elnök úrtól: „Köszönjük a látogatását! Nyomott hagyott maga után!”


Képgaléria

Lions szövetség eseményei

LIONS Konvenció 2025
2025. május 23. 10:00

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.