Cseretábor / Youth Camp

Lions cseretábor - kiutazás

Lions Cseretábor
kiutazás

2022 november, Kedves kiutazni vágyók!
2022 novemberében ismételten meghirdetésre kerülnek a nemzetközi táborok!
A  járványhelyzet miatt a tavalyi évben sok tábor elmaradt, és nem mindegyik indul el ismét. Így várhatóan kevesebb tábor és hely lesz, mint a korábbi években.
A jelentkezések során a jelentkezések sorrendje és komplettsége a döntő. Aki első táborozására készül, annak a jelenkezések során egy hét előnyt biztosítunk, tehát a meghirdetés második hetétől kezdhetnek jelentkezni a már harcedzett és ismételten táborba indulók.

Figyeljétek a Facebook oldalt is!

(aki utazni szeretne, célszerű feliratkoznia, a fb csoportba kizárólag a kiutazó korosztályt vesszük fel tagként)

Kérek mindenkit, hogy mielőtt belevágna a jelentkezésbe, vagy kérdést tenne fel,
gondosan olvassa végig az oldalon található tudnivalókat, a kormányzói tájékoztatót, a Cseretábor Szabályzatot,
valamint a kiutazással kapcsolatos egyéb információkat. Ahol jelen kiíráshoz képest a korábbi hivatalos közlések miatt időközben eltérés tapasztalható ott a jelen kiírás a mérvadó.

Üdvözlettel:

Fésűs András, Csereutazás Felelős (YEC)
tel.: 06-30-3303063
e-mail: yec@lions.hu

és
Koncsik István, Kormányzó 2022-2023

Lions Clubok Magyarországi Szövetsége


A Lions Club minden évben több ezer, 16 és 22 év közötti fiatal számára teszi lehetővé, hogy külföldi útja során más kultúrákat ismerhessen meg. (Az egyes táborokban a korhatár változhat; de az alsó korhatár a kinttartózkodás első, a felső az utolsó napján értendő!)

A program részeként a táborozók:

  • A világ összes tájékáról érkező fiatalokkal ismerkedhetnek meg és köthetnek barátságot
  • Elmerülhetnek a fogadó ország kultúrájában
  • A tábor előtt és/vagy után helyi családoknál is eltölthetnek néhány napot/hetet

Csereutazásra pályázni – a Lions nemzetközi szabályai értelmében – csak a küldő ország Lions szervezetén keresztül lehet. 

A külföldi Lions táborok, Lions csereprogram felelősök közvetlen megkeresése – a jelentkezést követően történő külföldi elfogadó nyilatkozat beérkezése előtt – a csereprogramból mindkét oldalról történő kizáráshoz vezethet.

Lions Youth Exchange Handbook letölthető itt: md_IDJNvC5OVAH8.jpg.pdf (webdamdb.com)

A jelentkezési rendszer (értelemszerűen a beérkezések sorrendjén kívül) az új pályázókat részesíti előnyben azokkal szemben, akik már táborozhattak korábban. Kiemelten igaz ez a meghírdetés első hetére, ezt követően (Idén december hatodikától) ez már nem kizárólagos szempont.

A jelentkezés menete:

1)  A tábor kiválasztása: A letölthető Nemzetközi Táborlistáról a YCE International Directory linkjén, a sárga View... gomb lejjebb a lap derekán található, és itt tájékozódhatsz a 2022-ben megrendezésre kerülő táborok részleteiről. (a lista jelenlegi változata folyamatosan frissül) Továbbá a facebok oldalon egy, a hivatalosnál sokkal részletesebb lista is elérhető, melyet frissítésekkor alkalmanként teszünk közzé.

2)  Miután kiválasztottad, hogy mely táborokba szeretnél jelentkezni, nézd meg a Foglaltsági Táblázatban (lásd az oldal alján, a  dokumentumok között!), hogy az illető táborba van-e meg szabad hely. (A listát időről időre frissítjük.)

3)  A jelentkezéshez szükséges dokumentumok kitöltése. Minden jelentkező legfeljebb három tábort jelölhet meg úti célként. Az érvényes jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk és bíráljuk el.

4)  Keresd meg a lakóhelyed közelében azt a Lions Klubot, (megtalálod őket itt: Elérhetőségek) amelynek ajánlásával és a jelentkezési lapod hitelesítésével lehetővé teszik jelentkezésedet.

5) Számítógép segítségével értelemszerűen és gondosan töltsd ki az Excel jelentkezési lapot (letölthető az oldal alján!), majd a jelentkezési lap fájlt az alábbi minta szerint nevezd el: HUN_Vezetéknév_Keresztnév.xls . A jelentkezési lap harmadik oldalát nyomtasd ki, írd és írasd alá a Klub részéről is és - lehetőleg PDF formátumban - szkenneld be. A kitöltött Excel táblát ÉS az aláírt PDF-et is el kell küldened a jelentkezéskor. Minden más beküldendő dokumentumot is ezzel azonos módon, tehát ugyanígy átnevezve küld be.

6) A Családi Fogadási Nyilatkozattal ugyanígy járj el: töltsd le az Excel fájlt, nevezd át, töltsd ki, illetve töltesd ki a Klubra vonatkozó részt (mindezt számítógépen!). Ezt a dokumentumot is nyomtasd ki, és írasd alá a klubelnökkel vagy a klub kiutazási felelősével. Ezután az aláírt lapot szinten szkenneld be, lehetőleg PDF formátumban.

7) A jelentkezés dátumától számított 14 napon belül fizesd be/utald át a regisztrációs díjat (a 2022-23. évre 50.000,- Ft) az alábbi bankszámlaszámra úgy, hogy a közlemény rovatban a neved és a tábor neve olvasható legyen.

Lions Clubok Magyarországi Szövetsége 11732002-23568170-00000000 (OTP Bank)

8) A fenti dokumentumokat küldd el e-mailben a Csereutazás Felelősnek (YEC, Fésűs András) a yec@lions.hu e-mail címre (az e-mail "Tárgy" rovatába írd be a nevedet és a "cseretábor" szót is!). Amennyiben e fenti dokumentumokat hiánytalanul és hibátlanul kitöltötted és elküldted, jelentkezésed bekerül a Foglaltsági Táblázatba. 
Ha egy táborhelyre több jelentkező is pályázna, akkor az elsőként beérkező és minden kiírási feltételnek maradéktalanul megfelelő jelentkezést beküldő neve kerül be a Foglaltsági Táblázatba.

9) Ahhoz, hogy jelentkezésedet véglegesen elfogadjuk és továbbíthassuk a külföldi tábornak, az alábbi dokumentumokat/kellékeket is el kell küldened a Csereutazás Felelősnek (YEC, Fésűs András) a yec@lions.hu címre: 

     •      Kitöltött Családi fogadási nyilatkozat Excel formátumban

     •      Adatvédelmi tájékoztató (kiutazó, fogadó család) aláírva, szkennelve

     •     "Dear Host Family..." angol nyelvű bemutatkozó levél (Wordben, kb. egy oldal)

     •      2 digitális fénykép (képenként jó minőségben, de ne extrém nagy méretben) magadról, mely lehet  egy portré és egy igazolványkép, és egy olyan, ami a (szűk) családi környezetben ábrázol

     •      Úti okmányod (útlevél, vagy személyi igazolvány) szkennelt másolata

     •      Európai célország esetén: EU-s TAJ kártya (EHIC) szkennelt másolata

     •      Speciális szabály, csak azokban az országokban, melyekben a cserepartner ezt bekéri: Európai célország esetén: EMA által elfogadott oltásról tanúsító (Jelenleg a Sputnik még nem elfogadott, a Sinopharm nincs is engedélyeztetés alatt) uniós Covid19 oltási igazolványt (Comirnaty) mely tartalmazza az adatlapot és a vonalkódot (QR) is; Nem európai célország esetén ebben a kérdésben a fogadó ország csereprogramjának és jogi szabályozásának feltételrendszere és az oda vezető utazáshoz szükséges aktuális szabályok az irányadók.

     •      Utazási biztosítás, (baleset, betegség, (melynek ki kell terjednie a Covid19-cel kapcsolatos biztosításra is) poggyász, felelősség, stb...) bizonylata (kiutazás előtt 30-60 nappal) 


Minden csatolt fájlnak adj értelemszerű nevet (angolul!), mely a Te nevedet is tartalmazza (tehát, pl. "Vezetéknév_Family_Photo")

A táborok csak akkor fogadják el/igazolják vissza a jelentkezésedet, ha az összes fenti dokumentumot elküldted! (kivétel az utazási biztosítás, amelyet indulás előtt 1-2 hónappal érdemes megkötni, és igény esetén az oltási igazolások.)


10) Várakozás a fogadó ország visszaigazolására.

11) Akkor, ha helyesen töltötted ki az űrlapokat és csatoltad a fenti kellékeket, és a fogadó ország visszaigazolta jelentkezésed, felveheted a kapcsolatot a külföldi táborvezetővel, hogy egyeztesd vele az utazással és a táborral kapcsolatos további részleteket. Mivel az idő előtti kapcsolatfelvétel bonyodalmakat okoz minden esetben, és mivel a fogadó ország és a mi részünkről is a tábori részvételből való kizárással járhat, ezért ezt a feltételt erősen érdemes betartani.

12) Táborban való részvétel. Ezt megelőzően várhatóan egy tábori felkészítőn is részt vehet a kiutazó.

13) Úti beszámoló készítése (Módja lásd lentebb, leadási határidő tárgyév október 15.)


Egyéb tudnivalók:

Tájékozódj mindenről időben! A legtöbb tábornak van saját weblapja, mely sok hasznos információt tartalmaz.

     •      Az utazás megszervezése (repülőjegy, nemzetközi diákigazolvány, stb.) mindenkinek a saját
             feladata, költsége és felelőssége.

     •      Az online foglaláson kívül nagy segítségedre lehet egy utazási iroda (e-mailben, személyesen).
             (Jótanács: Érdemes repülőjegy lemondási biztosítást kötni.)

             Ne vásárolj repülőjegyet, amíg nem kapsz a táborból végleges visszaigazolást!

     •      Ha egy országon belül több tábor van, akkor a fogadó ország joga eldönteni, hogy a
             jelentkezőt melyik táborba sorolja be!

     •      Hibásan, illetve hiányosan kitöltött jelentkezési lapokat nem tudunk elfogadni!
             A helytelenül kitöltött lapok javítása/kiegészítése során elvesztegetett idő alatt az általad
             áhított táborhelyek esetleg elkelhetnek, így érdemes elsőre is jól elvégezni az írásbelit.

     •      A táborból hazaérve az utazási év október 15-ig útibeszámolót kell írnod, melyet a
             Csereutazás Felelősnek (YEC-nek), a yec@lions.hu e-mail címre kell elküldened. 

             Amennyiben nem küldöd el határidőre a beszámolód, kizárod magad a következő évi cseretáborból.
             A beszámoló formanyomtatványát letöltheted itt, (2023-es változat még alakul) a lap alján.

 Jó utazást, sok élményt és rengeteg kalandot kívánunk!! 

Csatlakozz a Facebookon a
„Lions YE Kiutazók Klubja”
 csoporthoz!
(a csoportba kizárólag a kiutazó korosztályt vesszük fel tagként)


Cseretábor / Youth Camp

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.