Lions szövetség hírek
Miskolcon találkoztak a 6. Zóna klubjai

2025. 02. 15-én került megrendezésre Miskolcon a 6. Zóna klubjainak értekezlete Gyöngyös, Nyírbátor, Nyíregyháza, Miskolc tagjainak részvételével.
A 12 fős találkozón Monori Sándor II. Alkormányzó Úr képviselte a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének vezetőségét, aki köszöntőjével nyitotta meg az értekezletet.
Ezt követően került sor a hasznos információkat, linkeket, honlapokat, statisztikákat, pályázatokat és aktuális feladatokat összefoglaló prezentáció bemutatására Holló Viktória Zóna Elnök tolmácsolásában, mely célja a Klub Elnökök munkájának támogatása volt.

A találkozó további részében a klubok képviselői számoltak be a tagfejlesztési munkájukról, a tavasszal megrendezésre kerülő eseményeikről, az ezekhez kapcsolódó kérdésekről, valamint az Szövetség felé irányuló kérésekről.
A programot egy közös sétával, koccintással, falatozással zártuk a Miskolci Kocsonyafesztiválon.
A Zóna értekezlet helyszínét a Tudomány és Technika Házában Hajdú László, Első Miskolci LC tag biztosította számunkra, amit ezúton is hálásan köszönünk!
Fogadjátok szeretettel képes beszámolónkat!
Lions Clubok eseményei
LIONS díjjal kitüntetett művészek jótékonysági koncertje2026. április 18. 18:00 LIONS díjjal kitüntetett művészek jótékonysági koncertje
2026. április 18. 18:00 Tavaszi Jótékonysági Koncert
2026. április 21. 20:30
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz. 6.