Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2013. Imola

indulás: 2013. június 24.
vége: 2013. augusztus 12.
ország: Anglia - Egyesült Királyság
tábor neve: 105 D, Lions Camp Osmington Bay Activity Centre

- Ez a kiutazás a harmadik utazásom volt.
- A szervezés itthoni része jól sikerült. Az egyetlen ember, aki bonyolította a dolgot én voltam, mivel március április vonalában jutott eszembe megcserélni a jelentkezésemet egy másik táborról erre, de így is simán ment minden.
- A fogadócsaládom elérhetőségét nagyon későn (1-2) héttel a tábor előtt kaptam csak meg. Emiatt szervezési nehézségeim voltak az utazással kapcsolatban (1,5 órás vonatút helyett egész nap utaztam). A táborom többi résztvevője is panaszkodott hasonló jellegű problémákra.

 

- Valamiért a szervezők Birminghambe gyűjtötték 24én az emberek 95%-át. Ez utazási (átszállás, idő pénz stb) nehézségeket okozott. Volt, aki 10óra hosszan várakozott. Én Lutonra repültem, majd Birminghambe mentem busszal. Itt vonatra tettek Salisburybe. Vonattal Londonból Salisbury másfél óra. A London, Birmingham Salisbury 10 órámba került nagyjából.

- Sírjatok ki minél hamarabb egy fogadócsaládot, és intézzétek magatoknak az utazást. Előre. Lehetőleg tábor után Londonba, Stonehenge-hez szervezzetek magatoknak egy körutat. Engem elvitt a családom, de voltak akik nem jutottak el.
- A fogadócsaládom egy nagyon aranyos 76 éves néni volt. Rendben várt a pályaudvaron. A fogadócsaládok többsége 60-80 év közé esik. Mivel a tábornak sok résztvevője volt (42, talán) nem jutott mindenkinek fogadócsalád. 3-an egy hotelben voltak elszállásolva.
- 76 éves fogyadónagyim mindenhová elvitt: Isle of Wight, Salisbury városnézés, Shaftestbury, London, Stonehenge.

- A többiek mind nagyon aranyosak voltak. A tábor egy ifjúsági tábor területén kapott helyet, programjaink nagy része szervezett sportprogram volt(falmászás, mountain bike, kajak, dragonboat). Mivel a tábort 10-14 év közötti fiatalokra tervezték, a programok egy részét is, ezek nem mindig voltak élvezhetőek. A nagyobbik része, azonban igen. Továbbá a táborvezetők is gyerekként kezeltek minket. Előfordult az is, hogy az előre eltervezett programhoz túlságosan ragaszkodtak (pl.: zuhogó esőben kihajtottak minket – nem, ez Angliában sem normális; a reptérre induláskor az egyik lány a szobájában felejtette a szemüvegét és nem engedték le érte a buszról. a szoba 10 m-re volt a busztól, és nem voltunk késésben a repülőtérről. szemüveg nélkül hazamenni elég necces. ráadásul újat csináltatni nem olcsó.)

- Jól éreztem magam. Aki szeret sportolni, annak azt ajánlom, nyugodtan próbálja ki 105 D, Lions Camp Osmington Bay Activity Centre – t, a tábor a negatív oldalával együtt is jó. Ugyanakkor nézelődésre nem jó. Voltak vagy 5-en, akik nem jutottak el Londonba, illetve Stonehenge-hez sem a 3 hét alatt.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.