2016. Lenke

Szeretném megköszönni a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének, hogy immár harmadszorra volt alkalmam három csodálatos hetet külföldön tölteni és természetesen külön köszönet Kende Lászlónak a rengeteg segítségért.
Idén nyáron már „régi motorosként” utaztam, hiszen ez volt a harmadik alkalom, hogy a Lionsnak köszönhetően egy teljesen új kultúrát ismerhettem meg. Viszont ez alkalommal megígértem magamnak, hogy mivel a csúcson kell abbahagyni, többet nem utazok… ha jövőre meglátjátok a nevem a kiutazók listája között, akkor valószínűleg nem tudtam ellenállni és a 2 hetes „camp sickness” (kifejezés mely a Lions tábort követő 2-3 hétig tartó üresség érzetet, depressziót, és lelkes reunion szervezést írja le) ellenére is úgy döntöttem, hogy muszáj még egyszer átélnem ezt a hihetetlen élményt.

Valószínűleg ha rábukkantok a beszámolómra vagy csak élvezitek a tábor beszámolók olvasását (nem hibáztatlak titeket, én is nagyon szeretem olvasgatni őket), vagy semmi ötletetek nincs hova utazzatok Lions-szal mert már minden olyan helyen voltatok, ahova mindig is vágytatok, esetleg már hallottátok, hogy az észt nők a legszebbek (és ebben nem is tévedtek).

Miért is választottam én Észtországot ez alkalommal? Még sosem voltam északon, viszont hallottam, hogy a svéd, finn, norvég, dán táborok elég szigorúak másrészt egy szlovák barátnőm mesélte, hogy az észt tábor nagyon jó és nem tartozik a nagyon szigorú táborok közé, valamint tavaly Hollandiában a legjobb barátnőm egy észt lány volt így tökéletes választásnak tűnt.

Őszintén semmit nem tudtam Észtországról, de amint megérkeztem, az első pillanatban beleszerettem az országba. Lélegzetelállítóan gyönyörű a táj, a zöld minden árnyalatában gyönyörködhetsz, amikor az autópályán bambulsz ki a kocsiból. Az időjárás nem a legjobb, be kell valljam, hogy nem igazán tett boldoggá, amikor miután két napig sütött a nap és az átlaghőmérséklet 22-23 fok volt (ez ott meleg nyári időjárásnak számít) mikor elmentünk a tengerpartra, zuhogott az eső és 12 fok volt a maximum hőmérséklet. Úgyhogy jó tanács: VIGYÉL MELEG RUHÁT, 3 ESERNYŐT, 2 ESŐKABÁTOT… és amikor azt mondom, hogy meleg ruha nem egy pulcsira gondolok, hanem bunda bugyira és téli kabátra!!!

Nekem immár harmadik éve, hogy hihetetlen nagy szerencsém volt a fogadó családom tekintetében. Mind a szülőkkel, mind pedig a velem egyidős lányukkal hihetetlen jól kijöttem. Meglepően sokan beszéltek angolul, még a nagypapával is probléma nélkül megértettük egymást angolul. A táborozóktól is csak pozitívakat hallottam a fogadócsaládjukkal kapcsolatban. Általában az észt emberek nagyon nyitottak és vendégszeretőek, büszkék az országukra és igyekeznek annyit megmutatni, amennyit csak lehet. Na meg csak egy plusz információ: Észtország lakossága véletlenül se kb. 1 millió, hanem szigorúan 1,3 millió(!), bár majdnem ugyanaz, az észtek halálosan komolyan különbséget tesznek a kettő között és még csak nyelvbotlás miatt se mondanák az előbbit.
Egy kifogásom volt csupán az észt táborral szemben…túlságosan gyorsan eltelt. Szerintem életemben nem telt ennyire gyorsan az idő, mint az a 10 nap, amit egy Isten háta mögött lévő kis faluban töltöttem 20 különböző nemzetiségű fiatallal, és az öt legaranyosabb, leglazább, legviccesebb, legsegítőkészebb észt táborvezetővel.

Mint régi motoros talán már mondhatom, hogy egy tábor akkor igazán jó, ha a csapat is jó. Persze az is nagyon lényeges, hogy minden jól meg legyen szervezve és a programok is izgalmasak legyenek, és az észt táborban rengeteg csapatépítő, kalandos programban volt részünk. Kalandparkba mentünk, kenuztunk, egy napon keresztül lip dubot csináltunk, szaunáztunk, a szállásunk melletti kis tóban strandoltunk, árvaházba mentünk és ott kézzel-lábbal kommunikálva játszottunk a gyerekekkel, megtanultunk észt néptáncot táncolni, meglátogattuk Tartu-t és rengeteg (de tényleg rengeteg) mennyiségű krumplit ettünk, mint később kiderült azért, mert a krumpli az észt nemzeti étel. (Ne kérdezzétek…)
Ami talán még olyan plusz volt ebben a táborban, amivel még sosem találkoztam, hogy a táborvezetők bár nagyon fiatalok voltak (23-27 évesek), tudtak rendet tartani, sosem volt káosz, minden nagyon rendezett volt és ki volt találva, de ezzel egy időben hihetetlen lazák voltak és minden programban aktívan részt vettek (még ha őrült párnacsatáról, buliról vagy éppen habos víz csatáról volt szó), és figyeltek arra is, hogy mindenkit bevonjanak a programokba és tényleg egy nagy csapat legyünk, ne pedig kis klikkek. Elérték, hogy legyen tekintélyük, tiszteljük őket, viszont őket is a csapatunk tagjainak tekintettük és ugyanolyan jóban lettünk velük mint a többi táborozóval. Életemben nem töltöttem ilyen sok időt a camp staff-fal mint ebben a táborban, sőt még mindig beszélgetek néhányukkal, és biztosan visszamegyek Észtországba meglátogatni őket.

Röviden tehát, Észtország az az ország, ahova elvárások nélkül mész, viszont annyira beleszeretsz, hogy az összes elkövetkező nyaradat ott szeretnéd majd tölteni a kissé őrült, de nagyon vicces észt emberekkel.
Ha pedig van még kérdésetek, nyugodtan írjatok facebookon, vagy emailt.

Nézzétek meg a táborról és a családnál töltött hetemről készült videókat:
https://drive.google.com/open?id=0BwRNLoSjq6ukOW9OV1hkbEJ5Q3c (tábor)

(családi hét)

Képgaléria