Lions táborbeszámolók
2016. Margaret
vége: 2016. június 25.
tábor neve: Hongkong, Makaó, Kína
Mar nem először utaztam a Lions-szal külföldre, úgyhogy az út megszervezése nem jelentett nagy gondot. Minden zökkenőmentesen zajlott a repülőjegy megvásárlásakor, de a kínai vízum megszerzése kicsit bajos volt. A szervezok nem tudtak egy kínai meghívó levelet produkálni, ezért nagyon nehezen kaptam meg a kínai vízumomat. Azt tanácsolnám, hogy bar egy kicsit drágább, de ha ilyen megegyszer előfordul, inkább adjatok oda egy hivatalos vízum kérelmeket bonyolító szervezetnek, mert azok könnyebben be tudjak szerezni a szükséges vízumot. Mind a mai napig szívesen gondolok vissza erre az útra, mely fantasztikus, szórakoztató, izgalmas és érdekes volt az elejétől a végéig! Problémám nem volt, de az egyetlen dolog, amin javítani lehetett volna egy kicsit, az a tábori szervezokkel való kommunikáció, mind az utazás előtt, mind az utazás közben.
Hong Kong repülőterére néhány más országbeli táborozóval érkeztem. Ugyanazon a járaton utaztunk, de persze ezt mi nem vettük észre, egészen addig amíg meg nem érkeztünk Hong Kong-ba. Ha lehetséges, azt ajánlanám, hogy a hosszú út alatt aludj a gépen, ha csak egy vagy két órát tudsz, akkor is. Úgy érzem, a kis alvás nagymértékben csökkentette a jet-lag-emet és az általános fáradtság érzését.
Az első éjszakát a fogadó családomnál töltöttem es másnap találkoztam a Mei Ho hostelben a többi táborozóval. A hostel modern és nagyon tiszta volt, amely a tartózkodásunkat nagyon élvezetessé tette. Egy szobába nyolc ember lett beosztva, és szobánként két fürdőszobánk volt. Mindent összevetve, sokkal jobb volt a vártnál, nem olyan, mint egy tipikus európai ifjúsági szálló. A reggeli azonban kevésbé volt sikeres. Valójában nem volt sok variáció, pláne nem egészséges választék, vagy Vegán/vegetáriánus kaja, akinek szüksége volt rá. Gyümölcsnek csak alma volt, és mivel allergiás vagyok rá, nem nagyon ettem gyümölcsöt az ott tartózkodásom ideje alatt. A táborvezetők nagyon kedvesek és segítőkészek voltak es amikor a gyümölcs temat felhoztuk, adtak nekünk egy nagy zacskó banánt, amit megosztottunk egymás közt.
Napi tevékenységeink nem voltak túl intenzívek, és az ebéded és vacsorák gyakran nagyon sokáig tartottak es szinte minden nap új ételeket próbáltunk ki. Azt kell mondanom, ezt nagyon élveztem. Minden étkezést egy másik Lion szponzoralt, és mindannyian szívesen mutatták be az általuk legjobbnak ítélt ételeket. Úgy éreztem, ez nagyon közvetlen módja annak, hogy megismerhessük házigazdainkkal ízlését és általában a helyiek élelmiszer-kultúráját.
A helybeli Leok nagyon aktívak és segítőkészek voltak mindenkor es sokszor elkísértek minket. A hongkongi táborban kiemelkedő emlékeim közé tartoznak a Chi Lin Nunnery meglátogatása, a karaoke, a társasjátékok és arcade játékok estéje, a kerékpározás Tai Po-ban és a Tai O halászfalu meglátogatása. Emellett egyszerűen csak nagyon élveztem a földalattin való közlekedést és magukat az utcákat, a különböző helyeken való sétálást, és a gyönyörű utcai fotózási lehetőségeket, amiket lépten-nyomon találtam. A kétszeri úszást is szívesen fogadtuk a meleg hőmérsékletű Hongkongban. Egy másik nagyon kedves emlékem a tájfun megjelenése volt, ami egy európai számára nem mindennapi élmény. A legtöbben sohasem tapasztaltunk ilyen meleg esőt, így nagyon élveztük, hogy csurom vizesek lettünk, miközben jokat nevetgéltünk.
Az egyik kirándulásunk Hongkongban egy kicsit hosszabbra sikerült, mint gondoltuk. Vezetőnk úgy döntött elindulásunk utan, hogy bevezet minket egy jó kis 11 km-es túrázás rejtelmeibe a hegyekben, a hőségben. Itt is kiderült, hogy nem volt jó kommunikáció... Egyikünk sem panaszkodott volna a 4-5 órás túrázás miatt, ha helyesen felkészültünk volna erre. Néhányan közülük más cipőt viseltünk volna, a jobb fajta nadrágok es szoknyák helyett túra gatyát vettünk volna, kevesebb nehéz tárgyat vittünk volna magunkkal, de legfontosabb, hogy néhány üveg vizet is hoztunk volna az biztos, hogy ne szomjazzunk úgy meg és megtartásuk az energiánkat.
Az Makaó-i kirándulás csak két nap egy éjszaka volt. Meglátogattuk az egyetemet, egy templomot és a tengeri múzeumot, amely után szabadidőnket a városban tölthettük el. Este néhány 21 evest betöltött táborozo a kaszinókba ment a Leokkal, míg a többiek hatra maradtak és játszottunk. A szállás nem volt 5 csillagos, az ágyak sem voltak tul kényelmesek, de mi nagyon jól éreztük magunkat úgy, hogy takarókat terítettünk a padlóra, és igy egy jo nagy alvóhelyet kreáltunk.
Amikor (egy háromórás incidens után) végül átjutottunk a kínai oldalra, sokak szamara az első sokkot a fürdőszobákban talált viszonyok jelentettek. A guggolós WC-k és a WC-papír hiánya meglepetésként hatottak a társaság nagy részének. A tisztaság általános színvonala jóval alacsonyabb volt az altalunk megszokottnál, a levegő szennyezettnek tűnt, és a forgalom sokkal rendezetlenebb volt, mint otthon. Mégis, a kínai látogatás talán éppen emiatt, csodálatos élmény volt számunkra. Guangzhou egy modern város, és ami meg nagyon jó volt, hogy olcsón lehetett vásárolni.
Visszatérve Hong Kongba, a legtöbb táborozóban éledezett az elbúcsúzás szomorkás érzése, mivel tudtuk, hogy az utolsó 4 napban mar kevesebbet fogunk találkozunk egymással. Jo kis társaság kovácsolódott belőlünk, annak ellenére, hogy nem láttuk egymást minden nap. Függetlenül mindettől persze, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat a fogadó családjainkkal is.
Amint azt korábban említettem, az egyetlen dolog, amin javítani lehetne Hong Kong-ban az a kommunikáció. Egy másik dolog, amit jó lett volna előre tudni, hogy mikor és hogyan készüljünk országunk bemutatására. Nem volt előzetes információnk erről a bemutatkozási programól, és minden táborozó végül is sokat dolgozott rajta ott helyben, ahelyett, hogy értékes időt töltött volna a fogadó családok tagjaival. Jó volt viszont az, hogy az út előtt megismerkedtünk egymással a Facebook csoporton keresztül. Ez segített abban, hogy meg tudtuk beszelni például, hogy ki mit hozzon magának es egymásnak.
Összességében 5 csillagosra értékeltem ezt a tábort, ami a csodálatos táborozóknak és a lenyűgöző Leóknak és Lionsoknek, valamint Hong Kong, Kina es Makao varázsának köszönhető.
Beszámolók éves bontásban
- 2023-es beszámolók
- 2022-es beszámolók
- 2019-es beszámolók
- 2018-as beszámolók
- 2017-es beszámolók
- 2016-os beszámolók
- 2015-ös beszámolók
- 2014-es beszámolók
- 2013-as beszámolók
- 2012-es beszámolók
- 2011-es beszámolók
- 2010-es beszámolók
- 2009-es beszámolók
Lions Clubok eseményei
Jótékonysági Hangverseny2024. október 14. 18:00 LÉLEK-LÁTÓK kiállítás megnyitó
2024. október 15. 17:00 A Kecskeméti Szent László LC jótékonysági LIONS Gálaestje
2024. október 16. 19:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.