2017. Berta

Első Lions táborom július elsején vette kezdetét. Az utazást repülővel oldottuk meg, ami miatt egy picit izgultam, mert ez volt az első repülő utam egyedül. Szerencsére gyorsan és zökkenőmentesen eljutottam a velencei reptérre, ahol a fogadócsaládom már örömmel várt.
Egy szép kisvárosban, Bassano del Grappában laktunk a hegyek mellett. Az anyuka és az apuka nem igazán beszéltek angolul, ezért a két „nővéremmel” Vittoriával és Beatricevel társalogtam a legtöbbet. Kiderült, hogy Bassano del Grappában van még 3 család, akik ugyanabból a táborból fogadtak gyereket. Ezért naponta közös programjaink voltak velük, így hamar szoros barátságot kötöttünk az amerikai, az osztrák és a taiwani lánnyal. Azon a héten a környék városait és a közeli hegyet jártuk be, közben rengeteg finomságot, speciális olasz ételt ettünk. Rendkívül jókedvű, szerető családjaink voltak, ezért az elválás nagyon nehéz volt .

Aztán elkezdődött a várva várt tábor. Hála a jó kapcsolatunknak McKenna, Sophie, Ping és én (a bassanói csapat) megmaradtunk barátnőknek. A táborban én voltam a legfiatalabb tizenhat évesen, a legidősebb brazil lány pedig huszonnégy éves volt. Ennek ellenére próbáltam mindenkivel a lehető többet beszélgetni. Ez sikerült is, ugyanis a legtöbb emberrel szoros barátságot kötöttünk.

A táborvezetőnk, Guido igen érdekes figura volt, az egész időszakot teljes erőbedobással, s minden különösebb probléma nélkül irányította. A négy segítő Camilla, Giulia, Issacco és Matteo nagyon fiatalos, közvetlen, vicces és segítőkész volt.
A tizennégy nap alatt nagyon sok várost megismertünk. Bejártunk, többek között Velencét, Firenzét, Veronát és Rómát. Csodálatos helyeket láttunk, s iszonyatosan feszített tempóban ugyan, de rengeteg nevezetes helyekre eljutottunk. A mozgalmas programban szerepelt az a város is, ahol egy hétig laktunk a lányokkal, ezért alkalmunk volt újra látni a családjainkat!

Egyik nap leutaztunk a Brenta folyóhoz és egy felejthetetlen raftingolásban volt részünk. A forró napok után jól esett a jéghideg vízi harc a csónakok között.
A szállásaink, a hotelek egyszerűek voltak, a lényeget a közösen töltött idő, esti beszélgetések, bulik jelentették. A szobatársakat Guido rendezte, csoportosította össze, én legtöbbször a francia lánnyal laktam. Egy dolog nagyon hiányzott nekünk, hogy medence legyen a szálláson. Az utolsó helyen végre ezt is megtaláltuk.

Az egyik legkülönlegesebb program az volt, mikor egy éjszakát töltöttünk 2700 m magasan, a Lodge Lagazzuoi hegységben. Télikabátban, takaróba burkolózva néztük meg a csodás napfelkeltét, ezért reggel fél hatkor keltünk. Az élmény leírhatatlan volt!
A csapatunk nagyon jól összekovácsolódott, sok közös poénunk is lett, „fél szavakból”, gesztusokból, de zenerészletekből is megértettük már egymást. Sosem gondoltam, de a végére a tésztaféléket kicsit soknak tartottuk már. Ám, legalább akadt valami, ami miatt hazahúzott a szívünk.

Mindenkinek szívből tudom ajánlani az Alpe Adria tábort, garantáltan felejthetetlen .

Képgaléria