Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2017. Csaba

indulás: 2017. július 21.
vége: 2017. augusztus 13.
ország: Németország
tábor neve: MD-111 Bad Essen

Ez volt az első kiutazásom és nagyon élveztem. Úgy kerültem kapcsolatba a programmal, hogy 2014-ben barátnőm fogadod egy ukrán lányt és elmagyarázta, hogy mi is ez a program. 2016-ban egy olasz lányt a program keretében fogadtam, így idén én is kimehettem, és életem egyik legjobb nyarát tölthettem külföldön.
A jelentkezésemet habozással adtam le, mert életemben nem utaztam egyedül, és repülni sem repültem plusz a nyelvvel is vannak kisebb problémáim. Nagy levegőt vettem, és leadtam. Minden gördülékenyen ment, mindenkivel időben kapcsolatba tudtam lépni, és minden információt megkaptam.

A fogadó családdal hamar fel tudtam venni a kapcsolatot, a táborvezetővel pedig nagyon közvetlen és gyorsak voltak a levélváltásaink. A jegyeket is egyszerűen be tudtam szerezni. Minden jegyet egy nap alatt meg tudtam venni.
Németországba vonattal mentem, mert a tábor után utaztam az olasz barátomhoz repülővel így ez volt a legolcsóbb. Budapestről Berlinbe utaztam ez kicsit hosszú volt 13 óra hossza. Berlinben 1,5 órát vártam és utána még 3 óra hossza volt a fogadó családomhoz Osnabrückbe. A vonatról leszállva elég hamar megtaláltuk egymást és rögtön baráti viszonyba lettünk. A fogadó családom Merzenben lakott Osnabrücktől 30 percre volt.

A fogadó családom egy főből állt. Egy pap volt. Nagyon rendes volt és jó programokat szervezett. Bejártuk a környező helyeket, históriákat mesélt az országról. Az ország kultúráját elmondta és ételeit is kipróbálhattam. Elmentünk egy Shüchenfestre, ahol az adott megye vadászai jönnek össze, és tudásukat mérik össze, ezt pedig ezzel a fesztivállal ünneplik meg. Nagyon tetszett, az ottani németek egy sörtartót adtak nekem ajándékba, mert Stephan, a pap elmondta, hogy hova valósi vagyok, és elmondta, hogy szeretnék egy ilyet és mondták, hogy emlékbe szeretnék ezt adni. Minden nagyon tetszet, azon az egy héten keresztül, azt mondom, hogy kevés is volt. A negatívum az időjárás, ami legtöbbször borult volt. De a jó kedvünket ez sem vehette el.

 

A tábor valami eszméletlen jó volt. Egy nagycsaládhoz tudnám hasonlítani. Mindenki beszélgetett mindenkivel, és nagyon jókat nevettünk, bolondoztunk, mulattunk. Nagyon szervezett volt minden és kényelmes volt, mert nem kellet egyszer sem kapkodni mindig volt mindenre időnk. A programok is jók voltak. Ellátogattunk a Volkswagen gyárba, ahol a különböző autócsodákat nézhettünk meg. Sárkány hajózást kipróbáltuk, ami egy nagyon jó csapatépítés volt. Hamburgba ellátogattunk, ahol hajókáztunk és a vízről nézhettük meg város nevezetesebb épületeit. Kalandparkba elmentük Osnabrückbe, itt egy teljes délelőttöt töltöttünk. Másztunk mindenre amire lehetett. Bad Essenbe bementünk egy hajó fesztiválra. Megvártuk a fesztivál végét és később mikor már sötétebb lett a nap, hajók vonultak fel díszkivilágítással, fáklyákkal. A táborba többször tartottunk egykis csapatépítést a tábortűz körül, illetve barbecue partit is csináltunk. Ankumba átmentünk, ahol a helyi LIONS club várt minket egy kis ebéddel, majd utána íjászkodás kezdődött. Az utolsó előtti nap egy táncot mutattunk be egy LIONS feszten, mert most lett 100 éves a club és ennek eseményére. A tánctanulás gyorsan ment és jó kedvvel, mindenki tette a maga dolgát. Elmentünk az Osnabrück-i ZOO-ba, római kori ásatásra. Németországban az időjárás kicsit szeszélyes, de ha jó volt az idő strandra mentünk és röplabdáztunk fürödtünk. Ki lehetett próbálni a wakebordozást aki akarhatta.

Élveztük, mindenki mindig mosolyogtunk. A táborban rájöttem, hogy nem is annyira rossz angolom, mint ahogy én azt gondoltam.
Életem legjobb idejét töltöttem Németországban, ha nem ismerem meg ezt a programot, akkor nem tudtam volna Olaszországba se menni. A tábor után Bariba repültem az olasz barátomhoz, akit tavaly fogadtam, de ez már programon kívül volt, hogy újra találkozzunk és most az ő országát és kultúráját mutassa be.

Az utazást sokban segíti, hogy ha előtte több lehetőséget is megnézel és repülőjegyeket is több lehetőséggel és több kombinációval megnézed. A biztos, hogy ha írsz e-mailt a repülőtársaságnak, és utána kérdezel. A biztosításodat sose felejtsd el, mert bármi történhet.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.