Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2017. Krisztina

indulás: 2017. július 22.
vége: 2017. augusztus 12.
ország: Izrael
tábor neve: MD 128, Looking For The Future

A Lions segítségével korábban Németoszágban (2012) és Hollandiában (2013) voltam, és hosszú kihagyás után idén nyáron ismét a táborozás mellett döntöttem és Izraelbe mehettem. Az itthoni szervezés hibátlanul folyt, mint mindig, hála az egyetlen, megismételhetetlen és mindig segítőkész Kende Lászlónak, akinek mindent köszönök innen is.

A repjegyeket már január elején megvettem, így még olcsó volt, vízum nem szükséges Izraelbe, ha három hónapnál kevesebbet maradunk. A reptérre mindenképp érdemes korán érkezni, mert nagyjából minden táborozó bőröndjét kinyittatták és kipakoltatták oda és vissza is, habár az enyémet egyszer sem.

A tábor programjáról nem sokat mondtak, de az elmúlt évek beszámolói ugyanazt írták le, mert nem sokat változtatnak rajta. És hát annyira jó az egész, hogy nem is szükséges. Az érkezéskor értem jött a család a reptérre, aznap este találkoztunk a környéken lakó táborozókkal, a szokásos kínos csend volt, mint az első találkozáskor mindig. Másnap pedig a tengerpartra mentünk együtt, ahol már mindenki teljesen felszabadult volt, megszokta a helyzetet és kipihente az utat, és úgy találkoztunk, mintha már régóta ismernénk egymást. Aztán a 10 nap tábor során az egész országot bejártuk. Voltunk Tel Avivban, Jaffában, Názáretben, Jeruzsálemben, Akkoban, Rishon Lezionban és még sok más helyen. Az eddigi táboraimhoz képest az volt nagyban más, hogy nem volt velünk senior és junior staff, csak a táborozók és egy guide, aki viszont végig velünk volt. Jeruzsálemben kezdtünk, bejártuk az egész várost, megnéztük a turistás és fontosabb helyeket és ettünk falafelt is. A lányok nagy része nem volt felkészülve arra, hogy a sirató falhoz és a templomokba megfelelő öltözetben kell menni, így ajánlatos mindig magunknál tartani egy kendőt, mert sehol nem tudtak adni. Jeruzsálem volt az egyetlen hely ahol kétszer aludtunk és utána a sivatagba mentünk ahol egy fél napot sétáltunk, majd elmentünk a Holt-tengerhez. Aznap itt 48 fok volt, és a víz még ennél is melegebbnek tűnt (de nem tudjuk, hogy mennyire volt meleg), de leírhatatlan élmény és mindenképp mindenkinek ki kell próbálnia egyszer az életben. Az ezt követő napon hajnali 3-kor keltünk és megmásztuk a Mesada hegyet, megnéztük ahogy felkel a Nap a Holt-tenger felett Jordánia felől. Ezután egy beduin táborban aludtunk, tevegeltünk, később aludtunk kibucban is, eveztünk a Jordán folyón, voltunk a légierők egyik bázisán és északon egy erdőben sátraztunk is. Nagyon sokat túráztunk mindenféle terepen, így érdemes olyan ruhát vinni ami kényelmes, nem baj ha koszos lesz, mert lehet, hogy nem jön ki belőle, és olyan cipőt vinni, amiben vízben, erdőben és a sivatagban is lehet egész nap gyalogolni.
A tábor szervezése nagyon jó volt, mindig figyeltek arra, hogy legyen időnk sétálni a városokban, vásárolni, körülnézni. Izraelben nagyon nagy a közbiztonság, sok a rendőr és a katona az utcákon, így nem kell aggódni.

A tábor után visszatértünk a családokhoz, de sokan kaptak új családot. Nagyjából mindenkinek 60-70 kürüliek voltak a fogadó szülei, de mindenki jól beszélt angolul, és folyamatosan vittek minket mindenfelé, úgyhogy nem az otthon ülős nénikre kell gondolni. Minden család végtelenül kedves volt, érdeklődő, és borzasztó sok ételt próbáltak belénk tuszkolni. Néhány nap kivételével mindig volt közös program, a maradék napokat pedig a strandon, vagy a városi uszodában töltöttük.
Én itthon nem váltottam sékelt, és ott akartam, de a család felajánlotta, hogy átváltják nekem, hiszen ők is utaznak Európába és amúgy is kell nekik az euró, nekem meg a sékel.

Összességében szerintem ez volt a három közül a legjobb táborom, remek volt a csapatunk, a program és a környezet is. A nagy meleg és a sok gyaloglás miatti szenvedés igazi kovácsoló erő.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.