2018. Zsanett

Régóta érdekelt  a japán kultúra és életmód, amikor megismertem a Lions szervezetet, úgyhogy nagyon örültem, hogy én kaptam a lehetőséget, hogy részt vegyek a csereprogramban. Sokan szeretnének Japánba utazni, ezért nagyon gyorsnak kell lenni a jelentkezéssel, ha valaki be akar kerülni - az első percben elkelt mindkét hely.

Az utazás megszervezése könnyen ment, mert vízumra és más papírokra sem volt szükség. A fogadócsaláddal, sajnos, nem tudtam előre felvenni a kapcsolatot. Csak annyit sikerült megtudnom róluk az utazás előtt, hogy öten vannak, Nagaokában laknak és, hogy egyáltalán nem beszélnek angolul.

Az odaút nagyon hosszú és fárasztó volt: 15 óra repülés és 9 óra várakozás Dubaiban. Jól jött, hogy a másik magyar táborozóval, Ricsivel, együtt utaztunk, így nem unatkoztunk annyira. Szerencsére a japánok gondoltak ránk - az első éjszakát egy reptéri szállodában tölthettük. Másnap Aki-san, aki egyébként nagyon kedves és segítőkész volt (mint a japánok általában) kísért minket vonattal Nagaokába, a fogadócsaládjainkhoz, akik a pályaudvaron vártak ránk.

A fogadócsaládomat nagyon megszerettem az ott töltött idő alatt, egyetlen problémánk az volt, hogy szinte egyáltalán nem tudtak angolul, úgyhogy a Google Fordító lett a legjobb barátunk a héten. Nagyon élveztem a velük töltött első hetet, rengeteg szép és érdekes helyre vittek, megmutattak nagyon sok autentikus japán dolgot és mindig nagyon odafigyeltek arra, hogy jól érezzem magam. A helyi Lions Klub tagjaival is nagyon sokszor találkoztam. Ugyan ők se beszéltek angolul, nagyon sokan akartak velem beszélgetni, partit és grillezést rendeztek és nagyon-nagyon sokat fotóztak. Minden érdekelte őket velem és Magyarországgal kapcsolatban, mindenki barátságos volt és nagyon jól éreztem magam velük, a nyelvi korlát ellenére.

A táborba hatan utaztunk busszal, az út 3 óráig tartott. A szállásunk napról napra változott, összesen három szállodában és egy diákszállóban töltöttük a hetet. A programok itt is nagyon érdekesek és kreatívak voltak. sokat Különösen a kirándulások tetszettek, gyönyörű helyeken jártunk. Minden nap volt időnk beszélgetni, kártyázni és körülnézni a környéken. Az egyetlen probléma a korai keléssel és takarodóval volt. A társaság nagyon jó volt, körülbelül 20 különböző országból jöttünk és azóta is tartjuk a kapcsolatot.

A tábor után ahhoz a családhoz utaztam vissza, akikkel az első hetemet töltöttem, úgyhogy már ismerősek voltak a szokásaik, az előző héten kialakult jól-bevált jelnyelvünket használtuk. Ez a hét is nagyon jól telt, megint nagyon sok programot szerveztek nekem. Két napot Tokióban töltöttünk, ami nagyon különbözött az eddigi kisvárosi környezettől - nyüzsgés, rengeteg ember, gigantikus, modern épületek. Tokió is nagyon különleges volt, nem tudnám semmilyen európai városhoz hasonlítani. Az utolsó napok jó hangulatban teltek. Szomorúan váltam el “pótcsaládomtól”, megpróbáltam a rengeteg ajándékot, amivel a család és a Lions Klub elhalmozott, belegyömöszölni a bőröndömbe (nem sikerült) és élményekkel gazdagon indultam hazafele.

Összességében azt mondhatom, hogy mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik más kultúrák iránt, csak ajánlani tudom Japánt és a japán tábort, nagyon különleges helyeket láttam és az emberek is fantasztikusak. Beleszerettem a japán vidékbe (bár Tokió is felejthetetlen volt) és nagyon örültem, hogy lehetőségem volt részt venni egy japán család életében, megismerni őket és a szokásaikat, nagyon megszerettem őket. Bármikor szívesen visszamennék Japánba és nagyon hálás vagyok az itthoni és a japán Lions Klubnak, hogy részt vehettem a programban.

Képgaléria