Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019. Mátyás

indulás: 2019. július 06.
vége: 2019. július 27.
ország: Belgium
tábor neve:

 Ez volt a második utazásom a Lions clubbal, és ha lehet ilyet mondani, még jobban élveztem mint a tavalyi utat.  Hosszú vacilálás után Belgiumra esett a választásom.

A jelentkezés, és kapcsolatfelvétel zökkenőmentes volt. Családot is hamar kaptam. Egyedüli probléma a tábor időpontjával volt, mert időközben változtattak azon. Szerencsére még időben tájékoztattak róla, még mielőtt meglett volna a repülőjegyem.

Július 6.-án érkeztem a családomhoz. Gond nélkül, ott vártak a megbeszélt reptéren, majd pár óra kocsiút után megérkeztünk Bruggesbe. Egy hétig tartózkodtam a fogadócsaládnál. Mindenki nagyon kedves volt velem, és megpróbáltak minnél több mindent megmutatni. Szerencsémre fiatalosak voltak, így jutott a bulizásra is idő a városnézésen kívül. Jártunk a tengerparton, voltunk sportolni,  és hajókázni is. Szóval, minden napra jutott a jóból. Sajnálatos módon egy szempillantás alatt repült el az az egy hét.

Július 13.án kezdődött a tábor. Ide, a fogadócsaládom vitt el, így szerencsére nem volt dolgom az utazással. A belga tábor 35 diáknak biztosított szállást, szóval mondhatjuk, hogy magas volt a létszám. Két hétig tartózkodtunk itt, és talán a nyaram legjobb két hete volt. Remek emberekkel találkoztam, és a végén már barátként váltunk el egymástól. A táborszervezés remek volt. Két hétre előre megkaptuk a beosztást a programról. Voltak csapatépítős, illetve városnézős napok. Nekem személy szerint a városnézés tetszett jobban, hiszen nem mindennapi helyeken jártunk. Este nem igazán volt takarodó, így hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések és zenehallgatások folytak. Itt is elmondható, hogy mindent megpróbáltak megmutatni nekünk. Több várost útba ejtettünk, jártunk vidámparkban, és még Luxemburgba is átugrottunk 3 napra.  

Összességében ez volt eddigi talán legnagyobb kalandom, és mindenkinek tudom ajánlani a tábort. Egy jóhangulatú kedves csapat, akik minden erejükkel azon vannak, hogy a táborozók jól érezzék magukat.  Továbbá ezúton is szeretném megköszönni a Lions clubnak a támogatást és a lehetőséget.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.