2019. András

Egy igazi amerikai kaland

Életem első útja az USA-ba és részvétele a Lions csereprogramban – beleértve a tábort – számomra egy hatalmas lehetőség volt. Már tavaly is ki szerettem volna menni, azonban a helyek gyorsan megteltek. Idén azonban sikerült az elsők közt jelentkezni, igy a nyár beköszöntével, a Lionsnak hála, nekiindulhattam az Újvilágnak egy másfél hónapos csereprogramra.

Az indulás megelőzően a család, illetve a tábor igazgatója rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak – a családdal korán felvettem a kapcsolatot, és a kiutazásom napjáig heti rendszerességgel egyeztettünk az ottlétem pontos dátumáról, programokról, illetve sokszor egyszerűen csak beszéltünk telefonon, annak érdekében, hogy jobban megismerjük egymást.

Visszatérve az indulásra: a Budapest – Chicago közvetlen járatra felszálltam, és irány Amerika! A csere-családom a reptéren várt, ahonnan egy másfél órás út vitt hazáig. A Chicago-tól nem messzi Milwaukee városában laktunk, aminek lakossága Budapestéhez hasonló, körülbelül 2 millió. 

A család nagy szeretettel fogadott – egy külön szobát kaptam, és mindig gondoskodtak arról, hogy finomat – és nem utolsósorban sokat – egyek. Be kell vallani, az ott eltöltött másfél hónap alatt több hamburgert ettem, mint az azelőtti 18 évemben, összesen. A ház pedig igazi amerikai ház volt: jó nagy, sok kocsival. A szülők két gyermekével, egy lánnyal és fiúval jól megértettük egymást, és ha nem volt más program, eltöltöttük az időt a kertben, vagy áthívtunk néhány iskolás barátot, esetleg elsétáltunk a moziig. 

A fogadócsaládomnak hála kipróbáltunk mindent, amit itthon „amerikai”-nak hívnának: elmentünk egy lőtérre lőni, megnéztük a helyi hatalmas kalandparkokat és hullámvasutakat, körbevittek Chicago – a hatalmas, 22 millió fős, felhőkarcolókkal teli – városban. Mivel sok cserediák a közelben lakott más-más családoknál, ezért lehetőségünk volt, a lelkes fogadószülőknek hála, együtt is programokat szervezni. Igy történt, hogy elmentünk egyszer jetskizni, és voltunk egy ismerősnek hála egy négy személyes kisebb repülővel repülni. Ezek a kalandok különösen nagy örömmel és hálával töltöttek el, hiszen nagyon különlegesek voltak, és sose nyílt még lehetőségem hasonlóan szórakoztató programokon részt venni. Hisz, legyünk őszinték, itthon nagyon nehéz lőtérre menni, és jetskizni is szinte lehetetlenség. 

A fent említett fantasztikus programoknál azonban számomra volt még egy ennél is jobb, élménydúsabb része a cserediákságomnak. A tábor. A táborban az államban tartózkodó összes cserediák (körülbelül 50 velem egykorú, 30 országból jövő cserediák) ott volt. A számtalan kultúra, a világ minden tájáról érkező emberek, és csak az a tény, hogy szinte mind tizennyolc évesek, együtt vagyunk, egy különleges hangulatot adott a tábornak. Bár a világ minden tájáról érkeztek, ugyanazokkal az elfoglaltágokkal éreztük jól magunkat. Az esti hangos zenehallgatás és beszélgetés a tűznél, hülyülés, kajakozás vagy fürdés a közeli tónál, az egyes országok előadásai, mindenki saját személyisége és különböző humora – mind-mind a tábor ideje alatt nagyon közel hoztak egymáshoz minket. Érdekes volt megismerni, csak hogy néhány példát mondjak; ahogy egy hongkongi lány látja az országa tüntetéseit Kína ellen; ahogyan egy izraeli srác jövőre három évre a katonaságba vonul, ahogyan a Francia Polinézián az ottaniak az iskola után mindig a tengerparton játszanak, surföznek…

A tábor alatt, ami számomra hihetetlen volt még az elején, igenis kialakultak hosszútávú barátságok is: éppen a hetekben találkozott a lengyel és olasz lány egymással, és ha minden igaz, a kint megismert lengyel barátom is jönni a következő hónapban hozzám, Budapestre, néhány napra – már a repjegy is megvan. 

Bár nem tudom mennyire sikerült éreztettnem, de a kint létem mind a család által szervezett programok, mind a táborban megélt élmények által, egyszerűen, fantasztikus és felejthetetlen volt. A kinti élet megismerése, az esti beszélgetések az ottani emberekkel, a fent említett különleges programok, és nem utolsósorban a tábor – mind-mind maradandó élmények számomra, amelyekre biztosan sóvárogva fogok visszaemlékezni később. Nem túlzok, ha azt mondom, életem eddigi legjobb nyara volt. Hálával tartozom mindenkinek, aki ezt lehetővé tette számomra.

Képgaléria