Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019. Flavia

indulás: 2019. augusztus 29.
vége: 2019. július 28.
ország: Kanada
tábor neve: Bruce Murray

Mindenek előtt szeretnék köszönetet mondani ezért a nagyszerű lehetőségért a Lionsnak. Nekem ez volt az első kiutazásom, csodálatosabb nem is lehetett volna, imádtam az elsőtől az utolsó percig. A táborról anyukám szólt, én pedig gondolkodás nélkül belevágtam a jelentkezés kitöltésébe, csupán pár nappal a kezdés előtt.

Az itthoni szervezés és jelentkezés pillanatok alatt sikerült, igaz kissé megcsúszva, de könnyen sikerült a jelentkezés beadása, így a másodikként jelölt táborból küldték a visszajelzést, hogy elfogadták a jelentkezésemet. Táborvezetővel hamar megismerkedtem egy Skype beszélgetés keretében, rendkívül aranyos ember volt, így nem is idegeskedtem, hogy vajon jól fogom-e magam érezni, csupán arról szeretett volna meggyőződni, hogy valóban tudok-e majd angolul boldogulni. Rögtön a beszélgetés után csinált egy Facebook csoportot, amiből később átkerült WhatsApp csoportba a beszélgetés, majd Snapchat-re. Tulajdonképpen nem ismertük egymást, nem nagyon írogattunk oda, egészen a nyár kezdetéig, de még így is szuperül kijöttünk.

Az egyetlen dolog, ami kissé megijesztett minket, hogy áprilisban még nem tudtam, kik lesznek a fogadócsaládom, majd miután megtudtam sem válaszoltak hosszú ideig. Így végülis az odaút végén egy hatalmas pozitív csalódás várt, hiszen az anyuka beszédes és vicces személyiségével gyorsan oldotta a kezdeti feszültséget mindenki között.

A tábor előtt 2 hetet a családdal töltöttünk, akik mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat, a Huron-tó partján eltöltöttünk egy hosszú hétvégét, Billy Elliot, the musical-re is elvittek minket, a többi kiutazóval közösen is szerveztünk pogramokat, medencés bulikat, nekünk európaiaknak szerveztek egy közös baseball-meccs nézést és próbálták elmagyarázni a szabályokat. Egyszóval mindent, amit lehetett megmutattak.

Ahogy mondani szokták, repül az idő, alig fogtuk fel és máris a táborban voltunk. Már majdnem mondanám, hogy családi környezetben voltunk, 23-an kiutazók, és a 4 táboroztató, így mindenkivel közeli kapcsolatba kerülhettünk, és nagyon megszerettük egymást. A tábor során mindent, amit csak lehetett besűrítettek abba a 11 napba, Canada’s Wonderland-tól kezdve, CN-Tower még Blue Jays meccsre is elvittek minket, habár nem mindenki élvezte a 3 órás üldögélést, inkább csak élveztük a tvből ismerős hullámzást a tömeggel, a kabala szórakoztatását, mint magát a meccset. Hihetetlen sok és élvezetes program mellett szabadidőt is biztosítottak nekünk, így kisebb csoportokban élvezhettük a nyüzsgést Toronto utcáin, és sok más helyen is. Utolsó napok között egy vetélkedőt is szerveztek egy másik közeli táborral, és csodálatos hangulattal zárhattuk le a táborunkat.

Sosem hittem volna, hogy valaha eljuthatok a Niagara-vízesés alá és mellé, ott tölthetek egy teljes napot, beleértve az esti tűzijátékot, és a füvön ülve Tim Hortons jegeskávét iszogatva nevethetek egy francia poénon, olyan emberekkel, akikkel nem is gondoltam volna, hogy valaha is ennyire jóba leszek. Bátran állítom, hogy életem legjobb nyarán vagyok túl, és boldogan ajánlhatom mindenkinek, mert életre szóló élmények várnak rád odakint!


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.