Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019.

indulás: 2019. június 29.
vége: 2019. július 21.
ország: Olaszország
tábor neve: Campo Emilia

Villámcsapásként ért egy áprilisi délutánon olasz tanárnőm ajánlata, miszerint az Első Nyíregyházi Lions Klubhoz csatlakozva Olaszországba látogathatok 3 hétre. Elmondhatatlanul hálás vagyok a klubnak és Kende Lászlónak, hiszen annak ellenére hogy a jelentkezési idő előtt rövid idővel határoztam el, hogy belevágok, igazán gördülékenyen ment az ezzel kapcsolatos adminisztráció.  Egyik legnagyobb álmom vált valóra az utazás által.

Olasz nyelvet tanulóként hatalmas élmény volt számomra eredeti közegben gyakorolni e csodás nyelvet és megismerni a kedvesebbnél kedvesebb olasz embereket.

Utazásom előtt hetekkel felvettem a kapcsolatot a fogadó családdal, valamint az ottani táborvezetővel. Személyükben igazán segítőkész, kedves, odafigyelő embereket ismertem meg.

Életem első repülését izgatottan vártam, a repülőjegy megvásárlása után számoltam a hátralevő napokat. Budapestről indultam közvetlen járattal Bolognába, ahol már várt a fogadó családom, akik hatalmas örömmel fogadtak. Már az első pillanattól családtagként tekintettek rám. Hihetetlenül hálás vagyok nekik mindazért, amit értem tettek.  

Számomra hatalmas élmény volt a Ferrari múzeum városában, Maranelloban élni.   

Volt 2 „testvérem” is, egy 14 és egy 18 éves lány, akikkel nagyon jó barátok lettünk és a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Az anyukával sokat sütöttünk együtt hagyományos olasz édességeket, közben angolul beszélgettünk, amit nagyon élveztünk mindketten. Az apuka nem beszélt csak olaszul, így vele kiválóan gyakorolhattam ezt a nyelvet.

A testvéreim barátaival is programoztunk. A kedvencem kalandom velük az volt, amikor ellátogattunk Mirabilandiába, Olaszország egyik legnagyobb vízi vidámparkjába.

Természetesen az olasz tengerpartot is megmutatták nekem. Örömmel gondolok vissza rá, amikor ebéd után az egész család olasz kártyajátékokat tanított nekem, amikre mindig emlékezni fogok.

Turistáskodtunk Veronában, Modenában, Sassuoloban és rengeteg kisebb gyönyörű városban.

A család a nekik vitt ajándékok közül a sajátkészítésű lekvárnak és túró rudinak örült leginkább.

10 felejthetetlen nap után következett 10 még felejthetetlenebb nap a táborban. Itt őszinte, életre szóló barátságokat sikerült kötnöm, amelyekért nagyon-nagyon hálás vagyok.

A tábor idején a történelmi múlttal rendelkező canossai kastélyban laktunk, ami nagyon különleges élmény volt a hegyek között. Számos hivatalos eseményen vettünk részt, szerepeltünk a tv-ben is, kaptunk egyen pólót és jelvényt.

A táborvezetők hihetetlenül segítőkészek és pörgősek voltak. Minden kívánságunkat lesték és egy percig nem unatkoztunk mellettük. Érdekesebbnél érdekesebb programokat szerveztek nekünk, melyek által egymást tökéletesen megismertük. Egyik kedvenc programom Pármában volt, amikor csapatokra voltunk osztva és kinyomtatott képek alapján kellett megtalálnunk az adott nevezetességet. Remekül tudtam kamatoztatni olasz tudásomat. A tábor utolsó pár napja volt a legszórakoztatóbb. Eljutottunk Milánóba shoppingolni, valamint még disco estét is szerveztek nekünk.

Határozottan ki merem jelenteni, hogy az utazás során (ugyan még 17 éves vagyok) felnőttem! Rengeteget tanultam más emberekről, baráti kapcsolatokról és önmagamról.

Köszönöm a Lions klubnak az élményt, és mindazoknak, akik valamilyen formában segítették a kiutazásomat!


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.