Lions táborbeszámolók
2019. Zsófia
vége: 2019. augusztus 24.
tábor neve: Szentpétervár
Idén harmadjára sikerült részt vennem Lions táborban, első alkalommal Dániában, utána Indiában, most pedig Oroszországba sikerült eljutnom.
A jelentkezéssel ebben az évben sem volt semmi gondom, minden nagyon egyszerűen ment. A fogadó családommal is hónapokkal előzetesen sikerült felvennem a kapcsolatot, így már nem voltak teljesen idegenek számomra mire odaértem.
A tábor előtt volt lehetőségem Moszkvát is meglátogatni (természetesen a táborvezető engedélyével). Még abban is kaptam segítséget, hogy összekötöttek ottani Leokkal, így nem kellett teljesen egyedül felfedeznem Moszkvát.
A szentpétervári tábor abban is különleges volt, hogy a tábor ideje alatt a fogadó családoknál voltunk elszállásolva. Nagyon széleskörű programokat szerveztek nekünk, voltunk kempingezni, megnéztük a Hattyúk tava balett előadást, bicikliztünk a tengerparton és természetesen megnéztük a város nevezetességeit is (St Isaac’s Cathedral, Hermitage, Peterhof, Russian Museum, Summer Garden, draw bridges). Volt egy nap, ami teljesen az orosz kultúrának volt szentelve, ahol nem csak a tradicionális ételeket, népviseletet ismerhettük meg, hanem még rajzfilmeket is néztünk és egy quizzel is készültek nekünk.
Összességében elmondhatom, hogy minden várakozásomat túllépte a tábor minden szempontból, nagyon jó volt a program, a társaság, nagyon nagyszerű embereket ismertem meg. Mindent egybevetve szerintem ez volt a legjobb a táborok közül ahol már voltam és mindenkinek csak ajánlani tudom.
Beszámolók éves bontásban
- 2023-es beszámolók
- 2022-es beszámolók
- 2019-es beszámolók
- 2018-as beszámolók
- 2017-es beszámolók
- 2016-os beszámolók
- 2015-ös beszámolók
- 2014-es beszámolók
- 2013-as beszámolók
- 2012-es beszámolók
- 2011-es beszámolók
- 2010-es beszámolók
- 2009-es beszámolók
Lions szövetség eseményei
Évközi Konvenció2023. december 09. 10:00 III. Kabinetülés (Wanatka Központ)
2024. február 03. 10:00 Kormányzói bál
2024. február 17. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.