Cseretáborok

Lions táborbeszámolók

2019. Zsófia

indulás: 2019. október 07.
vége: 2019. augusztus 21.
ország: Portugália
tábor neve: Azori szk.

Ez volt a második utam a lionssal, 2018-ban németországban vettem részt az első táboromban. Az utazás szervezése simán ment, hamar megkaptam az információs e-maileket így volt időm felkészülni az útra. A táborigazgató, Luís Verissimo, minden fontos információt elküldött, és gyorsan válaszolt az e-mailjeimre. A fogadócsaláddal is Luís-on keresztül tudtam felvenni a kapcsolatot. A repjegyet korán meg tudtuk venni így olcsóbb is volt. Az út kb 4és fél 5 óra volt, egy átszállásal Lisszabonban. A repülőn találkoztam egy másik táborozóval, aki egyben a lakótársam is volt a fogadócsaládnál (Li Winberg). A reptéren fogadott minket a család, és a táborvezető is ottvolt. Mindenki nagyon kedves, mosolygós és nyitott volt. Gyors fotózkodás után el is indultunk az új szállásunk felé. A családnál töltött hetet nagyon élveztem. Megismertük együtt a környéket, nagyon finomakat ettünk. Li és én külön szobát kaptunk, kis balkonnal. Sonia és Michael nagyon kedves pár, hosszasan elbeszélgettünk egy egy étkezés alatt. Reggel együtt reggeliztem Livel, utána általában Sonia levitt minket a partra fürdeni. A délelőttjeink általában fürdéssel és napozással teltek. Délután különböző programokon vettünk részt, kirándultunk, vagy visszamentünk a partra úszni, játszani, napozni. Megismertük a helyi fiatalokat, más fogadócsaládok gyerekeit, akikkel együtt is szerveztöünk programokat.

A tábor első napja az ismerkedésről szólt. Játékos feladatok kapcsán megtanultuk egymás nevét és, hogy honnan jött a másik. Mivel a családdal töltött hét alatt is találkoztam pár résztveővel ,nem volt mindenki teljesen idegen. Később összegyűjtöttek minket egy teremben ahol a programokat ismertették velünk. Mindenki kapott egy kis programtáblázatot, ami nagyon hasznos volt, így mindenki tudta mikor, hol kell lennie. Egy iskolában voltunk elszállásolva, a lányok és a fiúk külön szobában aludtak. Matracokon aludtunk, a földön, ami elsőre szokatlan volt, de én szerencsére nem vagyok kényes ilyen téren. A terem ahol aludtunk, és a fürdők is tiszták voltak. A másik szokatlan dolog, hogy nyitott zuhanyzók voltak, azaz nem voltak zuhanyfüggönyök. Szerencsére senki sem volt túl szégyenlős, és ezt is gyorsan megszoktuk.
Fantasztikus két hetet töltöttem el a szigeten. A kedvenc programjaim a whale watching, búvárkodás, fürdés a ring of princess-sziget belső természetes medencéjében és a Furnas-i termál fürdő meglátogatása.

Nagyon jó kapcsolatot alakult ki köztünk, gyerekek és a táborvezetők, családok között.

Luís mesélte, hogy ez az első tábor az Azori-szigeteken csodálkoztam is, hogy elsőre ilyen jól megszervezték szinte bökkenőmentesen haladt minden.

Utolsó este a búcsúzkodás nagyon nehéz volt. Szomorúan váltunk el egymástól, de megígértük hogy tartjuk a kapcsolatot és meglátogatjuk egymást.

Hazafele többen is egy repülőn utaztunk így még eltudtuk kísérni egyást Lisszabonig.


Képgaléria

Beszámolók éves bontásban

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége D-119

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.